William Hardaker, másnéven „Humbug Billy” 1858. október 30-án Észak-Angliában, a bradfordi szombati piacon árult borsmentás keménycukorkákat (azaz humbugokat). Ahogy mindig, ezúttal is James Appletontól szerezte be, aki pedig Joseph Neal alkalmazottja volt. Amikor Hardaker rosszul lett, miután egyet bekapott a cukorkák közül, nem gondolta, hogy a két dolog összefügg, és a standja egész nap nyitva volt – több mint ezer darabot el is adott az édességből.
Vasárnap reggelre két helyi fiú minden előzmény nélkül meghalt, több tucatnyian pedig súlyosan megbetegedtek. A rendőrök gyorsan megtalálták az összefüggést az áldozatok és a humbugok között, és sietve igyekeztek figyelmeztetni a város lakóit, hogy aki vett belőlük, ne egye meg azokat. Mint később kiderült, minden egyes darab cukorka a halálos adaghoz közeli mennyiségű arzént tartalmazott.
A nyomozás során megállapították, hogy Neal rendszeresen olcsó gipszporral helyettesítette a cukor egy részét. A gipszet egy shipley-i gyógyszerésztől, Charles Hodgsontól vásárolta, ez alkalommal azonban Hodgson segédje, William Goddard egy másik, ugyanolyan fehér port tartalmazó ládából szolgálta ki, és a borsmentás cukorkák hatalmas adag arzén-trioxiddal készültek el.
Hodgsont, Goddardot és Nealt emberöléssel vádolták meg, azonban Hodgsont felmentették, a másik két férfi elleni vádakat pedig elejtették. A tragédia országos hír lett. „A halál kis cukros pirulái” – szólt a The Times cikkének címe, ezzel is csak tovább hergelve az embereket, akiket már korábban is bosszantott, hogy tudták, rengeteg pancsolt, hamisított élelmiszert fogyasztanak. A bradfordi eset lett az egyik közvetlen előzménye az 1868-as gyógyszerészeti törvénynek, amely szabályozta a mérgező anyagok tárolását és árusítását Nagy-Britanniában, és a későbbi, élelmiszerbiztonsági törvények előkészítése során is sokszor hivatkoztak erre a borzalmas történetre.
Eugene Byrne, író, újságíró
