A földönkívülieket az évek során megannyi módon jelenítették meg filmekben, könyvekben és videójátékokban a kicsi zöld emberkéktől a horrorisztikus szörnyeken át a gigantikus, bolygószerű organizmusokig. A sci-fin túl persze a szakembereket is foglalkoztatja a téma.
Azt, hogy az idegen élet valójában miként néz ki – már ha létezik egyáltalán –, nem tudhatjuk, de a tudomány fejlődésének köszönhetően a kutatók egyre közelebb kerülhetnek az igazsághoz. Nem árt hangsúlyozni ugyanakkor, hogy a kérdés vizsgálatakor a mintánk nagyon kicsi, hiszen csakis bolygónk élővilágáról van tapasztalatunk, ennek következtében pedig rengeteg a bizonytalanság.
Az emberiség egyik legizgalmasabb és legtöbbet vitatott talánya az, hogy vajon egyedül vagyunk-e az univerzumban. A kérdés alapvetően a földön kívüli intelligenciára vonatkozik, egyelőre viszont még azt sem derítettük ki, hogy létezik-e egyáltalán élet más égitesteken.
A Szaturnusz egyik holdja, a jéggel borított, vízóceánt rejtő Enceladus például ígéretes objektum.
A Naprendszeren kívüli élet megismerése valószínűleg a távoli jövő feladata lesz, igaz, van már olyan program, amellyel a legközelebbi idegen csillagrendszert céloznák meg. Ez a Breakthrough Starshot, amelynek keretében 20 év alatt parányi űrszondákat küldenének a 4,34 fényévre fekvő Alfa Centaurihoz.
Arra, hogy a világegyetem más pontjain kifejlődhetett-e az intelligencia, és az miként nézhet ki, talán még később fog választ kapni az emberiség.
Az élet szabályai
Mai tudásunk alapján a létformáknak bizonyos kémiai elemekre, folyékony vízre és szerves szénre van szükségük – persze nem vethetjük el, hogy az élet számunkra ismeretlen körülmények között is kifejlődhet. Tudjuk továbbá, hogy bolygónkon a földtörténet korai szakaszában megjelentek az első organizmusok, ami azt sugallja, hogy amint a körülmények kedvezőek, az élet létrejön.
Dr. Chris McKay, a NASA Ames Kutatóközpontjának bolygótudósa a Science Focusnak azt mondta, amennyiben az élet megjelenése gyakori, úgy a komplex alakja is az, ami azt jelenti, hogy esetleg nem csak egysejtű organizmusokat fogunk felfedezni a jövőben. A legfontosabb természetesen az, hogy felkutassuk a potenciális földön kívüli létformákat.
Dr. Arik Kershenbaum, a Cambridge-i Egyetem zoológusa a Science Focuson arról írt, hogy a földi biológia vizsgálata segíthet jobban megérteni, milyenek is lehetnek az idegenek. Megállapítható, hogy az élet bizonyos szabályokat követ, ezek közül pedig a legfontosabb a természetes szelekció. Az organizmusok mindig a környezetükhöz alkalmazkodnak, ha pedig léteznek komplex földönkívüliek, azok egyszerűbb organizmusokból jöttek létre, hogy megfeleljenek élőhelyük kihívásainak – a táplálékszerzésnek, a veszélyek elkerülésének vagy éppen a szaporodásnak.
Kershenbaum szerint a fenti problémák nem pusztán a Földön állítják kihívás elé a létformákat, hanem más égitesteken is – feltéve az eddig bizonyítatlant, hogy létezik idegen élet. Éppen ezért bolygónk élővilágát tanulmányozva előrejelzéseket fogalmazhatunk meg a potenciális földön kívüli fajokkal kapcsolatban. Az ismert állatok alapján például következtethetünk az idegenek táplálkozására, mozgására, érzékelésére, valamint formájára.
Ökoszisztéma egy idegen óceán mélyén
A Naprendszerben már több holdról is tudjuk, hogy felszíne alatt vízóceán rejtőzik – ilyen a már említett Enceladus, amellyel kapcsolatban az utóbbi időkben több lehetséges küldetés ötlete is felmerült. Jelenlegi biológiai ismereteink alapján az élet egyik elengedhetetlen alapja a folyékony víz, és külön izgalmas, hogy az érintett idegen óceánok a földihez hasonlóan nátrium-kloridot tartalmazhatnak, mélyükön pedig olyan geológiai folyamatok történhetnek, amelyek tovább segíthetik az élet megjelenését – írja a BBC Future.
A Cassini űrszonda adatai alapján úgy tűnik, hogy az Enceladus vízóceánjának fenekén úgynevezett hidrotermális kürtők vannak. Hasonló formációkat bolygónk tengereiben is találni, ezek a képződmények ott alakulnak ki, ahol a magma találkozik a sós vízzel. A hidrotermális kürtők hőt és tápanyagot is biztosítanak, akadnak szakértők, akik szerint a Földön elsőként épp ezeknél a formációknál tűntek fel az organizmusok.
Noha a hidrotermális kürtőkhöz, a víz mélyére nem jut el a napfény, az élet így is jelen van ezeken a helyeken. Az Enceladus jégpáncélja alatt, illetve más vizes világok esetében is hasonló lehet a helyzet. Tudjuk, hogy bolygónkon a hidrotermális kürtőknél a mikrobák biztosította táplálékra alapozva meglehetősen összetett tápláléklánc alakult ki, az ilyen élőhelyek még a halakat és a polipokat is vonzzák.
Andrew Knoll, a Harvard Egyetem bolygótudósa szerint a földtörténet mintegy 90 százaléka során az élet csupán mikrobiális formában létezett. Az Enceladuson és a hasonló objektumokon a létformáknak ráadásul csakis kemoszintézisre kellene támaszkodniuk, ami azt jelenti, hogy az égitestek valószínűleg csak kis biomasszát tudnának ellátni.
Dimitar Sasselov, a Harvard Origins of Life Initiative multidiszciplináris kutatóközpontjának munkatársa mégis bizakodó, véleménye szerint a fentiek ellenére is elképzelhető az összetett élővilágok megszületése az ilyen helyeken. A szakértő megérzése az, hogy rengeteg lehet az evolúció-innovációs tér, és kialakulhatnak kicsi, mégis ragadozó, többsejtű fajok.
A Naprendszer vizes világai mellett érdemes szót ejteni a szintén a Szaturnusz körül keringő Titanról. Ezen a holdon, ha van élet, az nem a vízen, hanem a metánon alapulhat. Amennyiben léteznek itt organizmusok, azok olyan egzotikusak lehetnek, amelyekhez hasonlókat még csak nem is láttunk. Ennek következményeként a Titanon számunkra ismeretlen biokémiai folyamatokat figyelhetünk majd meg.
Hasonló környezet, hasonló fejlődés
Matthew Wills, a Bath-i Egyetem evolúciós biológusa a The Conversationön szintén a földi életből kiindulva von le következtetéseket a lehetséges idegen organizmusokra vonatkozóan. Bolygónkon a sokszínű fajok egyetlen, 3,5 milliárd évvel ezelőtti közös őstől eredeztethetők.
Mint feleleveníti, a 2002-ben elhunyt legendás biológus, Stephen Jay Gould híres gondolatkísérletében visszatekerte az élet szalagját. Az elképzeléssel a kutató a véletlen evolúció jelentőségét hangsúlyozta ki: ha a fejlődés során egy apró tényezőt megváltoztatunk, annak később óriási következményei lehetnek. Vajon, ha a gerincesek nagyon távoli felmenője kipusztult volna, miként festene ma bolygónk élővilága?
A választ Simon Conway Morris, a Cambridge-i Egyetem evolúcióbiológusa szerint a konvergens evolúciónál kell keresni. Ennek lényege, hogy egymástól távoli fejlődési vonalakon egymásra emlékeztető biológiai jellegzetességek jönnek létre: a delfinek és a halak például hasonló formákkal alkalmazkodtak a vízben való haladáshoz.
Ki tudja, valahol az univerzumban talán egy hozzánk hasonló faj is létezett, létezik vagy létezni fog – a hatékony eszközhasználathoz például ügyes kezekre lehet szüksége.
A világegyetem végtelenségében természetesen nem csupán bolygónkhoz hasonló helyeken és a földire emlékeztető formákban jelenhetett meg az élet. Sara Imari Walker asztrobiológus és Paul Davies fizikus 2016-os publikációjukban az egyetlen közös ős problémájából indulnak ki – írja a Cosmos. A páros megállapítja, hogy valójában nem lehetünk biztosak az élet törvényszerűségeiben, illetve abban, hogy annak mely vonásai specifikusak a mi bioszféránkra nézve.
Walker és Davies szerint elképzelhető, hogy az általunk alapvetőnek tekintett jellegzetességek, például az anyagcsere és a szaporodás valójában nem az élet kritériuma. Mindez az élet azonosítását is megnehezítheti. Meglehet, hogy ha találkoznánk is a földön kívüli intelligenciával, nem rendelkeznénk a szükséges tudással ahhoz, hogy felismerjük azt.
