Tudomány bbc history

Így mutatta meg Japán, mire képes

Kelet-Ázsiában évezredeken keresztül Kína számított az első számú nagyhatalomnak. E státuszára az első nagy csapást az 1860-ban lezárult ópiumháborúk mérték, de a Csing-dinasztia elitje ebből csak a nyugati fegyverek fölényét szűrte le tanulságképpen, fegyvergyárak építése mellett társadalmi-gazdasági reformok nem történtek az országban. A világtól sokáig elzárkózó Japán is hasonlóan sokkszerűen, bár háború nélkül kellett engedjen a nyugati nyomásnak, a szigetországban azonban a Meidzsi-restauráció néven ismert átfogó modernizációval reagáltak az új kihívásra.

Koreáért indult a háború

A fejlődő Japán figyelme hamarosan a régóta kínai befolyás alatt álló Koreára terelődött, amelyet egy „Japán szívének irányzott tőr”-ként tartottak számon. A japánoknak kapóra jött, hogy az ópiumháborúk nyomán Kína pozíciója e térségben is megrendült, így az 1870-es évek második felétől elsősorban gazdasági-politikai eszközökkel igyekezett Koreát saját érdekszférájába vonni.

Az érdekellentétek a következő években többször is fegyveres összecsapásokba, felkelésekbe csaptak át a félszigeten, majd végül 1894 augusztusában kitört az első kínai–japán háború is. A modernizált japán flotta és hadsereg kevesebb mint egy év alatt döntő győzelmet aratott a kínai erők felett, és 125 évvel ezelőtt, 1895. április 17-én meg is kötötték a háborút lezáró simonoszeki békét.

A simonoszeki béke aláírása egy korabeli japán ábrázoláson. Forrás: Collection Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP

A szerződés természetesen tükrözte a japán győzelem tényét: Kína elismerte Korea teljes függetlenségét (ez persze a gyakorlatban a félsziget feletti japán befolyás erősödését jelentette, ami 1905-re nyílt megszállásba is torkollott). Japán megkapta a Liaotung-félszigetet, a Penghu-szigeteket és Tajvant; Kína közel 7,5 tonna ezüst kártérítést tartozott fizetni Japánnak, megnyitott egy sor fontos kikötőt a japán kereskedők előtt, ráadásképpen még egy sanghaji koncessziós területet is kapott a szigetország.

A gond az volt, hogy ezzel a térhódítással Japán már az európai hatalmak tyúkszemére is rálépett.

Kelet-Ázsia átalakult

A fő ellenző Oroszország volt, amely német és francia támogatással már hat nappal az aláírás után a szerződés módosítására szólította fel Japánt. II. Miklós cárt kiváltképp a Liaotung-félsziget végén található Port Arthur kikötőjének sorsa aggasztotta, mivel a várost birodalmának jégmentes csendes-óceáni kikötőjévé kívánta tenni. A három hatalom egységes fellépése meghátrálásra késztette Japánt, amely novemberben kiürítette a Liaotung-félszigetet, további kártérítés fejében (a dolog külön szépsége, hogy ezt a nyugatiak Kínával fizettették, noha a területet végül Oroszország szerezte meg).

Az események ilyetén alakulása nemcsak az 1904–1905-ös orosz–japán háborúnak ágyazott meg, amelyben Japán megmutatta, hogy „hazai pályán” már egy európai nagyhatalommal szemben is fel mer és fel is tud lépni – Kínában az újabb, ezúttal az évezredeken át lenézett apró szomszéd kezeitől elszenvedett megaláztatás a Csing-dinasztia rendszerének végső megroppanásához, majd 1911-es bukásához vezetett.

Japánban pedig a nyugati beavatkozás jelentett komoly törést, az országban tömegek tüntettek a meghátrálás ellen, a kormány majdnem bele is bukott a történtekbe. A japán közvélemény és az országot irányító elit ekkor szembesült először azzal, hogy a modernizáció és a nyugatosodás ellenére az országot még sokáig nem fogják a nyugati hatalmak magukkal egyenrangúnak elfogadni, ez pedig hozzájárult a nacionalista, az erőszakos expanzió politikáját követő erők megerősödéséhez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.