Tudomány koronavírus

Amerikában 50 ezer koronavírusos gyereket várnak a kórházakba

A korábban számítottnál több gyereket érinthet a koronavírus-fertőzés, ez pedig nem várt terhet róhat az ellátórendszerre – írják a Journal of Public Health Management and Practice tudományos folyóiratban a Dél-Floridai Egyetem kutatói.

A szakértők kínai adatok alapján azt állapították meg, hogy minden egyes olyan gyerekre, aki intenzív ellátásra szorul, 2381 olyan fertőzött gyerek jut, aki tünetmentes, vagy enyhe tünetei vannak, és nem kerül kórházba – írja az EurekAlert.

A Kínai Betegségirányító és Megelőzési Központ egy 2100 gyereket vizsgáló klinikai kutatást adott közzé, az amerikai egyetem ebből vonta le a tanulságokat. Március 18-a és április 6-a között az Egyesült Államokban összesen 74 intenzív ellátásra szoruló gyereket rögzítettek, ez azt jelenti, hogy az idősávban valószínűleg 176190 gyerek fertőződött meg.

Kép: Getty Images

A két évnél fiatalabb gyerekek a betegek 30 százalékát, a 2-11 éves gyerekek a 24 százalékát, a 12-17 évesek pedig az intenzíven fekvők 46 százalékát adták ki. A kutatók úgy számoltak, hogy ha 2020-ban az amerikai lakosság 25 százaléka megbetegszik a koronavírustól, akkor

50000 gyereket kell majd kórházban ápolni, közülük 5400-an szorulnak majd intenzív ellátásra.

Az is valószínűsíthető, hogy a beteg gyerekek nagy része az alacsony jövedelmű társadalmi rétegből kerül majd ki, és olyan lakásokból, ahol sokan élnek egy épületkomplexumban, kis helyen, összezsúfolódva.

A szakértők ezzel a számítással arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy bár a gyerekeknél a betegség lefolyása sokkal enyhébb, sokszor tünetmentes, a kórházaknak fel kell készülniük arra is, hogy ők is megbetegedhetnek – főleg, hogy jelenleg 5100 intenzív gyermekgyógyászati hely van az országban. Fontos azonban megjegyezni, hogy mindez kínai adatok alapján jött ki, és amerikai sajátosságokra reflektál – Magyarországon máshogy néznének ki ezek a számok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik