Tudomány

Soha nem látott videó készült az agyról

Azt már viszonylag régóta tudjuk, hogy az agy képes az elhalt neuronokat egy speciális „hulladékkezelő rendszeren” keresztül kimosni, hogy azok ne tömítsék el a biológiai útvonalakat – írja a Science Alert. Kutatóknak most sikerült a folyamatot először videóra venniük, persze nem embereken, hanem egereken – és most meg is osztották a nagyvilággal az eredményt.

Bár tudjuk, hogy a szervezetnek van ilyen hulladékkezelő rendszere, nagyon behatóan nem ismerjük, hogyan működik, ezért az új kutatás fontos lépés lehet afelé, hogy több mindent megtudjunk róla. A Yale Orvosi Iskola kutatója, Jaime Grutzendler szerint ez az első alkalom, hogy élő emlős agyán sikerült megfigyelni a folyamatot. A videó abban is segíthet, hogy az olyan neurológiai rendellenességeket előbb-utóbb gyógyítani lehessen, amelyek az elhalt neuronok nem megfelelő eltávolításával is összeköthetők.

A kutatók az úgynevezett gliasejtekre fókuszáltak, amelyek az agyban a takarító munkát végzik: fluoreszcens markerekkel követték végig az útjukat akkor, amikor egy sejt elhalását előidézték.

Amikor megsérül egy agyterület – például egy fejet ért durva ütés vagy oxigénhiány következtében – rengeteg idegsejt szenved károsodást. A sérült sejteket helyre kell állítani, vagy ha ez már nem lehetséges, el kell takarítani. Ezt a munkát az agy fő immunsejtjei végzik, amelyeket mikrogliasejteknek neveznek.

Kiderült, hogy gyógyítja magát az agyunk
Eddig ismeretlen, alapvető fontosságú kapcsolatot fedeztek fel az idegsejtek és az agyi immunsejtek között.

Ezek az agyi immunsejtek állandóan járőröznek az agyban, és figyelik az idegsejtek állapotát. Sérülés esetén akár percek alatt körbeveszik a károsodott agyterületet, és bekebelezik a már elhalt vagy halálra ítélt idegsejteket.

A mostani videó megmutatta, hogy háromféle gliasejt, a mikroglia, az asztrocita és az NG2 is részt vett a „takarításban”, ezek mind az elhalt neuront, mind a hozzá tartozó elhalt útvonalakat eltüntették az agyból. Valószínűleg a gliasejtek között is zajlik kommunikáció, mivel

ha az egyik résztvevő sejt eltévesztette az elhalt neuront, a többiek átvették a szerepét, és elvégezték a munkáját. 

Még egy érdekes eredménye volt a kutatásnak: kiderült, hogy az idősebb egerek agya kevésbé hatékonyan távolította el az elhalt neuronokat, ami jelentheti azt is, hogy sikerülhet megtalálni az öregedő agy problémáinak egyik forrását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik