Tudomány zöldövezet

Hatból egy halálesetet a környezetszennyezés okoz

zeljkosantrac / Getty Images
zeljkosantrac / Getty Images

A The Lancet szennyezéssel és egészséggel foglalkozó bizottságának legfrissebb jelentése szerint 2019-ben kilencmillió haláleset volt a környezetszennyezésnek tulajdonítható (ez a világ minden hatodik halálesetének felel meg), ez pedig ugyanannyi, mint 2015-ben volt – javulás tehát nem látható. Az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény szerint a modern típusú szennyezések (például levegő- és mérgező vegyi szennyezés) miatti halálozások számának növekedése beárnyékolja a rendkívüli szegénységgel összefüggő szennyezés okozta halálozások (például háztartási levegő- és vízszennyezés) csökkentésében elért előrehaladást.

A környezetszennyezés továbbra is a világ legnagyobb környezeti kockázati tényezője a betegségek és a korai halálozás szempontjából, és különösen az alacsony és közepes jövedelmű országokat érinti.

„A szennyezés egészségügyi hatásai továbbra is óriásiak, és az alacsony és közepes jövedelmű országok viselik a teher legnagyobb részét. Egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásai lenére a környezetszennyezés megelőzését nagyrészt figyelmen kívül hagyják a nemzetközi fejlesztési tervekben” – nyilatkozta Richard Fuller, az elemzésről készült tanulmány vezető szerzője. „Az erre irányuló finanszírozás csak minimális mértékben nőtt 2015 óta, annak ellenére, hogy jól dokumentáltan nőtt a közvélemény környezetszennyezéssel és annak egészségügyi hatásaival kapcsolatos aggodalma.”

A levegőszennyezés a kilencmillió haláleset közel 75%-áért felelős.

Több mint 1,8 millió halálesetet okoz mérgező vegyi szennyezés (beleértve az ólmot is), ami 66%-os növekedés 2000 óta. Néhány figyelemre méltó kivételtől eltekintve a hatóságok keveset tettek a közegészségügyi válság kezelésére. A The Lancet Planetary Health szaklapban megjelent tanulmány szerzői azonnali lépések cselekvésre szólítanak fel az ember és a bolygó egészségét fenyegető egzisztenciális fenyegetés jobb kezelésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik