Tudomány zöldövezet

Angliáig repült egy egyiptomi keselyű

Több mint 150 év után először figyeltek meg a természetben egyiptomi keselyűt az Egyesült Királyságban – írja a BBC. A szakértők úgy vélik, hogy az állat Észak-Franciaországból érkezett az Anglia délnyugati partjainál fekvő Scilly-szigetekhez. Stuart Bearhop, az Exeteri Egyetem ökológusa szerint ha sikerül igazolni, hogy a példány vad, úgy az első hasonló egyed lehet a szigetországban 1868 óta.

A Scilly-szigeteken jelenleg nagyjából 40 madárfigyelő próbálja megtalálni a ritka vendéget. A dögkeselyűt először hétfőn látták Peninnis Headnél.

Az Egyesült Királyság területén eddig kétszer dokumentálták a fajt a természetben, egyszer 1825-ben Somersetben, egyszer pedig 1868-ban Essexben.

Bearhop kiemelte: nagyon ritka megfigyelésről van szó. A szakértő hozzátette, valószínűleg többen el fognak utazni a szigetekre, hogy megtekintsék a madarat, hiszen évszázadonként egyszer látható hasonló állat a régióban.

Brais Seara / Getty Images

Az egyiptomi keselyű Franciaország és Spanyolország egyes részein is előfordul. Bearhop szerint a példány Franciaországból érkezhetett, és megzavarodhatott vándorlása során.

Az egyiptomi hieroglifákból is ismert faj egyedszáma folyamatosan csökken. Az állat különlegessége, hogy az egyetlen ragadozó madár, amelynél eszközhasználatot figyeltek meg vadászatai során.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.