Klinikailag a SARS-CoV-2 által okozott Covid-19 betegség súlyosságát tekintve több formában zajlik. A betegek kis százalékában lehet tünetmentes, a betegek egy része enyhe légúti fertőzésnek megfelelő tüneteket mutat, egy részüknél Covid-19-tüdőgyulladás alakul ki, egy kis részüknél pedig ez utóbbihoz életveszélyes szövődményként légzési elégtelenség társul. Az, hogy melyik betegben melyik tüneti formája jelentkezik a betegségnek, a gyakorlati tapasztalatok alapján becsülhető.
Tudjuk, hogy az idősebb kor, a társbetegségek (magas vérnyomás, cukorbetegség, szív-ér rendszeri betegségek, krónikus tüdőbetegség, rosszindulatú daganatok) magas rizikót jelentenek a súlyos szövődménnyel járó forma kialakulására. Ugyanakkor az említett magas rizikójú betegcsoportokon kívül
Ennek alapján felmerül a kérdés, hogy mi magunk tehetünk-e valamit annak érdekében, hogy a betegséget ne kapjuk el, vagy ha már elkaptuk, akkor minél enyhébb lefolyású legyen.
A vírusok „fegyverrendszerei”
A (biológiai) vírus nem sejtes szerveződésű, szubmikroszkopikus (mikroszkóppal sem látható) organizmus, amely élősködőként csak az élőlények sejtjeiben képes szaporodni. Minden életformának, növényeknek, állatoknak, gombáknak, egysejtű eukariótáknak és baktériumoknak ismertek a vírusos fertőzéseik. Máig mintegy 5000 fajukat írták le, de a modern molekuláris biológiai technikáknak köszönhetően számukat több millióra becsülik.
A sejteken kívül életjelenségeket nem mutató vírusrészecskeként, csak genetikai információt hordozó formában léteznek, amelyek a genomból (RNS vagy DNS), egy fehérjeburokból és egyes fajok esetében egy külső lipidburokból állnak. Méretük 10-1500 nanométer között változik.
A mai napig megoszlanak a vélemények arról, hogy a vírusok egyáltalán élő szervezetek-e. A legfőbb ellenérv, hogy önállóan, megfelelő „gazdasejt” nélkül a vírusok nem képesek osztódásra, csak a behatolás után képesek úgy átprogramozni a sejtet, hogy annak megfelelő apparátusai a vírus sokszorosítására kényszerüljenek. A vírusok tehát (ellentétben a baktériumokkal és az egysejtű gombákkal) nem „szaporodnak” élő sejtek nélkül.
A sejtek megfertőződése úgy történik, hogy a vírusok a sejtek olyan felszíni részeihez (receptoraihoz) kötődnek, amelyek e sejtek számára nélkülözhetetlenek funkcióik ellátása szempontjából. Így a vírusok számára ezek a belépési kapuk rendelkezésre állnak. A ma ismert vírusok évmilliók során evolúciós szelekció révén válogatódtak ki a vírusreceptorokhoz kapcsolódni nem képes többi, „életképtelen” vírus közül.
Három példa:
- Az AIDS-ért (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) felelős HIV (emberi immunhiányvírus) ahhoz a kétféle receptorhoz (CD4 és egyes kemokin receptorok) kapcsolódik, amelyek az immunválasz központi szabályozásáért felelős, ún. „segítő” T-limfocitákon (CD4+), illetve számos, az egészséges immunválasz során nélkülözhetetlen sejtgyülekezés „útjelző táblájaként” (kemokin receptor) funkcionálnak.
- Az egyik fajta nyirokcsomórákot is okozó Epstein–Barr-vírus a veleszületett immunválasz során védelmet nyújtó rendszer egyik komponensét (C3bi) kötő receptort (CR2) használja behatolási pontnak az ellenanyag-termelésért felelős B-limfocitákon.
- A napjainkban világjárványt okozó koronavírus (COVID-19) a tüdősejteken behatolási kapuként az angiotenzin-konvertáz enzimet (ACE2) veszi igénybe.
A megfertőzött sejteket a vírusok (pl. himlő, bárányhimlő, járványos gyerekbénulás, fertőző májgyulladás B, kanyaró, influenza, herpesz) közvetlenül is károsíthatják.
Szervezetünk védőpajzsa, az immunrendszer
A vírusfertőzések ellen az egészséges immunrendszer több módon is védekezik. A természetes (veleszületett) immunitás időben az első, azonnali védelmi vonalat jelenti. Ez egy gyorsan reagáló „katasztrófaelhárító csapat” a szervezetben, viszont immunológiai értelemben „memóriával” nem rendelkezik.
Ide tartoznak a testnedveinkben (vér, nyirok, nyál, bélnedvek) található molekulák (citokinek), pl. az interferonok. Fontos, hogy az egyes interferonokat (α, β, γ) a szervezet számos szövetében többféle sejt (azaz testszerte) is termeli, így az IFNa-t a fehérvérsejtek, az IFNβ-t egyes szöveti sejtek, az IFNγ-t pedig egyes limfociták (pl. a központi jelentőségű T-limfociták és a természetes ölősejtek) állítják elő, amelyek közvetlenül is képesek a vírusfertőzött sejt elpusztítására.
A természetes (veleszületett) immunitás fontos része, hogy egyes, szinte az egész élővilágban megtalálható komponensei a betegséget okozó behatolók felszíni mintázatát ismerik fel, így reagálnak bizonyos vírusokkal, sőt a vírusok genetikai anyagával, a DNS- vagy RNS-molekulákkal is, és aktiválják a természetes immunitás többi sejtjét és funkcióját is. Ez lehet az alapja annak a friss felvetésnek, hogy a BCG-vel (Bacillus Calmette Guérin)
Magyarország sok országhoz képest szigorúbb oltási rendjének köszönhetően remélhetőleg ez előnyös a lakosságra nézve.
A vírus, illetve a vírussal fertőzött sejt eltávolításában részt vesznek a nagy és a kis falósejtek (makrofágok, granulociták) is. Hasonlóképpen a nagyon hatékony és ugyancsak az élővilág számos tagjánál rögzült komplementrendszer is szerepet kap a vírus elleni védekezésben.
A szerzett immunitás lényegesen eltér a természetes immunitástól. Ez a komponense az immunválasznak lassabban alakul ki, de hosszú távú (immun)memóriával rendelkezik. E memória kialakítása a lényege a védőoltásoknak is. Idetartoznak egyrészt a már említett T-sejtek által szabályozott B-limfociták, amelyek a vírus felszíni antigénjeivel reagáló ellenanyagokat képesek termelni. Ezek vírusfertőzés esetén a vírus terjedésének, illetve az újrafertőződésnek a megakadályozása révén fejtenek ki vírusellenes hatást. Mai tudásunk szerint a leghatékonyabb vírusellenes hatást a T-sejtek egyik típusa, az ún. citotoxikus T-limfociták fejtik ki. Ugyanakkor ismert, hogy ha a vírusnak nincs közvetlen sejtkárosító hatása, a T-limfociták túlzott aktivitása, fokozott lokális hatása maga is okozhat szövetkárosodást, pl. az egyik fertőző májgyulladást okozó vírus (hepatitis C) a májban és a jelenleg világjárványt okozó Covid-19 a tüdősejtekben.
A fertőzés vagy a remélhetően minél hamarabb rendelkezésre álló védőoltások alkalmazása után immunológiai védettség alakul ki. Ennek hossza sok mindentől (a személy genetikai háttere, életmódja, a vírus változékonysága stb.) függ. Ma még nem tudjuk, hogy a koronavírus esetén csak átmeneti (években kifejezhető) vagy életre szóló védettség alakul-e ki.
A vírusok sajnos – evolúciójuk miatt – „kicselezhetik” az amúgy többféle „fegyverrendszerrel” védekező (lásd fent) immunrendszert.
A vírusok túlélésének (a nélkülözhetetlen behatolási kapukról a sejteken már volt szó) további három eszköze:
- Genetikai anyaguk gyakori mutációja miatt sűrűn váltogatják a köpenyfehérjéiket (antigénjeiket), miközben megtartják fertőzőképességüket (ilyenek pl. az influenza- és a náthát okozó rhinovírusok). Szerencsére ezek a változások időnként a vírus „lefegyverzésével” járnak. Csak bízhatunk abban, hogy a koronavírusokkal is ez történik, és „trónfosztásuk” hamar bekövetkezik.
- Egyes vírusok többféle „stratégiával” közvetve is béníthatják a rájuk veszélyes sejtes immunreakciót.
- A vírusfertőzés következtében a fertőzött sejt olyan felszíni receptorokat kezd kifejezni, amelyek mintegy „megelőző csapás” révén visszatámadják a rájuk veszélyes immunsejteket, így a fertőzött sejt „ellentámadása” előbb bénítja meg az immunsejteket, mint hogy azok kifejthetnék a hatásukat.
Hogyan segíthetünk szervezetünknek a védekezésben?
A fertőzésekre való fogékonyságot számtalan tényező határozza meg. Még az egyébként teljesen egészséges egyéneknél is különböző a fertőzések gyakorisága, ugyanabban a körben és körülmények között ugyanaz a kórokozó az egyik embert megbetegíti, a másikat pedig nem. Ezt befolyásolja a genetikai háttér, a védő felszínek, a bőr, a nyálkahártyák aktuális állapota, a táplálkozás, a higiénés körülmények stb. A korábbi járványok alapján tudjuk, hogy a járvány hamarabb és nagyobb mértékben érinti a rossz táplálkozási és higiénés viszonyok között élőket. Ehhez társulnak a fertőzésekre való fogékonyságot tovább növelő krónikus betegségek. Mindezek alapján ahhoz, hogy lehetőség szerint ne kapjuk el a fertőzést,
Az egyes szervek, szervrendszerek egészséges működéséhez az egész szervezet optimális körülményeinek, homeosztázisának fenntartása szükséges. Ahhoz, hogy a szervek (szív, tüdő, vese, endokrin mirigyek, máj, vérképző rendszer stb., beleértve az immunrendszert is) jól működjenek, stabil ionháztartás, enzimfunkciók, sejtanyagcsere, vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek stb. szükségesek. A vitaminok szerepét áttekintve tudjuk, hogy az A-vitamin elsősorban a látásban, a B-vitaminok a szénhidrát-anyagcserében és az idegrendszer működésében, a C-vitamin mint antioxidáns az anyagcsere-folyamatokban, a D-vitamin a csontanyagcserében, az immunrendszer működésében, az E-vitamin szintén antioxidánsként, a K-vitamin pedig a véralvadásban játszik szerepet. Az ásványi anyagok és nyomelemek (cink, vas, réz, magnézium, szelén stb.) elsősorban bizonyos enzimek működését biztosítják.
A vitaminok, nyomelemek tehát nélkülözhetetlenek az emberi szervezet számára. Megfelelő összetételű, kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozással biztosítani tudjuk belőlük a szükséges mennyiséget, ami mellett egészséges egyéneknek nincs szükségük külön pótlásukra. Ez napi három–öt étkezést jelent, melyek tartalmaznak fehérjét, szénhidrátot (elsősorban összetett szénhidrátokat, de persze a testsúlytól függően megengedettek az egyszerű szénhidrátok is), zsiradékot, zöldséget, gyümölcsöt.
A megfelelő vitamin-, nyomelem- és ásványianyag-ellátottság mellett a szervek – így az immunrendszer is – a körülményekhez adaptálva működnek. Az egészséges immunrendszer a külső környezet kihívásának megfelelően reagál, nem javítja a válaszadást, és
A vitaminok közül kivételként meg kell említeni a D-vitamint (amelyet szerteágazó funkciója alapján már inkább D-hormonnak nevezünk). Mivel az aktív D-vitamin kialakulásához a bőrben napfényre van szükség, és Magyarországon az emberek jellemzően kevés időt töltenek a napon (ami indokolt is a káros UV-sugárzás miatt) a nem megfelelő táplálkozási szokások mellett, a D-vitamin-hiány általánosnak tekinthető a populációban. Ezért a D-vitamin külön pótlása javasolt azoknál, akiknél a szérumban mért szintje nem éri el a normálértéket.
Ezt támasztják alá azok a kutatási eredmények is, amelyek kimutatták, hogy bizonyos immunológiai kórképek, autoimmun betegségek és daganatos betegségek kialakulása összefüggésbe hozható az elégtelen D-vitamin-szinttel. Ezzel szemben az elterjedt nagy dózisú C-vitamin (napi 2000–10 000 mg) bevitele nem indokolt, hiszen csak annyi hasznosul belőle, amennyi a sejtek működéséhez szükséges, és mivel vízben oldódó vitamin, a felesleges mennyiség hamar kiürül a szervezetből (sőt egyes esetekben a húgyúti oxalátkő képződés fokozásával gondot is okozhat).
Hasonlóképpen nem indokolt, sőt akár veszélyes is lehet a zsírban oldódó vitaminok (A, E, K) „pótlása”, ha egyébként változatosan táplálkozunk. Ezek ugyanis felhalmozódhatnak a szervezetben,
Más a helyzet akkor, ha olyan alapbetegség ismert, amely az egész szervezet működését befolyásolja – daganatos betegségek, az immunrendszer betegségei, vesebetegségek, bőrbetegségek, a gyomor-bél rendszer betegségei stb. –, és amelyek mellett a beteg nem tud megfelelően táplálkozni, tartósan gyógyszereket szed, vagy mozgáskorlátozottá válik. Az ilyen alapbetegségek mellett a táplálkozás, ezzel a szükséges tápanyagok bevitele, felszívódása sokszor nem elégséges. Ezért a létfontosságú molekulák, vitaminok, nyomelemek megfelelő bevitelére egyéni adagolással külön is szükség van. Fontos, hogy ez a pótlás sem egyedül az immunrendszer működését támogatja, hanem az összes többi szervét is. Ilyen esetekben a kezelőorvosok határozzák meg a kiegészítő kezelést.
A hirdetésekben, interneten ajánlott egyéb „immunerősítők” hatékonyságával kapcsolatban nincsenek megfelelően alátámasztott, bizonyítékon alapuló eredmények, ezért alkalmazásuk a Covid-19-fertőzés kivédésére sem ajánlott.
És ha mégis bekövetkezik a baj
Az eddig leírtak elsősorban arra vonatkoztak, hogy hogyan kerüljük el a fertőzést. Ha mégis elkaptuk a Covid-19 betegséget, akkor elsődlegesen a járványügyi szabályokat kell követni (enyhe esetben otthoni elkülönítés, fertőtlenítés stb.), ha pedig a tünetek súlyosak, akkor kórházi kezelésre van szükség.
Arra vonatkozóan, hogy betegség kialakulása esetén tehetünk-e valamit annak érdekében, hogy ne súlyosbodjanak a tüneteink, nincs elegendő információnk. Otthoni körülmények között maximálisan ajánlott a higiénés szabályok betartása, a betegség tüneteihez képest lehetőség szerint a további kiegyensúlyozott táplálkozás. Természetesen, ha valaki étvágytalan, lázas, hasmenése van, akkor szóba jön a vitamin-, nyomelem-, ásványianyag- vagy elektrolitpótlás megfelelő folyadékbevitellel. Ezek nemcsak az immunrendszer, hanem az egyéb szervrendszerek normális működését is segítik. Külön „immunerősítésre” ekkor sincs szükség, különösen annak a folyamatnak az ismeretében, amely a súlyos, életveszélyes állapot kialakulását jellemzi. Ha olyan beteg kapta el a fertőzést, akinek valamilyen alapbetegsége van, akkor annak a kezelését, a rendszeresen szedett gyógyszerek szedésének folytatását, esetleges módosítását egyeztetnie kell a kezelőorvossal.
A SARS-CoV-2 koronavírus a fertőzéskor a légutak gyulladását okozza, majd a vírus szaporodásával súlyos esetben vírusos tüdőgyulladást vált ki. A fertőzéssel együtt elindul a már leírt immunválasz, amely lecsengetheti a vírusfertőzést, csökkenti a gyulladást, a beteg pedig meggyógyul. Bizonyos esetekben azonban a védő immunválasz károsodik, a vírus szaporodása fokozódik, a sérült szövetek, sejtek mennyisége nő, ami egy szisztémás gyulladásos kaszkád kialakulásához vezet, klinikailag a légzési elégtelenség tüneteivel.
amelynek során életveszélyes állapotban akár az immunológiai folyamatok bizonyos lépéseinek a gátlása is szóba jön, a gyakorlati tapasztalatok és kutatási eredmények birtokában kidolgozott ajánlások alapján.
Összegzésként kiemelhetjük, hogy a Covid-19-fertőzés megelőzésében, kezelésében elsősorban a higiénés és társadalmi rendszabályok betartásának, a kiegyensúlyozott táplálkozásnak van szerepe, amelynek része lehet egy ismert állapot, alapbetegség szervi tüneteinek megfelelő vitamin- és nyomelem-kiegészítés orvosi javaslat szerint. A nem ismert összetételű, mechanizmusú, bizonyítékokkal nem alátámasztott hatékonyságú „immunerősítőknek” a szerepe erősen megkérdőjelezhető, alkalmazásuk nem ajánlott.
