Tudomány

Beigazolódni látszik Carl Sagan 27 éves jóslata

Carl Sagan amerikai csillagász a 20. század egyik leghíresebb tudósa, aki elkötelezett ismeretterjesztőként generációk érdeklődését keltette fel a tudomány iránt. A szakértő nem csak az űrkutatás kérdéseivel foglalkozott, egyéb területekkel kapcsolatban is megszólalt. 1995-ben például Amerika jövőjére vonatkozóan fogalmazott meg egy jóslatot, amely 27 évvel később egészen kísértetiesen hat. Úgy tűnik, a kutató többek között a BigTech, a félretájékoztatás és az áltudományosság felemelkedését is előre jelezte – írja az IFLScience.

Sagan 1995-ös, a The Demon-Haunted World: Science as a Candle in the Dark című könyvében azt mutatta be, hogy a tudomány segítségével miként sikerült megvilágítani az univerzum legsötétebb zugait.

A szakértő ugyanakkor attól tartott, hogy a békére és az igazságra való törekvést aláássák az emberiség régi barátai: a babona és az áltudomány.

Az utóbbi időkben felkapottá váló részletben Sagan azt is taglalja, hogy véleménye szerint mi vár az Egyesült Államokra, ha az országból kikopik az értelem, a racionalitás és a nyitott gondolkodás iránti elkötelezettség. „A tudomány több, mint tudásanyag, ez egy gondolkodásmód” – írta a kutató.

Bettmann / Contributor / Getty Images

Sagan egy olyan Amerikát vizionált gyermekei vagy unokái korára, amely egy szolgáltató és információs gazdaság, kulcsfontosságú feldolgozóipara jelentős részét külföldre telepítették. Ebben az Egyesült Államokban a lenyűgöző technológiai erők egy szűk kör kezében vannak. A szakértő attól tartott, hogy a jövő Amerikájában a közérdek képviselői nem tudják megfogni a problémákat, a lakosság képtelen megfogalmazni saját teendőit és tudatosan megkérdőjelezni a hatalmat, az emberek horoszkópokban hisznek, a kritikus képességek hanyatlóban vannak, az ország pedig észrevétlenül csúszik vissza a babonák és sötétség világába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik