A brit Nemzeti Levéltárban talált parancskönyv eddig figyelmen kívül hagyott bekezdései részletekbe menő instrukciókat tartalmaznak arról, hogyan akarta kivégeztetni feleségét, Boleyn Annát (1507-1536) VIII. Henrik (1491-1547) angol király – írja az MTI.
A dokumentumban VIII. Henrik kikötötte, hogy bár a királynét „tűz vagy lefejezés általi halálra ítélték”, szánalomból úgy döntött, megmenti őt a tűz általi, jóval fájdalmasabb haláltól. „Ugyanakkor megparancsoltatik, hogy Anna fejét vágják le” – olvasható az írásban.
Tracy Borman, a Tudor-ház történésze szerint az írás az elmúlt évek egyik legizgalmasabb felfedezése, mely megerősíti a VIII. Henrikről mint patologikus szörnyetegről alkotott képet.
„Megmutatja VIII. Henrik megfontolt, számító jellemét. Pontosan tudja, hogyan és mikor akarja megtenni” – írja Borman.
Az instrukciók Sir William Kingstonnak, a Tower kapitányának szólnak, részletezik, hogyan akar megszabadulni „Anglia néhai királynéjától, legutóbbi feleségétől, akit megvádoltak és elítéltek hazaárulás miatt”.
Borman a mások mellett a Londoni Tower felügyeletét is ellátó Historic Royal Palaces szervezet kurátora, aki dokumentumsorozatot készít Boleyn Anna történetéről, ezért tanulmányozta a perről szóló papírokat – írja a The Guardian online kiadása.
A szakértő szerint ridegségük ellenére az instrukciókkal VIII. Henrik valóban a lassú, szörnyű haláltól mentette meg feleségét. A fejszével való lefejezés több ütést is jelenthetett volna, a király azonban meghatározta, hogy Anna fejét le kell vágni, ami kard általi halált, vagyis a kivégzés sokkal megbízhatóbb formáját jelentette. Angliában azonban nem alkalmazták, azért Thomas Cromwellt Calais-ba küldte egy kardforgatóért. Cromwell egy kovács fiaként később a király fő tanácsadójává vált.
„Mivel jól ismerjük a történetet, elfelejtjük, milyen mélyen megdöbbentő volt egy királyné lefejezése. Könnyen elbizonytalanodhattak volna és azt gondolhatták volna, hogy nem, ezt nem tehetjük meg. Ezért VIII. Henrik gondoskodott róla, hogy biztosan megtegyék. Éveken át a király hűséges tanácsadóját, Cromwellt tartották felelősnek a kivégzésért. Ez azonban rávilágít, hogy valójában Henrik mozgatta a szálakat” – fejtette ki Borman.
és világossá tette, hogy Kingston semmit sem hagyhat ki rendeletei közül. Nem minden instrukciót tartottak azonban be, a kivégzés helyszíne például az előírtakkal ellentétben a ma a koronaékszereket őrző Waterloo Block területe volt.
Boleyn Annát 1536. május 2-án zárták a londoni Towerbe házasságtörés miatt. A perben azzal vádolták, hogy képtelen kordában tartani testi vágyait. Ezeket a vádakat megcáfolta, de végül hazaárulásban bűnösnek találták és a király kívánságára elégetésre vagy lefejezésre ítélték.
A legtöbb történész egyetért abban, hogy koholt vádakkal illették Boleyn Annát, akinek egyetlen bűne az volt, hogy nem szült fiút VIII. Henriknek. Az angol történelem leghíresebb királya hatszor nősült, hogy teljesíthesse fiúörökös iránti olthatatlan vágyát.
Első feleségétől, Aragóniai Katalintól elvált, hogy elvegye Boleyn Annát: ez a házasság vezetett a katolikus egyháztól való elszakadáshoz, az angol reformációhoz.
Boleyn Anna és VIII. Henrik házasságából egy lány született, a későbbi I. Erzsébet.