Szegedinác Péró, a szerb származású katona 1655-ben született, életét a török elleni határ menti harcokban töltötte. A török kiszorításával a katonai körzeteket, határőrvidéket betagolták a megyerendszerbe, a korábban számos kedvezményben (például adómentességben) részesített vitézeket az egyszerű jobbágyok közé, és a területet megszerző földesúr uralma alá kerültek – írja a Rubicon.hu.
Az idősödő katona még nagyobb sérelemnek élte meg a betelepülő ortodox szerbek elleni valláspolitikát, vagyis azt, hogy III. Károly császár a katolikus hitre akarták őket áttéríteni. Szegedinác Péró és néhány határőrvidéki kapitány szervezkedni kezdett, Bács és Szerém megyék lakosságát hívta fegyverbe. A vallásukban megsértett szerbek mellett a nyakukba kapott birtokosok hatalmaskodásait megelégelő magyar jobbágyok is mozgolódni kezdtek, akiket a magyarul tudó Péró hamar bevont mozgalmába.
A fegyveres ellenállást a békési magyarok hirdették ki 1735. április 27-én, és 14 hadosztályt felállítva Vértessy András bíróval, illetve Sebestyén János és Szilasy János polgárokkal az élen kelet felé indultak. Céljuk a Békés, Arad és Zaránd megyei felkelőkkel való egyesülés volt, közben tárgyaltak Paulovics, Sevics és Strba szerb kapitányokkal, földbirtokot és vallásszabadságot ígérve nekik és népüknek a győzelem után.
Annak ellenére, hogy a felkelés Szegedinác Péró nevét viseli, a vezér a tényleges hadmozdulatokban már nem vett részt, ugyanis Thököly Ránkó – szerb származású – aradi várparancsnok már május 3-án elfogatta őt, ennek hatására pedig a szerb kapitányok a Gyulát ostromló magyarok ellen fordultak.
A kialakuló káoszban a nemesi hadak szétverték a lázadók egységeit, Bécs pedig példát kívánván statuálni perbe fogta Pérót és a békésszentandrási vezetőket. A bíróság 1736 áprilisában halálra ítélte őket: a kerékbetöréssel kivégzett 80 éves Péró és társai testét felnégyelték és azok darabjait elrettentésül elküldték a lázadás központjául szolgáló békési faluba, valamint kitűzték őket Nagyváradon, Debrecenben és Sarkad városában is.
