Tudomány zöldövezet

Régóta nem volt ilyen jó állapotban a Nagy-korallzátony

Az ívás kezdete arról árulkodik, hogy viszonylag jó állapotban van a Nagy-korallzátony – írja az MTI az ABC Newsra hivatkozva. Ausztrália híres természeti világörökségi helyszínét régóta régóta sújtja a korallfehéredés, kérdés, hogy a régió hosszabb távon miként reagál majd a klímaváltozásra.

A korallok rendkívül látványos szaporodása kedden vette kezdetét, és két-három napig tart majd.

Az ívás során az élőlények peték és spermiumok billiót bocsátották az óceánba vörös, sárga és narancssárga színekben.A 348 ezer négyzetkilométeres zátony 1998 óta öt alkalommal esett át jelentős fehéredésen, ami a korallok nagy részét károsította. A folyamat akkor figyelhető meg, amikor valamilyen stresszhatás, például a hőmérséklet növekedése miatt a korallokban élő szimbiotikus algák kilökődnek. Bár a fehéredés nem feltétlenül végzetes, hosszabb távon a korallok pusztulásához vezethet.

Holger Leue / Getty Images

A James Cook Egyetem korallkutató intézetének munkatársai szerint az élőlények minimum 80 százalékát 2016 óta legalább egyszer súlyosan érintette a fehéredés. Legutóbb 2020-ban dokumentálták az eseményt a zátonynál.

Gareth Phillips tengerkutató elmondta, az ívás erős bizonyítéka annak, hogy a korallzátony ökológiai funkciói sértetlenek, és működnek a több mint 18 hónapos helyreállítási fázis után. A szakember kiemelte, régóta nem volt ilyen jó állapotban a Nagy-korallzátony.

A legtöbb szirtképző korall szaporodása évente egyszer, egy telihold utáni pár éjszakán zajlik. A korallok spermiumok és petesejtek milliárdjait lökik ki magukból, a megtermékenyített petesejtek, az embriók pedig megkapaszkodnak a zátonyon, és új telepeket képeznek.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.