Tudomány koronavírus

Koronavírus: legyenek óvatosak, akik a szabadban futnak

A legtöbb, koronavírus-járványtól érintett országban a szabadtéri egyéni sportokat még mindig engedélyezik, hiszen ez egy viszonylag ártalmatlan módja annak, hogy az ember a szabadba is mehessen, és mozoghasson is, ami otthoni munkavégzésnél, bezártságnál nagyon fontos lehet. Egy friss, belga és holland kutatás szerint azonban érdemes ilyenkor az általában ajánlott 1-2 méternél nagyobb távolságot megtartani az embertársainktól, a fokozott aktivitás ugyanis fokozott ki- és belégzéssel is jár, ami megnövelheti a fertőzés esélyét – olvasható a Mediumon.

A belga KU Leuven és a holland TU Eindhoven kutatása során a szakértők megfigyelték, hogy mennyi nyálcsepp hagyja el átlagosan valakinek a száját akkor, ha fut vagy sétál, és hogy mennyi az esélye annak, hogy a mögötte, mellette, vagy mögötte átlósan mozgó másik ember ebből az arcába kap valamit. Ez azért számít, mert a sportolók általában gyorsabban haladnak, mint azok, akik csak sétálnak egymás mellett, ezért veszélyesebb is, ha a másik „légáramlatába” kerülnek. Érdekes egyébként, hogy az ilyen módon egymás mögött futás például versenyeken nagyon hatékony, hiszen csökkenti a hátul sportoló számára a légellenállást,

járványidőszakban azonban kifejezetten veszélyes lehet.

A kutatók animációkkal és modellezéssel kimutatták, hogy a köhögésből és tüsszögésből eredő nyálcseppek a levegőben maradnak egy ideig, de még akkor is vírust adhat át a sportoló egy másiknak, ha csak lélegzik, ezt ugyanis intenzívebben teszi, mintha nem mozogna ilyen erőteljesen. A nagyobb nyálcseppeknél nyilvánvalóan nagyobb a fertőzés esélye, ezek hamarabb kikerülnek a levegőből, és leesnek a földre, de ha valaki olyan mögött futunk, aki köhög, ezek a cseppek a ruhánkra még mindig rákerülhetnek, és bevihetjük őket a lakásba.

Kép: Getty Images

Nem mindegy, hogy a sportolók egymáshoz képest hogyan helyezkednek el: ez a veszély megszűnik, ha két ember nem egymás mögött, hanem egymás mellett halad. A legnagyobb fertőzésveszélyben azok vannak, akik közvetlenül egymás mögött haladnak.

A kutatók szerint ennek a sétára is hatása van: az egymás mögött haladók számára a távolságtartásnak inkább 4-5 méternek kellene lennie az 1-2 helyett, az intenzíven sportolóknál pedig 10, biciklinél akár 20 méter is ajánlott.

Persze a probléma jó részét meg lehet azzal is oldani, ha valaki olyan helyen sportol, ahol kevesen vannak, vagy sporthoz is maszkot visel.

Kiemelt kép: Ivándi- Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik