Tudomány zöldövezet

Eltűnt 900 millió madár Európából

Michel Rauch / Biosphoto / Biosphoto via AFP
Michel Rauch / Biosphoto / Biosphoto via AFP

A brit Királyi Madárvédelmi Egyesület (RSPB), a BirdLife International nemzetközi madárvédelmi szervezet és a Cseh Madártani Egyesület kutatóiból álló munkacsoport, az Európai Unió területén előforduló 445 madárfaj közül 378 adatait vizsgálta. Számításaik alapján a madarak állománya 1980 és 2017 között 17-19 százalékkal zuhant, ami ami 560 és 620 millió közötti madár eltűnését jelenti.

A csökkenés valójában 900 millió körül van, amit egyes fajok gyakoribbá válása ellensúlyoz 340 millióval.

Az óriási számok mögött néhány gyakori madárfaj drasztikus visszaszorulása áll. Az egykor közönséges házi veréb állománya felére csökkent, ami csak ennél az egy fajnál 247 millió madarat jelent 1980 óta. Közeli rokona, a mezei veréb állománya 30 millióval lett kevesebb. Mindkét esetben a mezőgazdaság intenzívvé válása a fő kiváltó tényező, bár a településeken is egyre kevesebb verebet látni.

Az okok pontosan nem ismertek, vélhetően a csökkenő táplálékmennyiség, a madármalária és a levegőszennyezés hatása is szerepet játszik. Második helyen a sárga billegető áll 97 millió, majd a seregély 75, és a mezei pacsirta 68 millió egyeddel – áll a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében.

Súlyos ökológiai problémákra utal

Az élőhelyek összehasonlítása alapján a gyep- és a mezőgazdasági területek madárvilága szenvedte el a legnagyobb veszteséget a pénzügyi támogatási rendszer generálta, kevéssé természetbarát mezőgazdasági gyakorlat hatásaként. A klímaváltozásnak köszönhetően a fitiszfüzike, a sárga billegető létszáma ugyancsak megfogyatkozott, akárcsak a partimadaraké, például a bíbicé. A változás jórészt az 1980-as és 1990-es évekre volt jellemző és az utóbbi évtizedben kisebb ütemű volt.

A most publikált tanulmány eredményei alátámasztják a korábbi kutatásokat, amelyek a biológiai sokféleség jelentős közelmúltbeli csökkenését mutatják. A gyakori és elterjedt madarak számának csökkenése miatt azonban további, szélesebb körű védelmi erőfeszítésekre van szükség, kiemelt figyelemmel a mezőgazdasági területeken élő madarakra, valamint a vonuló madarakra teljes vonulási útvonalukon és telelőterületeiken is. Fontos kiemelni, hogy

a széles elterjedésű, nagy létszámú fajok elvesztése aggodalomra ad okot, mert az ökológiai rendszerek súlyos problémáira utal, ami az ökoszisztéma-szolgáltatások révén az emberiségre is alapvető kihat.

Az Unióban a Madárvédelmi Irányelv és az Élőhelyvédelmi Irányelv nyújt jogi oltalmat a kiemelt fontosságú fajok és élőhelyek számára, amely a madarak számára is előnyökkel jár. Példaként említhető, hogy hét ragadozómadár-faj állománya gyarapodott az elmúlt időszakban, a fokozott védelem, a peszticidek használatának és az üldözés csökkenésének, valamint a célzott védelmi intézkedéseknek köszönhetően. Az irányelvek bevezetése nélkül e fajok helyzete valószínűleg sokkal rosszabb lenne.

Hazánkban sem rózsás a helyzet

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) adatai alapján a 211 hazánkban rendszeresen fészkelő madárfaj közül 72 esetében nem állapítható meg az állomány változásának trendje (például annak ritkasága vagy rejtett életmódja miatt), 40 faj állománya stabil vagy ingadozó, 59 fajé növekvő, 40 fajé csökkenő. A kedvezőnek tűnő helyzet mögött azonban hazánkban is kedvezőtlen folyamatok húzódnak meg.

A növekvő állományú fajok egy része (például a túzok, rétisas) korábban erősen megritkult és bár a védelmi intézkedéseknek köszönhetően állományuk jelenleg növekvőben van, még mindig elmarad a néhány évtizeddel ezelőtti nagyságtól. Bizonyos fajok az emberi településekre beköltözve lesznek gyakoribbak (fekete rigó, örvös galamb). A csökkenés szinte valamennyi mezőgazdasági környezetben élő madarat érinti (fogoly, fürj, mezei pacsirta, sárga billegető stb.), de a legtöbb vizes élőhelyeket (például bíbic, piroslábú cankó) és nádasokat (bölömbika, nádirigó, foltos nádiposzáta) kedvelő madárfaj helyzete sem kedvező.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik