Tudomány

Rövidesen elindul a NASA történelmi Hold-missziója

Joel KOWSKY / NASA / AFP
Joel KOWSKY / NASA / AFP

Augusztus 17-én érte el a floridai Kennedy Űrközpont történelmi 39B indítóállássát a Space Launch System (SLS) rakétarendszer és a rajta elhelyezett Orion űrhajó – írja az IFLScience.

Az űreszközök a NASA történelmi Artemis-I misszióján fognak részt venni, amely a tervek szerint augusztus 29-én kezdődik majd.

Az SLS és az Orion közel 10 órát utazott az indítóálláshoz a szerelőcsarnokból.

A NASA szakértői jelenleg a rendszer konfigurálásán dolgoznak. Az elmúlt hónapokban átfogó tesztelés folyt, a nehézségek ellenére immár készen állnak az űreszközök. Az Artemis-I magyar idő szerint augusztus 29-én délután indulhat, ha a rossz idő vagy valamilyen egyéb tényező ellehetetleníti a felbocsátást, legközelebb szeptember 2-án, illetve 5-én lesz lehetőség a misszió megkezdésére.

Kapcsolódó
Az űrbe küldik Shaunt, a bárányt
A népszerű mesefigura bábuja a NASA űrhajóján fogja megkerülni a Holdat.

Az Artemis-program célja, hogy 1972 után ismét embert juttassanak a Holdra. Az első küldetésen az Orion kapszula legénység nélkül fogja megkerülni a Holdat, a misszió 42 napig tart majd. Ezt előreláthatóan 2024-ben fogja követni az emberes, szintén megkerülő Artemis-II. Ha minden a terveknek megfelelően alakul, 2025 végén, az Artemis-III keretében lépnek majd ismét emberek az objektumra. Ez lesz az első alkalom, amikor egy nő, illetve egy színes bőrű személy éri el a Holdat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik