Tudomány koronavírus

A hazai szennyvízben keresik a koronavírus nyomait

Egy városi szennyvíztisztító telephez több tízezer háztartásból kerül szennyvíz, így a fertőzöttek száma a hagyományos tesztekénél nagyobb mintában vizsgálható. A koronavírus jelenléte a tünetek jelentkezésénél sokkal rövidebb idő alatt,

akár a megfertőződés utáni három napon belül kimutatható ezzel a módszerrel.

A szennyvízben található vírusnyomok elemzésével így a járvány helyi terjedésének korai szakaszában észlelhető a vírus megjelenése a közösségben. A megoldás a fertőzés újbóli megjelenésének jelzésére is alkalmas, hasznos eszköz lehet – írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtóközleményében.

Kép: Getty Images

„Magyarország időben döntött a megfelelő intézkedésekről, az emberek fegyelmezetten, felelősen be is tartották, tartják az előírásokat, ennek köszönhetően az élet szigorú menetrend mellett, fokozatosan újraindítható. Sajnos a helyzet bármikor megváltozhat, az Egészségügyi Világszervezet például arra figyelmeztet, hogy változatlanul magas a koronavírus kockázata. A továbbiakban is járványügyi készültségben kell tehát működnünk, figyelve a fertőzés felgyorsuló terjedésének legapróbb jelét is, ebben az egyetemeink, kutatóközpontjaink lehetnek a legfontosabb szövetségeseink” – mondta Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára.

Az innovációs tárcától a Pannon Egyetem által elnyert támogatásból az első fázisban

kilenc város szennyvizének változását monitorozzák öt hónapon keresztül,  

kéthetes gyakoriságú mintavételezéssel. A kutatás a Pannon Egyetemhez tartozó Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ és a Környezetmérnöki Intézet, a Pécsi Tudományegyetemen működő Szentágothai János Kutatóközpont, a Virológiai Kutatócsoport és a MOL együttműködésében valósul meg. A vizsgálatok Ajkán, Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Nagykanizsán, Pécsen, Szegeden és Veszprémben kezdődhetnek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik