Iskola szavunk az eredetileg szabadidő, pihenés jelentésű görög szkólé szóból ered, latinul a görögből származó schola mellett inkább a játék jelentésű ludus kifejezést használták. Ezek nem véletlen egybeesések.
A cél szentesítette az eszközt
Elsősorban a köztársaság kori római társadalom tagjainak nagyjából 80 százaléka földművelésből élt, kisebb-nagyobb darab földjén igyekezett megtermelni nemcsak a létfenntartáshoz szükséges élelmiszert, hanem annyi fölösleget is, hogy megvehesse mindazt, amit maga nem tudott előállítani. A tanulás ezért azoknak az embereknek a kiváltsága volt, akiknek volt szabadidejük – azaz a tehetőseké.
Az ő fő céljuk az volt, hogy feljebb jussanak a hatalom csúcsaira vezető csúszós létrafokokon. Ezt leginkább úgy érhették el, ha politikai, jogi és katonai természetű kérdésekben érvényesíteni tudták az álláspontjukat. Az elit gyermekeit nagyrészt otthon oktatták. A lányokat is, de esetükben ez általában kimerült az írás-olvasás megtanításában.
Akinek a családja megengedhette magának, annak magántanárt fogadtak, ezek az oktatók általában meglehetősen szigorúak voltak, és az eredmények formájában elérhető célokat az eszközök fölé helyezték. A fizikai fenyítés teljesen bevett gyakorlatnak számított.
Nyelv és retorika
A képzés a nyelv helyes használatára koncentrált. A pontos olvasást, az írást és a kiejtést (latin és görög nyelven) 6 és 9 éves kor között verték bele a gyerekekbe. 9 és 12 éves kor között a magasabb irodalmi képességeket fejlesztették, elsősorban költői művek alapos nyelvtani és nyelvi elemzése révén. 12 és 17 éves kor között a hangsúly a retorikára került, azaz arra a képességre, hogy valaki az érvelését világosan és meggyőzően legyen képes előadni.
Itt nagy szerepet kaptak a történelmi és mitikus példák: fel kellene-e áldoznia Agamemnónnak a lányát, hogy elnyerje az istenek jóindulatát? Meg kellett volna Hannibálnak ostromolnia Rómát? Az ilyen gondolatmenetek közben a diákok erkölcsi és filozófiai ítélőképessége is csiszolódott.
Az igazán tehetségeseknek ezután még egy év tanulás következett, amelynek során a minden intellektuális és művészi ismeret szülőhazájának tekintett Görögországgal foglalkoztak intenzíven, mintegy utolsó simításként a kellő műveltség megszerzéséhez. Ezután pedig következtek a politikai vagy katonai pálya mindennapi küzdelmei, és végül – remélhetőleg – a siker és a dicsőség.
Peter Jones, klasszikafilológus
