Tudomány koronavírus

Nem állt ki a világ legtekintélyesebb orvosi szaklapja a Sinopharm mellett, hiába mondja a kormány

JUAN MABROMATA / AFP
JUAN MABROMATA / AFP

A 444 szúrta ki Menczer Tamásnak, a Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárának videóját Facebookon, amiben azt állítja, hogy a világ egyik vezető tudományos szaklapja, a The Lancet kiállt a kínai Sinopharm vakcina mellett. Az államtitkár azt állítja, hogy a folyóiratban megjelent: a Sinopharm hatékony az egyik legveszélyesebb variáns, a dél-afrikai ellen is.

Bár a The Lancet tényleg a világ egyik legtekintélyesebb szaklapja, a Microbe pedig ennek egy speciális folyóirata, a rovat azonban, amiben az írás megjelent, az úgynevezett Correspondence, vagyis egy olyan terület, ahová tudományos szakértők, sőt, akár csak egyszerű olvasók is beküldhetik a leveleiket, amelyek vagy egy másik tudományos eredményhez szólnak hozzá, vagy pedig a saját kutatásukat ismertetik. Csakhogy egy ilyen levél nem egyenlő egy szakmai tanulmánnyal, hiszen azon túl, hogy sokkal rövidebb, nem is nézi át megjelenés előtt független tudományos szakmai testület (azaz nem peer reviewed). Ilyen formában tehát nemcsak hogy csúsztatás, de egész egyszerűen nem igaz, amit az államtitkár állított.

A 444 szerint a levelező szerző, Xiaoming Yang a Sinopharm alvállalatának, a China National Biotec Group-nak az elnökségi tagja és a vakcinaprojekt vezető kutatója. Egy másik szerző, Hui Wang szintén a Sinopharm alkalmazottja, a többiek pedig különböző kínai kormányszervek vagy a kínai állami tudományegyetem kutatói.

Kapcsolódó
Kínai vakcinák: visszaüt a titkolózás
Ellentmondásos hírek érkeznek Kínából a vakcinák hatásosságát illetően, de még 50 százalék is megvéd a súlyos betegségtől. Társadalmi szinten viszont most üt vissza az eddigi titkolózás.

Ez persze még nem azt jelenti, hogy valótlanságot állítanak, és azt sem, hogy a Sinopharm nem lesz hatásos a dél-afrikai variáns ellen. Egész egyszerűen annyi történt, hogy kínai kutatók elküldtek egy levelet a The Lancetnek a kísérleteikről, amelyekben a Sinopharm és egy ZF2001 jelzésű fehérjealapú oltás hatásosságát vizsgálták, és azt találták, hogy hatásos lehet a dél-afrikai variáns ellen – ezt azonban semmilyen adattal és tanulmánnyal nem támasztották alá. A levél szerint 24 szérumminta neutralizáló hatását tanulmányozták, mindkét vakcinával oltottak esetében a szérumminták nagymértékben megőrizték neutralizáló hatásukat a dél-afrikai variánssal szemben – írja Dobson Szabolcs gyógyszerengedélyeztetési szakértő Facebook-csoportjában. Az eredmények arra utalnak, hogy a dél-afrikai variáns ellen a mindkét vakcina által kiváltott immunitás hatásos lehet. Fontos viszont megjegyezni, hogy a kutatásban mindössze 12 fő kapott Sinopharm vakcinát, ami tudományos tekintetben nagyon kevés.

Az pedig finoman szólva is csúsztatás, hogy a The Lancet kiállt volna a Sinopharm hatásossága mellett – a szaklap ugyanis egyáltalán nem tett ilyet. A Sinopharmról egyébként továbbra sem jelent még meg semmilyen információ a fázis 3-as klinikai vizsgálatokkal kapcsolatban, így lehetetlen pontosan megállapítani a hatásosságát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik