Tudomány zöldövezet

Másfél budapestnyi területről tűnt el a jég Izlandon

Egy új vizsgálat alapján nagyjából 750 négyzetkilométerről, azaz egy közel másfél budapestnyi területről tűntek el az izlandi gleccserek az elmúlt 20 évben – írja az MTI. A jégtömegek felszíni területük mintegy 7 százalékát veszítették el. A szakértők szerint a szigetország több mint 10 százalékát beborító gleccserek területe 2019-re 10 400 négyzetkilométerre zsugorodott.

A gleccserekkel fedett terület csaknem 2200 négyzetkilométerrel (18 százalékkal) lett kisebb 1890 óta. A kutatók legfrissebb számításai alapján a csökkenés majdnem egyharmada 2000 óta következett be.

Szakértők már korábban figyelmeztettek arra, hogy az izlandi gleccserek akár teljesen eltűnhetnek 2200-ra.

A kutatók szerint Izland gleccserterületeinek változékonysága nagyjából 1890 óta összefügg az éghajlat alakulásával.

Abstract Aerial Art / Getty Images

Az izlandi Okjökull 2014-ben, a szigetországban elsőként veszítette el gleccser státuszát, miután a kutatók megállapították, hogy már nem mozog, ami elvárható egy gleccsertől. Egy áprilisban bemutatott tanulmány szerint a világ 220 ezer gleccserének majdnem mindegyike egyre gyorsabb ütemben veszít tömegéből, a 21. századi globális tengerszint-emelkedés több mint egyötödét adva.

A NASA műholdas adatait elemezve a szakemberek megállapították, hogy 2000 és 2019 között a világ gleccserei évente átlagosan 267 milliárd tonna jeget veszítettek. A gleccserek olvadásának üteme élesen emelkedett a vizsgált időszakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik