Amikor 1957 októberében a szovjetek pályára állították a Szputnyik–1 műholdat, az Egyesült Államok közvéleményét és döntéshozóit is eléggé megrázta a felismerés, hogy bizony hátrányba kerültek az űr meghódításáért folyó versenyfutásban. A Szputnyik-pániknak is nevezett jelenség egyrészt az erőfeszítések megkettőzésére ösztökélte az amerikai űrprogramot, másrészt viszont teret adott abszurdabb, az amerikai fensőbbség látszatának visszaállítását szolgáló ötleteknek is.
Veszélyes és értelmetlen
Ezek egyike volt a Project A119 is. Miután 1957-ben olyan, hírszerzési információkra alapozott rémhírek is terjedni kezdtek Amerikában, hogy a szovjetek november 7-ét egy részleges holdfogyatkozás idején a Holdra ledobott hidrogénbomba felrobbantásával tervezik megünnepelni, az amerikai légierő égisze alatt megkezdték egy saját, hasonló terv előkészítését.
Bár voltak olyan feltételezések, hogy a szovjet terv csupán rémhír, megint más olvasatban direkt az amerikai döntéshozókat cselekvésre sarkalló, valahol az amerikai titkosszolgálatok bugyraiban kreált álhír volt. A 2010-es években előkerültek olyan bizonyítékok, amely szerint a szovjetek valóban eljátszottak a gondolattal, bár a megvalósításhoz nem kerültek túlságosan közel.
Az első olvasatra leginkább veszélyesnek, értelmetlennek és megalománnak hangzó ötletet a program ötletgazdái azzal igyekeztek propagálni, hogy tudományos, katonai és politikai hasznot is hajtana. Az elképzelést részesen taglaló, 190 oldalas dokumentum elkészítésében részt vett a fiatal Carl Sagan is, aki később nagynevű csillagász, planetológus lett, és tudományos eredményei mellett elsősorban ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő munkásságával tett szert a szakmai körökön messze túlnyúló népszerűségre.
Sagan sztártudós korában következetes békeaktivistának is számított, aki mindig a világűr békés kutatása mellett állt ki. Arról nem tudunk sokat, hogy az A119-es projektben egy alacsony gravitációs környezetben történő nukleáris robbanás modellezésével foglalkozó Sagannak mi volt a véleménye a Hold elleni atomtámadásról, mivel 1996-ban – bár egy újságíró éppen az ő készülő életrajzához tőle kapott iratok nyomán bukkant a terv nyomára – még azelőtt meghalt, hogy a nyilvánosság értesülhetett volna a projekt történetéről.
Atomtámadás a Hold ellen
Sagan és a légierő magasrangú tisztjei mellett más nagy nevek, az Apollo-program későbbi helyettes igazgatója, Leonard Reiffel, valamint Gerard Kuiper, a modern bolygókutatás egyik úttörője is részt vett a program kidolgozásában.
Az állítólagos tudományos célok helyett a légierő vezetőit igazából egy kérdés foglalkoztatta: látszani fog-e a gombafelhő a Földről? Ennek érdekében a robbantást a Hold Föld felé forduló féltekéjének szélén hajtották volna végre, hogy a Nap sugarai az űr fekete háttere előtt világítsák meg a kibontakozó porfelhőt.
Néhány év tervezgetés után végül szerencsére az a döntés született, hogy a Hold sugárzó anyaggal történő beszennyezése, illetve a fellövés során felmerülő kockázat nagyobb ár, mint amennyit nyerni lehetne ezen az akción, így a projektet lefújták. Ha pedig valakinek most támadna egy ilyen remek ötlete: két, 1963-ban és 1967-ben megkötött, a nukleáris fegyverek tesztelését, illetve a világűr felhasználását szabályozó nemzetközi egyezmény is tiltja az ilyen akciókat.
