Már Krisztus előtt 1825-ből ismerünk feljegyzést arról, hogyan kell rájönni a terhességre. E jótanácsok némelyike ma is észszerűnek tűnhet, például, hogy érdemes megfigyelni, émelyeg-e vagy hányások gyötrik-e a nőt, esetleg kitágultak-e az erek a mellén. Vannak köztük azonban szokatlanok is: a Berlini papirusz (Krisztus előtt 1250 körül) azt javasolja, napi rendszerességgel tönkebúzára vagy árpakötegre kell vizelni, ha azok kicsíráznak, biztosra vehető a várandósság. Az is kiderül ebből, fiú vagy lány lesz a baba: a tönkebúza kicsírázása esetén lány, az árpa sarjadzásakor fiú. Van olyan recept is, amelyik így szól:
Keverd a péppé zúzott növényhez fiút szült asszony tejét, melyet egy másik asszonnyal megitatva, hányás esetén kiderül, hogy ő is szülni fog.
Aki az ókori Egyiptomban vágyott az anyaságra, annak az istenekhez kellett fordulnia közbenjárásért – különösen a szerelem, szépség, öröm és anyaság istennőjéhez, Hathorhoz – és meztelen nőt, falloszt vagy női nemi szervet mintázó áldozati tárgyat kellett felajánlania. Egy férfi Krisztus előtt 2100 körül elhunyt nagyanyja beavatkozását kérte a túlvilágról, hogy lánya egy második egészséges fiút is szüljön.
Azzal is tisztában voltak az egyiptomiak, hogy menopauza után teljesen felesleges a megtermékenyülésben reménykedni. Maga II. Ramszesz egy Krisztus előtt 1260 körül írott levelében azt írta a hettiták királyának, hogy még a híres egyiptomi orvosok sem tudják garantálni a termékenységet: „Hiszen már 60 éves! […] Senki nem tud olyan orvosságról, ami lehetővé tenné, hogy e nő gyereket hordjon ki.”
Ismerték és alkalmazták a fogamzásgátlókat is, ezek főleg kenőcsök voltak. Egy különösen gusztustalan kencére krokodilgané és erjedt tej összekeverésével lehetett szert tenni, a másik fermentált zöldségcsirizből és gumiarábikumból készült, amely a vagina savasságának megváltoztatásával fejtette ki kétes hatását.
