Bacsó Péter A tanú című filmjének köszönhetően mindenki tudja, hogy a Rákosi-korszakban történtek kísérletek „magyar narancs”, azaz déligyümölcsök termesztésére az ország területén. Ez a program végül csúfos kudarcot vallott, de nem ez volt az egyedüli nagyszabású próbálkozás arra, hogy hazánkban korábban az éghajlati viszonyok miatt nem termesztett növényeket honosítsanak meg.
Gyapot a Délvidéken
A déligyümölcsök mellett a legkomolyabban a gyapottal kísérleteztek. Hozzá kell tenni, hogy a citrusfélék magyarországi nagyüzemi termesztésével ellentétben a gyapot hazai meghonosítása először nem a szovjet mintára a természet rendjét a társadalom érdekei alá helyezni kívánó, „földrajzi nihilizmus” magyar képviselőinek fejéből pattant ki. A nagy gazdasági előnyökkel kecsegtető gyapottermesztést már II. József be akarta indítani Magyarország területén, ennek érdekében adómentességgel csábított tapasztalt olasz termesztőket a Délvidékre. Halála, illetve a gyapot árának a napóleoni háborúk végén tapasztalható esése után azonban ez a próbálkozás szép csendben el is halt.
A Trianon utáni Magyarországon viszont nem termett gyapot, és ez különösen nagy gondot jelentett a sok nyersanyagból importra szoruló, cserébe állandó valutahiánnyal küszködő magyar gazdaságnak. Nem csoda tehát, hogy az 1920–1930-as években is felmerült az ötlet – utóbb elsősorban Goldberger Leó textilgyáros kezdeményezésére –, hogy a trianoni határokon belül is tegyenek kísérletet gyapottermesztésre.
Miután az első vetések nem hoztak biztató eredményeket, a szakemberek arra jutottak, hogy az országban a gyapot által megkívánt 7–8 hónapnyi egyenletes meleg idő nem áll biztonságosan rendelkezésre, így a kérdés egy időre megint lekerült a napirendről.
Csendben elfelejtődött
Az 1950-es évek elején végrehajtott erőltetett iparosítással párhuzamosan a mezőgazdaságot is igyekeztek az élelmiszernövényekről az iparban hasznosítható alapanyagok termelésére átállítani, így a hazai gyapottermesztés ötlete is újra napirendre került. Már az első, 1949-ben elfogadott ötéves tervbe is bekerült, hogy 1954-re 100 ezer holdon kell majd termelni a növényt. A terv az volt, hogy a gyapotnak a hideget jobban tűrő, Bulgáriában például megfelelően termő változatait fogják használni, de persze óvatos kísérletezgetés helyett rögtön óriási erőfeszítésekkel, több ezer holdon kezdődött meg a termelés.
Mivel az első tapasztalatok – főként azért, mert az 1950-es évek első két tele szokatlanul enyhének bizonyult – nem voltak rosszak, 1951-ben ezt az előirányzatot még fel is emelték a kétszeresére. Az sem számított, hogy a gyapotfosztásra elegendő munkaerő sem állt rendelkezésre, a termés egy részét a környék iskoláiba szállították, és ott a diákok a tanórák helyett ezzel foglalatoskodtak.
Végül persze a papírforma, azaz a természet győzött „a dolgozó nép” hősies erőfeszítései felett is. 1953-ban a hűvös, csapadékos májusi idő, majd az aszály a termés nagy részét elvitte, és hasonlóan katasztrofálisra sikeredett az 1954-es esztendő is. A korábbi harsogó győzelmi jelentések helyét az újságokban nagy csend váltotta fel, és a gondolat, hogy Magyarország önellátó legyen gyapotból, megint elfelejtődött.
