1986-ban, a csernobili atombaleset során hatalmas mennyiségű radioaktív anyag szabadult fel. A katasztrófa súlyos következményekkel járt, ezrek betegedtek, illetve haltak meg a sugárzás miatt. A létesítmény körüli zónából az embereket kitelepítették, a környék adja napjainkban Európa egyik legnagyobb természetvédelmi területét. Itt él többek között a vadlovak egyik utolsó létező populációja.
Germán Orizaola, az Oviedoi Egyetem munkatársa és Pablo Burraco, a Doñana Biológiai Intézet szakértője a The Conversationön mutatják be a régió egy különleges evolúciós jelenségét. Mint közismert, a sugárzás károsíthatja a genetikai anyagot, veszélyes mutációkat indítva be. Csernobilban az egyik legizgalmasabb kutatási téma viszont annak vizsgálata, hogy egyes létformák miként alkalmazkodnak a radioaktivitáshoz. Sok más szennyezőhöz hasonlóan a sugárzás is nagyon erős szelektív tényező lehet, és az olyan példányoknak kedvez, amelyek jobban ellenállnak a radioaktivitásnak.
Orizaola és kolléági 2016-ban kezdtek el dolgozni a térségben, abban az évben a szakértők több keleti levelibékát (Hyla orientalis) is megfigyeltek a sérült reaktornál.
A faj egyedeinek háta általában élénkzöld, a sötétebb példányok meglehetősen ritkák.
A melanin sok organizmus esetében felelős a sötét színezetért. Ezen pigmentek csökkentik az UV-sugárzás negatív hatásait, és mint a gombákon végzett vizsgálatokból kiderült, az ionizáló sugárzással szemben is védelmet adnak. A melanin képes elnyelni, illetve szétoszlatni a sugárzás energiáját, emellett megkötheti, valamint semlegesítheti a sejten belüli ionizált molekulákat. Ezek a tulajdonságok mind mérséklik annak a kockázatát, hogy a sugárzásnak kitett egyed sejtkárosodást szenvedjen, ezzel párhuzamosan növelik a sikeres párosodás esélyét.
Az első fekete békák megtalálása után a csapat úgy döntött, hogy felméri a helyi állatok melaninszintjét. 2017 és 2019 között Észak-Ukrajna több területén is begyűjtöttek példányokat, a mintegy 200 hím eltérő sugárzásszintű tavakból származott. A 12 helyszín közül néhány a bolygó leginkább radioaktív területei közé tartozott, négy viszont a zónán kívül feküdt, ahol nincs is sugárzás.
A vizsgálatról beszámoló tanulmány alapján a zónában befogott békák bőre sokkal sötétebb volt, mint az azon kívül élő egyedeké. Egyes csernobili békák teljesen feketék voltak. A szakértők azt is kiderítették, hogy a színezet nincs összefüggésben azzal a szennyezettségi szinttel, amelyet ma az egyes állatok megtapasztalnak.
Orizaoláék szerint eredményeik azt sugallják, hogy a helyi békák gyors evolúción estek át a sugárzás hatására. A katasztrófa idején a populáció kis hányadát adó, sötét bőrű példányok nagyobb valószínűséggel maradtak fenn, így sikeresebben tudtak szaporodni. Tíz generációval később a környéken meglehetősen sok a sötét béka.
