Tudomány

A tudomány szerint nincs olyan diéta, ami mindenkinél hatásos

Legalább is erre az eredményre jutott a King’s College London kutatócsapata, akik 1102 egészséges embert etettek ugyanazzal az étrenddel két héten keresztül, és megmérték az anyagcsereválaszukat. Volt olyan, hogy valakinek az anyagcseréje tízszer jobban reagált egy ételre, mint másnak, ami a kutatók szerint csak azt bizonyítja, hogy ami az egyik embernek egészséges, az a másik emésztőrendszerének megterhelő lehet – írja a New Scientist.

A szakértők a glükóz, inzulin és triglicerid zsírok szintjét mérték a résztvevők vérében, ha mindhárom emelkedett, az elhízásveszéllyel jár, akinek pedig a glükóz és a triglicerid szintje növekszik evés után, nagyobb eséllyel alakul ki szív- és érrendszeri betegség vagy diabétesz.

Kép: Getty Images

A kutatócsapat megfigyelte a résztvevők alvását, edzését és éhségszintjét, valamint székletmintákat is vizsgált, hogy nyomon követhesse a gyomor mikrobiomjának egészségét. A szakértők meglepődtek, hogy milyen kevés genetikai háttere van a különböző anyagcsereválaszoknak, még egypetéjű ikreknél is volt, akik máshogy reagáltak bizonyos ételekre.

Az például, hogy a zsíros ételekre hogyan reagálunk, csak 30 százalékban függ a génjeinktől.

Ami igazán fontos, az a cirkadián ritmus, az emésztőrendszer mikrobiomja, az alvás és a megfelelő mennyiségű mozgás – derítették ki a kutatók. Az sem mindegy, ki mikor eszik: vannak, akik reggel könnyebben bontják le az ételeket, de vannak, akiknél napközben nincs ebben változás a nap során.

Az eredmények azt mutatják, hogy mindenki máshogy reagál a különböző ételekre, és ahelyett, hogy egyfajta egészséges diétát követnénk, mindenkinek személyre szabott étrendet kellene követnie, ami csak olyan ételeket tartalmaz, amikre a saját szervezete jól reagál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik