Tudomány zöldövezet

Koronavírus: sosem csökkent még ennyivel a kibocsátásunk

A világgazdaság koronavírus-járvány miatti megtorpanásának és az energiaszükséglet visszaesésének hatására 2020-ban 6 százalékkal, azaz mintegy kétmilliárd tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás világszerte – írja az MTI. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) számításai alapján ez a történelem legnagyobb mértékű visszaesése.

A szervezet ugyanakkor figyelmeztetett: az emisszió időközben újra emelkedni kezdett, így idén további növekedés várható.

A szakértők szerint a visszaesés mintegy fele a közúti forgalom és a légiközlekedés csökkent üzemanyag-felhasználására vezethető vissza.

Decemberben már két százalékkal magasabbra emelkedett a kibocsátás mértéke 2019 decemberéhez viszonyítva, ekkorra ugyanis a nagy nemzetgazdaságok kezdtek helyreállni. „Ha a kormányok nem hoznak gyorsan megfelelő energiapolitikai intézkedéseket, elszalasztják azt a történelmi lehetőséget, hogy 2019-es évet tegyék a szén-dioxid-kibocsátás abszolút csúcsértékévé” – mondta Fatih Birol, a szervezet vezetője.

Az IEA 2020 márciusában azt kérte a kormányoktól, helyezzék a tiszta energiákat a gazdasági fellendülést célzó terveik középpontjába, hogy egy ökológiailag fenntartható javulást biztosíthassanak. Birol szerint a számok ugyanakkor az intenzív szénfelhasználású üzletágakhoz való visszatérést jelzik.

AerialPerspective Images / Getty Images

Kínában tavaly az emisszió 0,8 százalékkal (75 millió tonnával) növekedett, miután a kínai volt az első nemzetgazdaság, amely feloldotta a koronavírus-járvány miatti szigorításokat. Indiában a nyarat követően lazítottak a korlátozásokon, az emisszió szeptembertől a 2019-es szint fölé emelkedett. Brazíliában a 2020-as év záró negyedévében a károsanyag-kibocsátás mértéke a 2019-es értéket is meghaladta. Az Európai Unióban és az Egyesült Államokban a szén-dioxid-kibocsátás szintje 2020-ban összességében egy tizedével esett vissza, ezt követően viszont jelentősen növekedni kezdett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik