Bármilyen szempont szerint is közelítünk, az idei tavaszt a legkevésbé sem nevezhetjük normálisnak. Az átlagosnál hűvösebb volt gyakori hidegbetörésekkel, áprilisi szárazsággal, majd rengeteg csapadékkal, és még május végén is fagyok pusztították a növényzetet. Egyelőre úgy tűnik, a nyár eleje sem hoz komolyabb változást, bár mínuszok azért az év ezen szakában már nem fordulnak elő, de június első fele is hűvösebbnek ígérkezik az átlagosnál. Senkit ne zavarjon meg a jelenlegi szép idő, vasárnap már újabb, sarkvidéki eredetű hidegfront érkezik.
Az ok, hogy még mindig téli időjárási helyzetek uralkodnak térségünkben, amelyeknek „normál esetben” már áprilisban, de legkésőbb május közepéig meg kellett volna szűnniük. A tavasz közepén ugyanis az extrém időjárást produkáló észak–déli áramlás helyét már a jóval enyhébb, stabilabb, nyugat–keleti áramlásnak kellene felváltania. Június elején ez még mindig nem történt meg, és bár messzemenő következtetéseket ennyiből nem vonhatunk le, de félő:
A globális felmelegedés nem abból áll, hogy Magyarországon vagy a világ bármely adott pontján épp fázunk-e vagy melegünk van. Hanem egy komplex folyamat, amelynek kézzel fogható bizonyítékait az időjárási szélsőségek adják (az elmúlt 125 év legcsapadékosabb éve Magyarországon 2010, a legszárazabb 2011, rekord alacsony és rekord magas vízállások a Dunán az elmúlt 10 évben stb.). Hazánkban most épp az átlagosnál hűvösebb idő van, de ha távolabb tekintünk, ez már egyáltalán nincs így. Hogy mi áll a 2021-es télies tavasz hátterében, illetve ezeknek milyen kifutása lehet, arról Molnár László meteorológust, a Kiderül.hu munkatársát kérdeztük.
Gigantikus hullámok
Kezdjük időben és térben is távolabbról. Az Atlanti-óceánban fut a Golf-áramlás, amely meleg vizet szállít a déli trópusi területekről északra, mint egy gigantikus folyó a tengerben. A hosszú út során a víz lehűl, a hőenergiát fokozatosan átadja a környezetének, az áramlás „lebukik”, és visszatér az Egyenlítő térségébe. Részben ez a körforgás biztosítja az északi féltekén a „déli” meleg és az „északi” hideg közti energiakülönbség kiegyenlítődését.
Persze nemcsak a víz, hanem a levegő is dolgozik, a déli »import« értelemszerűen télen a legaktívabb, amikor a még a Ráktérítőn is 25, a sarkkörön túl viszont -20, -25 fok van
– magyarázza a 24.hu-nak Molnár László.
Az ebből adódó energiakülönbség úgynevezett meridionális hullámokat vet a légkörben, amit tényleg úgy képzeljünk el, mint óriási hullámokat vízszintesen a térképre rajzolva: a csúcsok északnak törve meleg levegőt szállítanak délről, míg a délnek húzódó hullámvölgyeket hideg, északi légtömegek alkotják.
Beragadt a tél
Ez az úgynevezett meridionalitás logikus módon a téli félévre jellemző, és extrém szélsőségeket képes okozni, illetve, amilyen gyorsan vált a végletek között, újabban olyan sokáig meg is tud ülni szinte mozdulatlanul. Gyakorlatilag a kockadobás esélyével számolhatjuk, hogy adott térség éppen mikor kerül a hullám hideg vagy meleg bugyrába – most is, miközben nálunk tavaszi fagyok pusztítottak, Oroszország nyugati területein kánikula tombolt, még a sarkkörön is 30,5 fokot mértek.
Téli időjárási helyzet alatt a tartós meridionalitást értjük, amikor a Kárpát-medencébe közvetlenül a sarkvidékről érkező légtömegek törhetnek be. Ilyenkor már nyilván nem hoznak mínuszokat, de most vasárnap egy ilyen hidegfront vet véget a néhány napos melegnek. Témánk szempontjából pedig a lényeg az, hogy
A klímaváltozással jelentősen megnőtt a meridionális áramlás gyakorisága és ereje is, többször írtunk arról, hogy hazánkban már gyakorlatilag szeptember közepétől május első feléig bármikor lehet télből nyár és nyárból tél, itt írtunk erről bővebben. Általában azért április közepével megtörténik a „kiegyenlítődés”, pontosabban jelentősen csökken az észak és dél közötti hőmérsékleti különbség, nagyjából 10–15 fok az átlagos eltérés szemben a téli 40–50-nel.
Ilyenkor már a sokkal kiszámíthatóbb, egyenletesebb, nyugatról keletnek tartó áramlás veszi át az uralmat, amelyben kevés a kilengés. Szépen beáll az a nyugodt nyári idő, amikor legfeljebb azon bosszankodunk, hogy a 7–10 napos rendszerességgel érkező, egy-két napos, szeles, záporos, zivataros periódusok „belerondítanak” a nyaralásba.
Idén ez majd talán június végével vagy július elejével várható, de az alaphelyzet tisztázása után most nézzük, mi okozza, pontosabban mi okozhatja a jelenlegi helyzetet, ami egyébként a meteorológus szakmát is meglepetésként érte.
Egyik sem jó hír
A Golf-áramlás a Kanári-szigeteknél két ágra szakad, a továbbra is északnak, Skandinávia felé tartó ága az Észak-atlanti-áramlás, amelynek vízhozama az utóbbi két évtizedben 40 százalékkal csökkent. Ennek is a klímaváltozás az oka, a szárazföldi jégtakaró (Grönland) ugyanis hatalmas mennyiségű hideg édesvizet veszít a fokozódó felmelegedés miatt, és juttat ezáltal az óceánba, ez pedig két módon is gátolja a meleg víz északnak áramlását. Egyrészt idejekorán lehűti, másrészt kisebb fajsúlyánál fogva maga alá kényszeríti a sós vizet.
Innentől kezdve az áramlás kieső vizének feladatát, a hőkiegyenlítést a légkör veszi át, csakhogy a levegő egységnyi térfogatra vonatkozó fajhője 1300-szor kisebb, mint a vízé. A gyakorlatban, laikusként ez úgy hangzik, hogy a légkörnek az eddigieknél lényegesen több energia kiegyenlítését kell megoldania az északi sark és a ráktérítő között, amely tartós meridionalitás kialakulásához vezet.
Egyelőre azt látjuk, hogy a meridionalitás mintha gyökeret vert volna az északi féltekén. Azt viszont még nem, hogy mindez vajon azért van-e, mert a légkör csak ilyen körülményesen képes átvenni az óceán »szerepét«, vagy mert extrém hőmérsékleti különbségek alakultak ki észak és dél viszonylatában
– mondja a meteorológus. Hozzáteszi: számunkra egyik sem jó hír. A globális felmelegedés következményeként számítottunk hasonló helyzetek kialakulására, de nem mostanság, hanem valamikor a jövőben. Nem hiába jelölik meg ugyanis a tudományos orgánumok a másfél-két fokos globális melegedési értéket határként, ennél nagyobb emelkedésnél a légkörzés teljesen eldeformálódna a megszokotthoz képest.
Állóhullámok
Mindaz, amiről eddig beszéltünk, a meteorológiában megdöbbentően stabil anticiklonok (blocking) és ciklonok kialakulásában, óriási impulzuskülönbségekben és meglepő légnyomási adatokban ölt testet, de ezekbe ne menjünk bele. Már csak azért se, mert Molnár László kiváló példát hoz a változás szemléltetésére.
Nem is olyan régen, még az 1980-as 90-es években is a légkör áramlási viszonyai általánosságban a Duna hazai szakaszához voltak hasonlóak: nyugodt, egyenletes folyás, kevés és szelíd kanyarulat, a folyó hordaléka a vízzel együtt lassan átsodródik az országon. Ebből megyünk át abba, amilyen a Tisza volt még a nagy folyószabályozások előtt.
A hatalmas kanyarokban, hurkokban veszélyesen felgyorsul, majd utána szinte teljesen megáll a víz, tartós hordalékhalmok alakulnak ki – ez utóbbiak jelentik azokat az óriási anticiklonokat, amelyek korábban legfeljebb három hét alatt feloszlottak, most viszont hónapokig is kitartanak. Az erős meridionalitás tartja őket „életben”.
Senkit ne tévesszen meg, hogy épp a hideg ágában vagyunk, egyik napról a másikra átkerülhetünk a másik oldalra. Bőven benne van a pakliban, hogy amint most a napot áhítjuk, úgy fogjuk majd az enyhülést hozó felhőket keresni az égen augusztus, szeptember, október folyamán.
Még rosszabb lesz
Ha mindez így folytatódik, a jövőnk végső soron az Észak-atlanti-áramláson múlik – gyorsulni biztosan nem fog, bőséges utánpótlás van még olvadó szárazföldi jégből. Amennyiben marad a jelenlegi szinten, úgy a különbség végleg elmosódik tél és nyár között, az időjárás olyan kiszámíthatatlanul produkálja a szélsőségeket.
Ha tovább lassul (márpedig ez előrejelzések ezt mutatják), vagy teljesen leáll (aminek viszont nagyon kicsi az esélye), még nagyobb lesz a baj. Térségünk átlaghőmérséklete nem emelkedik tovább, vagy még csökkenhet is, de a globális felmelegedés ettől még nem áll le, ezért még durvább, még extrémebb időre számíthatunk a jelentős energiakülönbségek szó szerint viharos kiegyenlítődéséből. Ahogy a szakember fogalmaz:
A következő 20–30 évet szinte már biztosan elintéztük a múltbeli felelőtlen viselkedésünkkel, de ha 2050 után változást akarunk, ahhoz már ma drasztikus tettekre van szükség.
Most változtatunk önként, vagy 10–20 éven belül kényszerből, a változást átugrani már nem lehet. Legfeljebb még egy kicsit elodázni.
