16 országon át repült egy kakukk

Szakértők egy csoportja műholdas nyomkövetővel figyelt meg egy kakukkot – írja a BBC. Az állat Afrika déli részétől mongóliai költőhelyéig mintegy 12 ezer kilométert repült, 16 országon át tartó utazás során az óceánt is átszelte, és az erős széllel is megküzdött.

Ez az egyik leghosszabb vándorlás, amelyet szárazföldi madaraknál valaha dokumentáltak.

A példányt a mongóliai folyó után Ononnak nevezték el. A szakértők tavaly nyáron öt kakukkot jelöltek meg az ázsiai országban, Onnon pedig idén március 20-án indult el zambiai téli otthonából. Az élőlény az Indiai-óceán mentén, néhol a nyílt víz felett haladt, és átlagosan 60 kilométer per órával repült. Egy másik megjelölt madár, Bayan 10 ezer kilométer után eltűnt, az egyed valószínűleg elpusztult.

Kép: Getty Images

Chris Hewson, a Brit Ornitológiai Alapítvány munkatársa szerint a projekt sokat felfedett a madarak vándorlásáról. A kutató úgy gondolja, az állatok bizonyosan tudják, hol találhatnak kedvező körülményeket, ha ilyen gyorsan és ilyen nagy távokat tudnak repülni. A kakukkok valószínűleg azt is ismerik, hogy a szélirányok merre kedveznek az utazásnak.

Úgy tűnik, hogy a vándorlás a vártnál kifizetődőbb a madarak számára, igaz, a ragadozók és a kimerültség így is komoly veszélyt jelenthetnek rájuk.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.