Tudomány

Áttörést érhettek el az Alzheimer-kór kutatásában

Peter Dazeley / Getty Images
Peter Dazeley / Getty Images

Ausztrál kutatók felfedezték, hogyan változik az Alzheimer-kór kialakulásáért felelős egyik fehérje, ami reményt adhat egy jövőbeli kezelés kifejlesztésére – írja az MTI.

A Flinders Egyetem kutatócsoportja csütörtökön publikált tanulmányában mutatta be, hogyan alakul át a tau nevű fehérje, hogy toxikus hatást gyakoroljon az agysejtekre.

Az Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb formája, és egyelőre nincs gyógymódja vagy hatékony terápiája.

Az Alzheimer-kór kialakulása során a tau felhalmozódik az agysejtekben, és fokozatosan átalakulva okozza a betegséget. „A béta-amiloid peptid mellett a tau fehérje az Alzheimer-kór fő okozója. A tau gyakorol toxikus hatást az agysejtekre, ami aztán a memóriafunkciók károsodását okozza” – magyarázta Arne Ittner, a Flinders Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet idegtudományi főmunkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

Egy nagyszabású kísérlet során Ittner csapata a taunak olyan pontjait azonosította, amelyek a fehérjén belül szabályozzák a más helyen bekövetkező módosulásokat. „Ezeknek a módosításával képesek voltunk a taun belül számos más rész módosulását előidézni, és ezzel olyan állapotot létrehozni, ami az Alzheimer-kóros betegek agyában figyelhető meg” – magyarázta Ittner.

A kutatócsoport megállapította, hogy azoknál az egereknél, amelyeknél a tau olyan változata mutatkozott, amelyből hiányzott az egyik ilyen pont, kisebb valószínűséggel alakult ki Alzheimer-kór, mint azoknál, amelyeknél a fehérje szokásos változata volt megtalálható. A kutatók az eredmények nyomán most az Alzheimer-kór kezelésére összpontosítanak.

„A tau módosítása az Alzheimer-kóros eseteknél bonyolult folyamat. A mi kutatásunk az első, amely összekapcsolja a tau kezdeti változását az egész fehérjében több helyen lezajló módosulással” – tették hozzá a kutatók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik