Tudomány zöldövezet

Az erdők legalább fél fokkal hűvösebben tartják a Földet

Gaile Juknyte / EyeEm / Getty Images
Gaile Juknyte / EyeEm / Getty Images

Az erdők legalább fél Celsius-fokkal hűvösebben tartják a Földet egy új kutatás friss adatai szerint – írja az MTI.

A globális és helyi hőmérsékletre gyakorolt hatásuk miatt a világ erdei sokkal nagyobb szerepet játszanak a klímaválság elleni védekezésben, mint korábban gondolták – írja a The Guardian a Frontiers in Forests and Global Change című tudományos lapban megjelent kutatás alapján.

Az erdők szén-dioxid-felvételben játszott szerepét alaposan megvizsgálták már. Új, átfogó adatok azonban arra utalnak, hogy ennél sokkal jelentősebb előnyöket nyújtanak: ahogy az energiát és a vizet átalakítják,

segítenek hűvösen és nedvesen tartani a közeli és távoli levegőt.

Az egyes erdők – a szén-dioxid-felvételen túli – előnyeit feltáró első kutatás azt találta, hogy a Latin-Amerikán, Közép-Afrikán és Délkelet-Ázsián végighúzódó esőerdősávból jut a Földnek a legtöbb előny.

Kapcsolódó
Az uniós átlaghoz képest nagyon kevés az erdő Magyarországon
Tavaly az unió területének 38 százalékán feküdtek erdők.

Amerikai és kolumbiai kutatók megállapították, hogy összességében legalább fél Celsius-fokkal tartják hűvösebben a Földet az erdők. Brazíliától és Guatemalától Csádig, Kamerunig és Indonéziáig a trópusokon több mint egyfokos a hűtőhatás.

„Az erdők kulcsfontosságúak a klímaváltozás enyhítésében, de az alkalmazkodásban is” – mondta Louis Verchot, a Trópusi Meződgazdaság Nemzetközi kutatóközpontja (CIAT) vezető tudósa, a tanulmány vezető szerzője.

Az erdőirtásnak pusztító hatása van a fajgazdagságra, az élelmiszer-biztonságra és a globális felmelegedésre. A ENSZ éghajlatkutatási kormányközi bizottságának (IPCC) friss tanulmánya felhívta a figyelmet a növekvő hőmérséklet emberiséget fenyegető katasztrofális következményeire. A friss kutatás eredményei azt sugallják, hogy a levegő hűtésén kívül az erdők megvédenek a szárazságtól és a klímaválság miatti áradásoktól is.

Az erdők hűtő hatása egy sor biofizikai tényezőnek – a faanyag, a levelek és a lombkorona-sűrűség – köszönhető.

Ezen kívül a kutatók azt találták, hogy az erdők úgynevezett biogenikus illékony szerves vegyületeket (BVOC) bocsátanak ki, ezek aeroszolokat hoznak létre, melyek visszaverik a beérkező energiát és felhőket formálnak – mindkettőnek hűtő hatása van. Noha ezek két üvegházhatású gáz, az ózon és a metán felhalmozódását is segítik, a hűtőhatás meghaladja a melegítő hatást. A mély gyökerek, a hatékony vízfelhasználás és a lombkorona minősége is enyhítik a szélsőséges hőség hatásait.

Mindezek a fizikai tulajdonságok lehetővé teszik, hogy az erdők a hőséget és a nedvességet elvigyék a földfelszíntől, ahol az ember él. Ez közvetlenül hűti a helyi környezetet, valamint befolyásolja a felhők kialakulását és a csapadékot, ennek pedig jóval távolabbra ható következményei vannak.

Deborah Lawrence, a Virginiai Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője szerint a világ erdeinek jobb védelme, területük bővítése és jobb kezelésük az egyik legígéretesebb természetes megoldások egyike.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik