Szeptember 8-án, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet, az Egyesült Királyság királynője és a Nemzetközösség államfője (1952–2022). Nem túlzás azt állítani, hogy II. Erzsébet maga volt a történelem: 70 éves uralkodása alatt a szuezi válságtól a brexitig számos meghatározó esemény zajlott Nagy-Britannia és a világ életében.
70 év és 214 nap: ezzel a királynő minden idők második leghosszabb ideig trónon ülő uralkodója volt – őt csak a bő 72 évig regnáló XIV. Lajos francia király előzte meg. Az azonos nem és a hosszú uralkodási idő miatt II. Erzsébetet már életében előszeretettel állították párba a szintén brit Viktória királynővel (1837–1901) – legalábbis a sajtóban –, akinek nevével egybeforrt Anglia modern aranykora, az úgynevezett viktoriánus kor. Vajon tényleg megállja a helyét a párhuzam? Erről kérdeztük Dr. Lojkó Miklóst, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Anglisztika Tanszékének oktatóját.
Ha röviden össze akarjuk foglalni: a történész szerint Viktória és II. Erzsébet uralkodása valójában ég és föld. Míg 1837 Nagy-Britannia számára az ipari forradalom, a gyarmati terjeszkedés és a növekedés időszakának csúcspontját jelölte, addig 1952-ben II. Erzsébet egy kimerült, a második világháborúban az utolsó forrásait is felélő, elszegényedő, összeomló gyarmatbirodalmat örökölt. „Ebből következően a későbbi időszak az elkerülhetetlen hanyatlás periódusának tekinthető.
A viktoriánus korszakhoz képest totális kontrasztról beszélhetünk
– mondta a 24.hu-nak a szakértő.
Egy fiatal nő a romok felett
Hiába ért véget 1945-ben a második világháború, a brit lakosságnak az elkövetkező évek is viszontagságosan teltek. Az utcák még mindig viselték a bombázások nyomait, az országban jegyrendszer volt érvényben, Németország megszállása, illetve anyagi támogatása pedig további erőforrásokat emésztett fel. Lojkó Miklós szerint még az 1956-os magyarországi menekülteket is meglepték a néha balkáni körülmények. Az időszakban ráadásul az élet és a politika is rendkívül szigorúnak számított, a homoszexualitást és az abortuszt egyaránt büntették.
A sötét, szomorú korszak ellensúlyozására 1951-ben szerveztek egy országos népünnepélyt, a Festival of Britaint, amely komoly sikert aratott, milliók látogattak el Londonba. „És akkor, az ünnep után nem sokkal, 1952-ben a többség számára teljesen váratlanul meghalt VI. György. A fiatal Erzsébet maga sem tudta, hogy apja súlyos beteg” – nyilatkozta lapunknak a történész.
Erzsébet a király halálakor Kenyában, az akkor még brit gyarmati országban járt látogatóban férjével, Fülöppel. A hercegi párt útjuk egyik éjjelén egy lombkoronai vadlesbe hívták, a fáról kora reggel leérkezve tudatták vele, hogy apja az éjszaka elhunyt. A mintegy 300 éves hagyományból adódóan, amint az előző uralkodó elhalálozik, abban a szent pillanatban örököse lép a helyébe.
II. Erzsébet pompás koronázása az 1951-es fesztiválsorozathoz hasonló célokat szolgált: igyekeztek elterelni a figyelmet a nehéz helyzetről. Megállapítható, hogy ahogy csökkent a Brit Birodalom ereje, Nagy-Britannia hatalma Európában, úgy lett egyre meghatározóbb a monarchia pompája, ceremoniális funkciója. Ebben a jelenségben II. Erzsébetnek fontos feladat jutott, a királynő újraértelmezte az uralkodói szerepet.
Politika helyett pompa
Mint a történész kiemelte: az angol alkotmányos monarchia 1689-ben, a Bill of Rights révén született meg, a jogszabállyal az uralkodó végrehajtói hatalma megszűnt, és egyfajta gyenge államfő lett belőle. „Az uralkodókat szép lassan szoktatták le arról, hogy beleszóljanak a politikába, sokáig ugyanis komoly volt a kísértés. Nagy-Britanniának nincs igazi alkotmánya, amely pontról pontra megszabná az uralkodó szerepkörét, ez a bizonyos 1689-es rendezés sem tilt, csupán tanácsol” – tette hozzá.
A királyok és királynők tehát bizonyos mértékig még a 17. századot követően is igyekeztek alakítani az állam életét, még maga Viktória is próbálkozott nyomásgyakorlással. Ebben a trendben hozott változást II. Erzsébet.
A fordulat első egyértelmű jele a Konzervatív Párthoz köthető. A szervezet saját szabályzata az 1960-as évek végéig előírta, hogy az aktuális uralkodó nevezze ki a párt következő vezetőjét. Bár Erzsébet 1957-ben és 1963-ban is élt a lehetőséggel, végül sikerült kivonnia magát a döntés terhe alól. „A királynő felismerte, az embereknek nincs szükségük arra, hogy egy meg nem választott, privilegizált, elképesztő gazdagságban élő személy szóljon bele abba, hogy mennyi adót fizessenek, milyen iskolába járjanak és így tovább.
Tudatosan kivonult tehát a politikai hatalomból, és ettől kezdve indult el üstökös módjára a népszerűsége
– nyilatkozta a szakértő.
Lojkó Miklós szerint felismerhető egy mintázat a brit uralkodók esetében: minél nagyobb a ceremónia, annál kisebb a hatalom – és persze fordítva. Viktória királynő idejében például az uralkodói szertartásosság meglehetősen szerény volt, egyszerűen nem szolgálta az érdekeket a pompa fenntartása. Ezzel szemben II. Erzsébet idejére a politikai semlegesség, valamint a csillogás, a hollywoodi romantikus filmbe illő királyi család került előtérbe.
„Ez egy paralel valóság: egyfajta figyelemelterelő álomvilágba hajtották az országot. Arról, hogy II. Erzsébet tulajdonképpen mit gondolt uralkodása 70 évének nagy eseményeiről,
- az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozásról,
- a font leértékeléséről,
- a gyarmatbirodalom fokozatos széteséséről,
- a szexuális forradalomról,
- a beatkorszakról,
- a bányabezárásokról
- vagy éppen a brexitről,
semmiféle információ nem jutott ki. Legfeljebb következtetni lehetett.”
Egy birodalom bukása
Ahogy a fentiekből is sejthető, történésekből nem volt hiány II. Erzsébet uralkodása során, ezek közül több pedig Anglia hanyatlásának egy-egy fontos állomása volt. Rögtön az első jelentősebb kudarc az 1956-os szuezi válsághoz köthető: a függetlenedni kívánó Egyiptommal szemben Nagy-Britannia egy titkos, a parlament előtt sem nyilvánvaló szervezkedéssel, a franciákkal és az izraeliekkel együtt indított inváziót. Nagy-Britannia végül amerikai nyomásra kénytelen volt visszavonulni, Charles de Gaulle és a francia közvélemény komoly felháborodására. A szuezi válság súlyos kül- és belpolitikai következményekkel járt, II. Erzsébet azonban teljesen kimaradt a krízisből.
Lojkó Miklós úgy gondolja, az 1968-tól 1979-ig tartó bő tíz év szintén meglehetősen sötét volt az ország történetében. „Mintha egy lassított felvételt néznénk arról, ahogy egy hatalmas építmény összedől. Az 1970-es évek végén még a sírásók is sztrájkoltak, egymás hegyén-hátán álltak a koporsók a temetők szélén. A londoni Leicester Square-en tornyokba rakták a fekete kukászsákokat, a helyiek ösvényeket vágtak közéjük, a patkányok pedig a zsákok között futkároztak, ugráltak. Szintén ebben a korszakban az Oxford Streeten, ha az ember félt a sötétben áthaladni, megjegyezhette, hogy a racionalizálás miatt percre pontosan melyik részen kapcsolják le a közvilágítást” – mesélte a történész.
A periódusban túlzás nélkül botrány botrányt követett, az uralkodói család viszont mindentől távol tartva magát érinthetetlen maradt. A királynő semmiféle politikai szerepet nem vállalt. Ezzel szemben az 1966-os, 116 gyermek és 28 felnőtt halálát követelő aberfani katasztrófát követően fontos reprezentatív feladatot látott el, a helyszínre kilátogatva találkozott a gyászolókkal, vigasztalta őket.
II. Erzsébetet még azzal sem lehet vádolni, hogy csakis a politikai kudarcokat kerülte el, amikor ugyanis 1979-től kezdődően Margaret Thatcher miniszterelnöksége alatt tartós konjunktúra indult az országban, a királynő ugyanúgy nem folyt bele a közéletbe. Egyedül találgatni lehetett, hogy a szeretett uralkodónő miként viszonyul a sikeres miniszterelnöknőhöz. A legendás brit szatirikus bábsorozatban, a magyar Uborkát ihlető Spitting Image-ben például azt a benyomást keltették, hogy a két nő vetélkedik egymással – ma már tudjuk, hogy kapcsolatuk nem számított különösebben rossznak.
Lojkó Miklós az elmúlt 70 év nagy történeti eseményei között a brexitet is kiemelte. A kutató úgy értékeli, hogy az EU-s kilépés körüli környezet, a populizmus, a polarizáció a modern brit történelem egyik mélypontja, ráadásul ez volt az egyetlen olyan szituáció, amikor II. Erzsébet kissé belecsöppent a politikába. Boris Johnson ugyanis 2019-ben az idős királynő passzív politikai funkcióját mintegy felhasználva érte el a brexit részletein vitázó parlament felfüggesztését. A miniszterelnök eljárását utóbb alkotmányellenesnek ítélték, a törvényhozás pedig folytathatta munkáját.
Egy királynő tündöklése
II. Erzsébet tehát tudatosan kerülte a zajos eseményeket, még akkor sem foglalt állást, amikor nyíltan fordultak hozzá egy-egy ügyben. Bár rokonainak, családtagjainak élete nem volt mentes a botrányoktól, maga a királynő ebből a szempontból is mindvégig tiszta maradt. „Uralkodásában egy nagyon furcsa kapcsolat figyelhető meg, hogy miként lehet a hatalomnélküliségből hatalmat kovácsolni” – mondta a 24.hu-nak a kutató.
„Aki ünnepelte Viktóriát, az a jólét, a hatalom fokozódása, az iparosodás, a kultúra fejlődése miatt tette. Az egy olyan világ volt, amelyben büszkeség volt angolnak lenni, ezt pedig Viktóriához kötötték. A legtöbb kis indiai faluban, a vályogházak falán ott lógott egy Viktória-portré, mindenkinek fel kellett néznie az uralkodóra” – emelte ki a szakértő. Erzsébet esetében a tisztelet egészen másnak tudható be, és milyenségében is merőben eltérő.
Lojkó Miklós elképzelhetőnek tartja, hogy utólag az erzsébetiánus időszakra is nosztalgiával gondolnak majd vissza az emberek, elvégre napjainkban a viktoriánus kor kapcsán sem merül fel elsők között a munkások, a gyermekek és a gyarmatok kizsákmányolása.
Érdemes aláhúzni, hogy ez a bizonyos hanyatlás leginkább Angliát, nem pedig az Egyesült Királyság egészét érintette: Anglia szerepe egyre csökkent, közben viszont Skócia és Wales nemzeti mozgalmai erősödtek, Észak-Írország pedig, ha lassan is, de közelebb került az Ír Köztársasággal való egyesüléshez.
Míg a világ legtöbb táján a nepotizmusnak napjainkban komoly jogi következményei lehetnek, Dániában, Svédországban, Norvégiában és Hollandiában – az úgynevezett biciklista monarchiákban, ahol az uralkodó is kerékpárral jár – pedig az uralkodói családok szerénységre törekednek, addig az Egyesült Királyságban II. Erzsébet és köre elképesztő gazdagságban, pompában élt. A királynő, a mintaszerű nagymama illúziója részben elterelte a figyelmet a bajokról, az uralkodói ceremóniákra minden évben – törvényesen – elköltött fontmilliók tulajdonképpen még hasznosak is voltak.
A királynő feladata arra korlátozódott, hogy megőrizze az uralkodói népszerűséget, ami a monarchia fennmaradásának záloga volt. Még a 2021-ben elhunyt Fülöp herceg is elismerte, hogy a népharag elsöpörhetné a királyságot, azt még a politikusok sem védenék meg. Éppen ezért izgalmas kérdés, hogy II. Erzsébet és Fülöp fia, III. Károly uralkodóként mire viszi majd.
Milyen utat választ III. Károly?
Ha az Egyesült Királyság átlagpolgárát nézzük, a királyi család ügyei, például II. Erzsébet ünnepi kalapjának színe, sokkal izgalmasabb témának számít, mint mondjuk az életet gyökereiben meghatározó kamatlábemelés. Ezt felismerve élt és uralkodott a most elhunyt királynő.
Lojkó Miklós arra számít, hogy III. Károllyal más jellegű periódus kezdődik, hiszen az új uralkodó személyiségében alaposan eltér anyjától. A 73 éves király – a múltban legalábbis – sokszor és nyíltan foglalt állást közéleti témákban, a környezetvédelem és a városszervezés kérdései kifejezetten közel állnak hozzá. A The Guardiannak azt is sikerült kiderítenie, hogy Károly 27 személyes, lobbizó jellegű levelet küldött különböző minisztereknek – II. Erzsébet esetében egyetlen ilyen irat sem ismert.
„Károly nagyjából 40 éve aktív walesi herceg, elég sok esetben ismert a véleménye, és még az előélete is elég botrányosnak tekinthető. Biztosan mindent megpróbál majd megtenni, hogy jó uralkodó legyen, igyekezni fog nem zűrökbe keveredni, de azt gondolom, hogy a republikánus erők erősödnek majd” – nyilatkozta lapunknak a történész.
II. Erzsébet az Amerikai Egyesült Államoktól a Vatikánon át Kínáig tiszteletet parancsolt. Politikai álláspontja nem volt ismert, visszafogottságával, korából adódóan ugyanakkor egyfajta konzervativizmust sugárzott. Ehhez képest III. Károly környezetvédelmi elkötelezettsége, Greta Thunberggel való találkozása fiatalosságot, lázadó álláspontot sugall. A világ progresszív fele számára ez talán szimpatikus lesz, összességében azonban a népszerűségnek nem biztos, hogy jót tesz.
Lojkó Miklós elképzelhetőnek tartja, hogy a jelenleg 14 tagú Nemzetközösség az elkövetkező években lépésről lépésre szétesik. „Nem egy kis európai ország szappanoperájáról van szó, Nagy-Britannia sorsa a sporteseményektől a pénzkérdésig világszerte rengeteg tényezőre kihat” – emelte ki.