2021 júniusában elfogadták az európai klímarendeletet, amely úgynevezett klímarendeletjogi kötelezettséget jelent a tagállamok számára a vállalásaik betartására. Hogy ez mivel jár pontosan? Azzal, hogy innentől kell a bizonyíték, nem elég az ígéret – az Európai Unióban kötelező hozni a zöld számokat.
A COP26-hoz közeledve az Európai Unió megerősítette álláspontját, október 6-án az Európai Tanács megfogalmazta, milyen agendával megy az EU a klímakonferenciára. A sajtóközleményben sok jól hangzó, mégis keveset mondó pont jelenik meg:
- a tanács hangsúlyozza, hogy rendkívül sürgősen meg kell erősíteni az éghajlatváltozás miatt kialakult vészhelyzet kezelésére irányuló globális válaszlépéseket,
- kiemeli, hogy világszerte igazságos és méltányos éghajlatvédelmi átállásra van szükség,
- felszólítja az összes részes felet, hogy nyújtsanak be ambiciózus nemzetileg meghatározott hozzájárulásokat (NDC-k),
- emlékeztet arra, hogy az EU és tagállamai a világon a legnagyobb mértékben járulnak hozzá a klímafinanszírozáshoz,
- felkéri a többi fejlett országot, hogy növeljék hozzájárulásaikat a fejlett országok által kitűzött azon közös cél megvalósításának részeként, hogy 2020 és 2025 között évente együttesen 100 milliárd USD összeget mozgósítsanak.
Ezeknél sokkal érdekesebb azonban az, hogy az Európai Unió saját magának hogyan határozta meg a klímacéljait.
A bűvös 55 százalék
Az EU az Európai Zöld Megállapodásban (European Green Deal) fektette le az ütemtervet az egyébként elég ambiciózus klímaterveihez. Ez 2030-ra az üvegházhatású gázok kibocsátásának 55 százalékos csökkenését tűzte ki célul az 1990-es kibocsátáshoz képest (korábbi vállalásokban ez a szám csak 40 százalék volt), és kijelentette, hogy 2050-re az Európai Unió klímasemleges lesz kibocsátáscsökkentéssel és az elkerülhetetlen kibocsátások ellentételezésére.
Készült azóta tudományos tanulmány a megállapodás megvalósíthatóságáról, a Climact nevű belga klímavédelmi szervezet szerint például a klímacélok elérhetőek, megvalósításuk azonban drasztikus változást követel az energiafelhasználás, a mezőgazdaság és a közlekedés terén is.
Miből áll a megállapodás?
A Green Deal alapvetően 8 „akciót”, vagyis témakört érint, de mindegyiken belül külön alpontokat kaptak a legfontosabb faktorok. Külön témaköre van a klímának magának, amelyen belül az EU a klímarendeletet is tárgyalja: ez helyezi jogi alapokra a kibocsátás csökkentését, a zöld technológiákba fordított befektetéseket, a természetes környezet védelmét, illetve azt is, hogy a zöld átállás visszafordíthatatlan legyen.
A klímarendelet továbbá kimondja azt is, hogy a fejlődést monitorozni kell, és mindig újrakalibrálni az elért célok és a tudományos eredmények ismeretében. Minden öt évben lesz érdemes átnézni, mennyit haladtak a tagországok, és egy 2040-es targetet is meg kell majd fogalmazni a 2030-as és 2050-es mellett. A rendeletben szó van még egy független Európai Tudományos Tanácsadó Testület létrehozásáról is.
Az Európai Zöld Megállapodás kitér még többek között az alábbiakra:
- Környezet és óceánok: a biodiverzitást és az ökoszisztémákat meg kell védeni, csökkenteni kell a lég-, vízi és talajszennyezést, el kell kezdeni a körforgásos gazdaság felé igazítani magunkat, jobb hulladékkezelésre lesz szükségünk, és a halászatot is fenntarthatóvá kell tenni.
- Energia: az energiafelhasználás és -gyártás az EU károsanyag-kibocsátásának 75 százalékáért felel. A tiszta energiaátállásnak három fő elvet kell követnie: az EU-nak megfizethető és biztos energiaellátásra van szüksége, ki kell alakítani egy összekötött, digitalizált európai energiapiacot, és priorizálni kell az energiahatékonyságot.
- Közlekedés: a közlekedés adja az EU GDP-jének 5 százalékát, ugyanakkor a károsanyag-kibocsátás 25 százalékáért is felel. A Zöld Megállapodás értelmében 2050-re a közlekedés és szállítás kibocsátását 90 százalékkal kell csökkenteni.
- Mezőgazdaság: az Európai Uniónak célja, hogy továbbra is biztosítsa az élelmiszerbiztonságot úgy, hogy közben csökkentse az élelmiszertermelés környezeti hatásait, növelje a mezőgazdaság és állattartás ellenállóképességét a klímaváltozás okozta megváltozott körülményekre, és vezesse a globális átállást.
- Pénzügyek: az EU a következő évtizedben 1 billió eurót tervez klímaprojektekre költeni. 2021 és 2028 között az unió költségvetésének 30 százaléka ilyen tevékenységet támogat majd, ilyen arányban kell majd zöld befektetéseket támogatni a Next Generation EU, vagyis a Covid19-világjárványt követő gazdasági helyreállítást szolgáló uniós eszközzel is. A tagállamoknak adott Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz 37 százaléka olyan befektetésekre kell, hogy menjen, amelyek az EU klímacéljait támogatják. A Kohéziós Alap 37 százalékát, illetve az Európai Regionális Fejlesztési Alap 30 százaléka is hasonló sorsra kell, hogy jusson.
- Ipar: az EU célja, hogy a zöld és digitális átállásban versenyképes maradjon, és hogy egy új ipari stratégiát dolgozzon ki ennek biztosítására.
- Kutatás: a Horizon 2020 kutatási projekt egyik utolsó akciójának jóvoltából a Green Deal Call pályázat 1 milliárd eurós befektetéssel jár a zöld és digitális átállás ösztönzéséért. 2021-ben elindul a Horizon Europe, amelynek nyertes pályázatai közül legalább 5-ből 4-nek illeszkednie kell az EU klímacéljaihoz.
A zöld külpolitikával még akadnak gondok
Sok kritika éri az uniót azért, mert nincs ökológiai külpolitikája. Az EU át szeretné venni a vezető szerepet a klímapolitikában, és vállalásaiban is úgy fogalmaz, mintha a világ többi régiójának követnie kellene, ennek ellenére még nem dolgozott ki olyan javaslatokat, amelyek teljes mértékben kezelnék az ökológiai stressz stratégiai következményeit világszerte. Fontos megjegyezni, hogy azok a vállalások és intézkedések, amelyek az EU-n belül működhetnek, más országoknak nem biztos, hogy megfelelők.
Példának érdemes venni a zöld és digitális átállást: bár az EU klímacéljai között is egy kalap alá vesszük őket, nem ugyanannak az érmének a két oldaláról van szó: Afrikában és Ázsiában ugyanis a digitális eszközökhöz szükséges nemesfémek kinyerése konfliktusokat és humanitárius problémákat von maga után.
Az EU gyakran érvelt amellett, hogy a rossz politikai kormányzás az egyik döntő tényező, amely felerősíti az éghajlatváltozással és más ökológiai változásokkal kapcsolatos feszültségeket. Ennek ellenére kevés bizonyíték van arra, hogy ez megerősítette volna a harmadik országok kormányzási reformjához nyújtott uniós támogatást. Ha valami, akkor ennek az ellenkezője igaz: az uniós klímaalapok messze legnagyobb része olyan hatóságokhoz kerül, amelyek rossz kormányzása a társadalmi instabilitás forrása.
