Tudomány koronavírus

17 ezer magyar embert tesztel koronavírusra a négy orvosi egyetem

Reprezentatív minta alapján, több ezer fő bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezd május 1-től Magyarországon a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző. A vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról – jelentette ki dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője egy online sajtótájékoztatón. A vizsgálat egyben tudományos kutatás is, amelyből klinikai tanulmány készül majd.

A H-UNCOVER szűrővizsgálat-sorozat segíthet abban, hogy az ország fertőzöttségét megállapíthassák, és ehhez igazítva

tanácsokat adjanak a gazdaság újraindítására, valamint a kijárási korlátozások enyhítésére.

A kutatásban a Semmelweis Egyetemen kívül részt vesz a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem is. Merkely megjegyezte, hogy azért is fontos a reprezentatív kutatás, mert a betegségszám-megugrásokat eddig mindig az úgynevezett nozokomiális, vagyis intézeti megbetegedések okozták (ilyen a kórházakban vagy az idősotthonokban megjelenő nagyobb számú beteg), ami egyáltalán nem ad pontos képet az ország járványügyi helyzetéről.

Időseket szállítanak át a Pesti úti Idősek otthonából az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe. Kép: smagpictures.com

A szűrővizsgálatok május 1-jén indulnak, a Központi Statisztikai Hivatal összesen 17778 embert választott ki a kutatásra legalább 14 éves, magánháztartásban élő személyek közül, akiket telefonon, levélben vagy ügyfélkapun keresztül értesítenek. A minta reprezentatív Magyarország lakosságára, ezért nagyon fontos, hogy mindenki adjon választ arra, szeretne-e részt venni a felmérésben. Mag Kornélia, a KSH elnökhelyettese kifejtette, hogy csak a kiválasztott emberek tesztjeit fogják figyelembe venni, mivel bárki más adatai rontanák a reprezentativitást.

A mintavétel kétféle módszerrel történik majd: a PCR tesztekhez orr- és garatmintát vesznek, és lesz vérvétel is, ami arra ad lehetőséget, hogy a későbbiekben vérsavóból kvantitatív méréseket végezzenek az antitestek és az immunitás kimutatására. A vizsgálatban résztvevők egy rövid kérdőívet is kapnak.

A vizsgálatokat a járvány alatt két alkalommal akarják megismételni, egy hónap eltéréssel, hogy nyomon tudják követni a fertőzést. A lakosság részvétele önkéntes és ingyenes, de nagyon fontos, hogy minél többen megjelenjenek, hiszen a szakértők így kapnak minél pontosabb képet a járványról.

Kép: JANEK SKARZYNSKI / AFP

Merkely elmondta, hogy a 17778 kiválasztott ember nagyjából 70 százalékára számítanak, ezt erősítik meg korábbi közvélemény-kutatások is. Ez 11200 embert jelent. A 24.hu kérdésére kifejtette, hogy a résztvevők számát folyamatosan monitorozzák majd, és időarányosan nézik, hol tartanak, ha pedig kell, még több erőforrást mozgósítanak annak érdekében, hogy minél többen vegyenek részt a kutatásban. Az egyetemek számára még egy kis versenyt is hirdettek: ha a közvéleménykutatás által meghatározott érték fölé kerülnek, azt értékelni fogják.

Mag Kornélia kiemelte, hogy nem választottak be minden települést a mintába, összesen 489 településen zajlik majd a kutatás, amelyekbe Budapest kiválasztott kerületei is beleszámítanak.

Kép: Semmelweis Egyetem

Május 1. és 14. között az ország 7 régiójában pontos időpontokra, előre meghatározott helyszínekre: háziorvosi rendelőkben, járóbeteg ambulanciákon, és szűrőbuszokban várják azokat, akik előzetesen levélben és adott esetben telefonon értesítést kaptak az egyetemektől. A vizsgálatokat mozgó szűrőautók és az Országos Mentőszolgálat munkatársai is segítik majd, annak érdekében, hogy az idősebbeknek, vagy a krónikus betegséggel küzdőknek most se kelljen elhagyni otthonaikat. A minták több mint 48,5 százalékát a Semmelweis Egyetem munkatársai gyűjtik be, míg, 20,6 százalékot a Debreceni Egyetem, 16,4 százalékot a Szegedi Tudományegyetem és további 14,3 százalékot a Pécsi Tudományegyetem munkatársaitól várnak a laborok – tette hozzá Merkely.

A 14 napot felölelő szűréssorozatban összesen mintegy ezer fő vesz részt, orvosok, ápolók, asszisztensek és rezidensek, valamint a négy egyetem laboratóriumi hátterének bevonásával valósulhat meg az átfogó vizsgálat.

A vizsgálatot az egyetemek szintjén a klinikai központok elnökei vezetik. A szűrést

  • a Semmelweis Egyetem Budapest, Pest, Nógrád, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Fejér megyékben,
  • a Debreceni Egyetem Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Hajdú-Bihar megyékben,
  • a Szegedi Tudományegyetem Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun megyékben
  • és a Pécsi Tudományegyetem Tolna, Baranya, Somogy, Zala, Vas megyékben végzi el.

Dr. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem docense elmondta, hogy a PCR-teszteket használó kutatás segítségével azt is meg tudják majd állapítani, hogy mennyire megbízhatóak a piacon lévő gyorstesztek.

„Itthon a korán bevezetett korlátozó intézkedések hatásosak voltak, tömeges fertőzés nem lépett fel, viszont ez azt is jelenti, hogy nyájimmunitás nem alakult ki” – mondta Merkely. „Az intézeti fertőzések száma szignifikáns, ezért elkezdhetünk visszatérni a normális életünkhöz, elkezdődhet a lazítás, de ezt csak folyamatos kontroll alatt lehet megtenni.” Egy ilyen keresztmetszet-vizsgálat pedig pontos képet adhat arról, hogyan áll Magyarország a koronavírus-járvánnyal.

Az országos tesztelés eredményét várhatóan május közepén hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik