A XVIII. század végétől kibontakozó polgári nemzetté válás egyik alapvető törekvése az irodalmi magyar nyelv megteremtése és az ezen alapuló magyar nyelvű kultúra terjesztése volt. Számos új intézmény (1802: Nemzeti Könyvtár, 1825/1830: Magyar Tudományos Akadémia, 1840: Nemzeti Színház) mellett ezt a célt szolgálták a magyar nyelvű újságok, folyóiratok és almanachok is. Bár az első magyar nyelvű újság (Magyar Hírmondó) már 1780-ban, az első magyar nyelvű irodalmi folyóirat (Magyar Museum) pedig már 1788-ban megjelent, az 1800-ban kiadott 115 könyvnek még mindig csak a 39 százaléka született magyar nyelven, a többi latinul (44%), németül (13%) és valamelyik szláv nyelven (4%).
Az 1805-ben kiadott sajtótermékek közül pedig mindössze egy: a Bécsben megjelenő Magyar Kurír. A Martinovics-féle összeesküvés utáni retorziók elültével azonban új fellendülés kezdődött. 1814-től Kolozsváron megjelent a tudományos cikkek mellett esszéket és publicisztikát is közlő Erdélyi Múzeum, 1819-től Pesten a hazai valóságról tudósító Tudományos Gyűjtemény és 1822 első napjaiban egy új szépirodalmi almanach: az Aurora.
A magyar nyelv népszerűsítése
Az 1837-ig megjelenő irodalmi zsebkönyv alapító szerkesztője az ekkor 34 éves Kisfaludy Károly volt. Ugyanabból a családból származott, mint Kisfaludy Sándor, ám élete jóval kalandosabba alakult, mint a testőr-írók közül induló és ekkor már országszerte jól ismert és ünnepelt bátyjáé. Mivel rosszul tanult, apja kivette a győri bencések által működtetett iskolából, és katonának adta. Itt sem nagyon állta meg azonban a helyét; adósságot adósságra halmozott, és végül a katonaságnak is búcsút mondott.
Többnyire Bécsben, valamint Itáliában élt, és festményeiért kapott pénzekből tengette életét. 1817-ben Pestre tette át székhelyét, ahol számos íróval kapcsolatba került, és maga is írni kezdett. A Tatárok Magyarországon című színművével, amit 1819-ben mutattak be Pesten, egycsapásra ismert és a színházlátogató közönség kedvelt szerzője lett. Sikerének titka valószínűleg az a romantikus és nemeslelkű szellemiség volt, amely nemcsak a védekező magyar vitézek hősiességét domborította ki, hanem a támadó tatároktól sem tagadta meg a vitézséget és a nagylelkűséget.
Az Aurorát, amely az 1820-as évek vezető irodalmi fórumává vált, közel tíz éven át, 1830-as haláláig szerkesztette. Tekintet nélkül ellentéteikre, ebben minden valamirevaló literátor műveit közölte: Berzsenyiét éppúgy, mint Kazinczyét, Katonáét éppúgy, mint Kölcseyét vagy Virág Benedekét, a fiatalok közül Czuczor Gergelyét és Vörösmarty Mihályét. Ilyen szerzőgárdát addig senkinek sem sikerült összetoboroznia. Műfaji szempontból a múltidéző nemzeti epika válfajai, eposzok és elbeszélő költemények keveredtek novellákkal, regényekkel, népdalokkal és vígjátékokkal. Alapvető célja a német és a latin nyelvű irodalom háttérbe szorítása és a magyar nyelvű irodalom népszerűsítése volt. Erre utalt az első szám jelmondata:
Idegen nyelvet tanulni nem kötelesség, a’/ Hazai nyelvet nem tudni, szégyen!
Siker minden fornton
Tartalmi szempontból mindenekelőtt hazaszeretetre kívánta nevelni olvasóit, és egységes nemzeti érzést akart kialakítani. Olyat, amely elmossa a százados ellentéteket, és egy táborban egyesíti a protestánst és a katolikust, a tiszántúlit, erdélyit és pannóniait. Drámáival, elbeszéléseivel és verseivel e téren maga járt elől jó példával. Mohács című költeményével (1824) a balvégzetű és sorsdöntő csatának állított emléket, a „Szülőföldem szép határa! / Meglátlak-e valahára” kezdetű népdalszerű versével pedig az idegenbe szakadtak haza iránti sóvárgását öntötte rímekbe.
Állandó kiadója Trattner János Tamás volt, aki a kor legnagyobb magyar kiadóvállalatát működtette. Csupán 1817 és 1825 között 418 könyvet adott ki. Háza irodalmi szalonként is működött, ahol minden valamirevaló íróember megfordult. Ő vezette be, hogy bevételeiből a szerkesztőknek és a szerzőknek is juttatott némi pénzt.
A képekkel gazdagon illusztrált Aurora népszerűségére jellemző, hogy az Kisfaludy halála után is megjelent. 1830-tól 1837-es megszűnéséig Bajza József szerkesztette. Ekkor a hetente kétszer megjelenő és közéleti érdeklődésű Athenaeum lépett a helyébe, amelyet Bajza Vörösmartyval és Toldy Ferenccel együtt szerkesztett a lap 1843-as megszűnéséig. Az Aurora mellett ennek és más lapoknak is köszönhető, hogy az 1848-ban Magyarországon kiadott 547 műnek már nem 39, hanem 69 százaléka született magyar nyelven.
