Tudomány zöldövezet

Tömegesen pusztulnak a gólyák a görögországi erdőtüzek miatt

A görögországi vadvédelmi szervezet szerint a helyi erdőtüzek megzavarták az Afrikába tartó gólyákat – írja az MTI. Az állatok egy része emiatt eltévedt, megsérült, vagy elpusztult.

A gólyák minden évben átszelik az Attika régiót, hogy az Athéntól nagyjából 70 kilométerre délkeletre fekvő Szunion-foknál várják be a kedvező szeleket, amelyek segítenek nekik átkelni a Földközi-tengeren. A madarak a telet Afrikában töltik. „Sajnálatos módon épp az erdőtüzekkor haladtak át a területen” – mondta Maria Ganoti, az ANIMA nevű vadvédelmi egyesület elnöke. A szervezet sérült állatok ápolásával és rehabilitációjával foglalkozik athéni központjában.

A szakember szerint az elmúlt napokban olyan helyeken bukkantak gólyákra, ahol korábban sosem, például a főváros északi részén lévő lakóövezetek épületein.

Az ismeretlen városi területekre tévedt madarak egy része megzavarodott, és sokuk elpusztult, miután elektromos vezetéknek és villanyoszlopoknak ütköztek.

„Először van dolgunk ilyen nagy számú elpusztult gólyával Athénban” – nyilatkozta Ganoti, hozzátéve, hogy a helyiek a pázsitjukról szedik össze az elhullott madarakat. Az ANIMA központjában sok gólyát ápolnak, amint a madarak megerősödnek, visszaengedik őket a természetbe.

Tomasz Bobrzynski (tomanthony) / Getty Images

A gólyák az erdőtüzeket megsínylő vad- és háziállatok kis hányadát teszik ki. „Az itt lévő állatok egy része el fog pusztulni. Ha például a teknősök nagy mennyiségű füstöt lélegeznek be, és megégnek belülről, akkor nem lesznek képesek enni, és elpusztulnak, ez ellen pedig semmit sem tehetünk” – mondta Ganoti.

Az európai erdőtűzinformációs-rendszer (EFFIS) adatai alapján Görögországban 56 ezer hektárnyi terület égett le az elmúlt tíz napban. 2008 és 2020 között minden évnek ugyanebben a szakában átlagosan 1700 hektárnyi növényzet pusztult el a tüzekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik