Tudomány koronavírus

Járványokkal áll bosszút rajtunk a természet

A Kaliforniai Egyetem friss kutatása szerint az állatvilág kiszipolyozása közvetlenül hat arra, hogy egyre több potenciálisan veszélyes vírus jelenik meg az emberek között is – írja a Science Alert a Newsweek hírére hivatkozva.

A szakértők szerint a vadállatokhoz való közelségünk, a vadászat, az illegális állatkereskedelem, az élőhelyek elpusztítása és az urbanizáció következtében mind olyan tényező, amelyek közvetlenül megnövelik a vírusok állatról emberre való terjedésének valószínűségét, ahogyan történt ez a koronavírus-járvány esetében is.

Az emberi aktivitás megváltoztatja az állatok populációinak mozgását, lakóhelyét, és azt is, hogy mennyire jönnek közel a mi életterünkhöz. A kutatók szerint alapvetően a hozzánk közel élő emlősöktől „ugorhat át” vírus az emberre, ezeket a kórokozókat egyébként zoonózis vírusoknak nevezzük. Ez történt a koronavírus esetében is, amely valószínűleg denevérről, egy másik állat közvetítésével jutott el az emberbe.

Kép: Getty Images

Az amerikai kutatók tanulmánya 2013-ig elemzi az adatokat, az eredmények szerint három állatcsoport a legveszélyesebb ránk nézve: az egyik a háziasított állatok, ahová leginkább a mezőgazdasági állattartás szereplői számítanak bele, kevésbé a háziállatok. Ezeken az állatokon nyolcszor annyi olyan vírus található, ami áttérhet az emberre a vadállatokhoz képest.

A második csoport azokat az állatokat takarja, amelyek a legjobban alkalmazkodtak az emberi körülményekhez, és körülöttünk kezdtek el élőhelyet kialakítani maguknak: a patkányok, egerek, denevérek és főemlősök.

A harmadik csoportot azok az állatok alkotják, amelyeknek élőhelyét az ember a leginkább fenyegeti.

A szakértők szerint a legtöbb vírusátadást észre sem vesszük, csak akkor kerül elő a téma, ha olyan vírus kerül emberi szervezetbe, amely nagyobb pusztítást tud végezni – mint ezúttal a koronavírus esetében is történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik