Tudomány

Járvány vitte el az utolsó magyar királyt

IV. Károly volt az egyetlen Habsburg trónörökös, aki polgári iskolába járt. Hatalmáról nem mondott le, csak felfüggesztette, mert félő volt, hogy ő és családja a Romanovok sorsára jut. Visszatérni már nem volt esélye, életét száműzetésben fejezte be váratlanul és hirtelen: fiatal és egészséges volt, a spanyolnátha mégis egy hét alatt végzett vele.
Korábban a témában:

Magyarország utolsó királyának kevés idő adatott a trónon, ráadásul olyan, mondhatni élet-halál helyzetben, ahol alkalma sem nyílhatott rátermettségét bizonyítani. IV. Károly 1916 novemberében vette át Ferenc József császár és király örökét, majd alig két év múlva kénytelen volt lemondani uralkodói jogai gyakorlásáról. Száműzetésben, a Portugáliához tartozó Madeira szigetén hunyt el a modern történelem legismertebb és egyik legpusztítóbb járványát okozó spanyolnáthában 1922. április 1-jén. Mindössze 34 esztendős volt.

A császár és király életének főbb eseményeiről Dr. Révész Tamás történészt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet és a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport munkatársát kérdeztük.

Háttérből került a második helyre

Amikor Károly 1887. augusztus 17-én megszületett, nem tűnt valószínűnek, hogy valaha is a birodalmat fogja kormányozni, mint ahogy az sem, ő lesz a történelem utolsó uralkodója a Habsburg-Lotharingiai-házból. Ferenc József öccsének, Károly Lajos főhercegnek az unokájaként ekkor még többen is megelőzték a trón várományosainak sorában, de a sors másképp rendelte.

A született trónörökös, Rudolf főherceg 1889-ben öngyilkosságot követett el, a császár pedig túlélte ifjabb fiú testvéreit, akik utódjaként szóba jöhettek. Károly egyre feljebb került a „listán”, édesapja 1906-os halála után már csak nagybátyja, Ferenc Ferdinánd előzte meg.

Ferenc Ferdinánd 1900-ban rangon aluli házasságot kötött Chotek Zsófiával, amellyel saját utódait kizárta az öröklésből. Így kerülhetett Károly a második helyre, bár trónra lépése az 1914-es szarajevói merényletig igencsak távolinak tűnt

– mondja a 24.hu-nak Révész Tamás.

Katonaként képviselte a császárt a fronton

Neveltetése a családi hagyományokat követve magas szintű és szigorú volt, ám ő volt az első Habsburg trónörökös, aki polgári iskolába járt: igaz, a bécsi bencések elit gimnáziumába, de akkor is „civil” oktatási intézménybe. Tanárai szorgalmas, tehetséges ifjúnak tartották, a diákok pedig közvetlensége, nyíltsága és szelídsége miatt kedvelték. Kovács Gergely 2004-ben megjelent könyvében úgy fogalmaz,

a gőgnek nyoma sem volt benne, társai a hivatalosan kijáró királyi herceg vagy főherceg titulus helyett Főkárolynak (Erzkarl) szólították.

Videók a témában:

Édesapja halála után a 19 éves Károly gyámja, patrónusa Ferenc Ferdinánd lett, az ifjút immár tudatosan kezdték bevezetni az uralkodói feladatokba, a politika, a diplomácia és a hadsereg világába. A „nyugodt tanulóévek” azonban egyik pillanatról a másikra értek véget Ferenc Ferdinánd és felesége meggyilkolásának napján, 1914. június 28-án. Károly azonnal szinte szó szoros értelemben a frontvonalra került:

Első számú trónörökösként a háborús években elsősorban katonaként pozicionálták, ő képviselte az agg császárt a fronton, a hadsereg körében. Katonatisztként kellett viselkednie, az udvari politikába, az államigazgatás működtetésébe nem igazán vonták be

– emeli ki a történész. Hozzáteszi, mindez később komoly problémákhoz vezetett. Károly nem igazán tudott eligazodni a bécsi hatalmi politika világában, legfőbb hibájának kortársai is azt tartották, hogy szorosan függött a tanácsadóitól, és a vitákban mindig az utolsó megszólaló véleményét fogadta el.

Ferenc József 1916. november 21-én bekövetkezett halálával Károly egy számos gonddal küzdő, recsegő-ropogó, a világ addigi legvéresebb összecsapásában nyakig elmerülő birodalom vezetését vette át – mint utóbb kiderült, ráadásul az utolsó felvonás levezénylése jutott feladatául. Épp ezért nem tudjuk, milyen uralkodó vált volna belőle nyugodalmas időszakban, de kormányzási elveiről vannak ismereteink.

Utoljára koronáztak királyt a magyarok
Károly szárnysegédje a lakosztályában felejtette a szövegét, az érsek csak beszélt és beszélt, Zita öltéseket helyezett a koronázási palástba, senki nem nyúlt a díszlakoma fogásaihoz - hagyomány és érdekességek az utolsó magyar király koronázásáról.

Szociálisan érzékeny uralkodó

A csaknem hét évtizedig uralkodó, merev Ferenc Józseffel összehasonlítva a 29 éves IV. Károly a modern felfogású új generációt képviselte. Gondolkodásmódjában visszaköszönt Ferenc Ferdinánd hatása, és nagyon erősen jelen volt saját meggyőződése is, kormányzási elveit három szóval jellemezhetjük: „demokratizálódás” – többszörös idézőjellel –, föderalizmus és szociális gondoskodás.

A Habsburgok császári és királyi főhatalmának megingatása természetesen fel sem merült benne, a demokratizálás Károlynál a választójog kiterjesztését jelentette a magyar birodalomfélre is. Mindez összefüggött a dualizmus politikai rendszerének megreformálásával és a nem magyar nemzetiségek politikai képviseletének megteremtésével, hosszabb távon pedig a birodalom föderalizálásával.

Károly szociális érzékenysége saját frontélményein és mély katolikus hitén alapultak, a közkatonák által nemcsak a harctéri szenvedést ismerte meg, hanem a birodalom kisembereinek, a munkásoknak, a parasztoknak az élethelyzetét, hátországi problémáihoz is közelebb került. És mivel eleve fogékony volt rá, tett is a gondok orvoslása érdekében: népjóléti és közellátási minisztériumot állított fel, hogy támogassák a hadirokkantakat, és a hősi halottak családjait.

Békét akart

Mindezek ismeretében nem csodálkozhatunk azon, hogy Károly legfőbb törekvése a háború lezárása volt, ehhez viszont a XIX. században még működő, ám ekkorra jócskán meghaladott megoldást választott. Nem is vált be, sőt botrány lett a vége.

Károly felesége, Bourbon-Pármai Zita az olaszországi Bourbonok leszármazottja volt, francia királyi vér. Ennek nyomán Zita két testvére, Sixtus és Xavier herceg a belga hadseregben szolgált – jobb híján, mert a francia haderő nem engedett soraiba uralkodócsaládokból való sarjakat. IV. Károly anyósán keresztül velük vette fel a kapcsolatot az antant irányába.

A tárgyalások részleteibe nem megyünk bele, a felek álláspontja egyrészt túl merev volt: Károly még belement volna balkáni pozíciók feladásába, Szerbia integritásának visszaállításába, de túlzónak ítélte az olasz területi igényeket Dél-Tirol és Dalmácia vonatkozásában, a németek pedig hallani sem akartak Elzász és Lotharingia átadásáról a franciáknak. Másrészt Révész Tamás kiemeli, hogy a XX. század második évtizedének végén már nem működött a korábban jól bevált titkos kamarillapolitika, amikor uralkodók alkudoznak egymás között népek sorsán.

Botrány és megaláztatás lett a vége

Nagy-Britanniában ennek ellenére még lett is volna fogadókészség, de ahogy Németország 1917 januárjának végén meghirdette a korlátlan tengeralattjáró-háborút, az események eszkalálódtak, a kompromisszum lehetősége egyre távolabb került. Áprilisban pedig az Amerikai Egyesült Államok hadba lépésével az erőviszonyok is annyira elcsúsztak, hogy az antant megegyezés helyett már a totális győzelemre törekedett. Különben is, az osztrák-magyar uralkodó próbálkozását nyugaton inkább a gyengeség, mintsem a békevágy jeleként értelmezték, a tárgyalások 1917 májusára elhaltak.

A botrány a következő év tavaszán tört ki, amikor is a francia sajtó nyilvánosságra hozta Károly Sixtusnak írt saját kezű levelét, amiben támogatásáról biztosította a francia miniszterelnököt Elzász-Lotharingia elcsatolása és Belgium visszaállítása kérdésében. Németország ezt árulásnak tekintette:

Károly canossát járt a német császárnál, egyenlőtlen, megalázó feltételeket kellett elfogadnia a két birodalom közti szoros politikai, gazdasági és katonai együttműködésről

– fogalmaz a történész.

Károly és Zita a koronázás után a Királyi Palotában, középen Ottó herceggel. Forrás: Wikipedia

Mindez jól mutatja azt is, az Osztrák-Magyar Monarchia minden szempontból mennyire rá volt szorulva a német támogatásra, önálló mozgástere a háborúban valójában már 1915-től kezdődően nem nagyon volt.

El akarta kerülni a Romanovok sorsát

Közismert, bár téves vélekedés, hogy Károly a fegyverszünet aláírása után 1918. november közepén lemondott uralkodói jogairól. Valójában nem lemondott, hanem a kialakult helyzetre való tekintettel felfüggesztette, ami azért nagy különbség. Ausztriában koalíciós kormány alakult, Magyarországon lezajlott az őszirózsás forradalom, monarchiaszerte sorra alakultak a nemzeti tanácsok.

A bécsi politikai elit attól félt, hogy bármikor „elszabadulhat a pokol”, Ausztria-Magyarországon is megismétlődhetnek a cári család bukásával és kiirtásával végződő oroszországi események.

Károly tehát Svájcba utazott, kormányzási jogainak felfüggesztését ideiglenesnek vélte, önmagára továbbra is legitim uralkodóként tekintett, és csak az alkalmat várta a visszatérésre. Ausztriában erre nem nyílt esélye, a november 12-én kikiáltott német-osztrák köztársaságot vezető erők elutasították a monarchiát, komolyabb támogatást a későbbiekben sem remélhetett.

A magyar trónt 1921 márciusában és októberében is megkísérelte személyesen elfoglalni, de második próbálkozása után elfogták, majd egy angol hadihajó fedélzetén a portugál Madeira szigetére kellett száműzetésbe vonulnia. A nagyhatalmak semmiképp nem akartak  Habsburg restaurációt.

Az egyetlen Habsburg, aki nem Bécsben nyugszik

De hiába tartózkodott egy isten háta mögötti szigeten az Atlanti-óceánon, az egész világon átszáguldó spanyolnátha itt is utolérte. Nem volt beteges ember, kóros állapota, alapbetegsége sem ismert, eleinte úgy is tűnt, csak megfázott a hűvös, nedves időjárás miatt.

Állapota azonban gyorsan romlott, egy hét sem telt el az első tünetek jelentkezése után, mikor IV. Károly 1922. április 1-jén elhunyt.

Halála mindenkit váratlanul ért, nagy megdöbbenést váltott ki világszerte, Ausztriában, Magyarországon, sőt még Csehszlovákiában is miséztek érte. Testét azonban nem hozták haza, a XVI. század óta ő az első és máig az egyetlen Habsburg, aki nem a családi kriptában nyugszik. A két világháború között ez politikai okokból nem volt lehetséges, majd felesége Zita 1989-es halála után fia, Habsburg Ottó döntött így. Arra hivatkozva nem akarta hazavitetni, hogy apját Madeirán szeretettel befogadták, halála után kultusza alakult ki, tisztességtelen lépés lenne a maradványait elvinni onnan.

Mély vallásossága, példás házasélete, türelme, jámborsága okán II. János Pál pápa 2004-ben boldoggá avatta, szentté avatása folyamatban van. Ez a lépés sok helyen komoly ellenérzést váltott ki. Károly kritikusai szerint az uralkodó ugyan békét akart, azonban az irányítása alatt álló hadsereg többször is alkalmazott mérges gázt a frontvonalakon, mindezt a legfelsőbb hadúr tudtával és beleegyezésével.

Kiemelt kép: Wikipedia

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.