A Via Appia mentén, néhány kilométerre az ókori városkaputól ma is jól láthatók egy római kori épület romjai. Számos leírás, útikönyv évszázadokon keresztül hirdette, hogy ezek bizony az Aedicula Ridiculi, azaz a Nevetés szentélyének maradványai. És hogy miért emeltek volna a rómaiak egy ilyen furcsa nevű szentélyt?
Erre is megvolt a tökéletes válasz: amikor a Róma kapui előtt álló, a várost ostrommal fenyegető Hannibál Kr.e. 216-ban végül úgy döntött, nem tudja bevenni a várost, a csapatainak visszafordulását meglátó rómaiak ezen a helyen állva törtek ki felszabadult nevetésben.
Itt fordult vissza Hannibál?
Nagyon jól hangzó történet, nem csoda, hogy oly sokáig fennmaradt – kár hogy nem sok igazság van benne. A régészeti kutatások azóta megállapították, hogy a nevezett helyen álló romok egy Hannibál koránál évszázadokkal későbbi épület, méghozzá egy síremlék maradványai. Ennél érdekesebb viszont, hogyan született meg a Nevetés szentélyének legendája.
Az ókori forrásokban két nyomot találtak a kutatók, az egyikben a Kr.e. I. században élő idősebb Plinius a Via Appiának ezt a szakaszát campus Rediculi (tehát nem Ridiculi) néven emlegeti, egy Kr.e. II. századi szerző pedig már egy Rediculinak nevezett templomról ír, amely itt állt volna, és amelyet szerinte is Hannibál itt végrehajtott visszafordulásának emlékére emeltek.
Egyetlen betű
Nevetésről azonban szó sem esik, hiszen a „rediculi” a „redire”, azaz a „meghátrálás”, „visszafordulás”, „visszatérés”jelentésű latin szó származéka, ellentétben a ridiculival, amely a valóban nevetést jelentő „ridere” tőből származik.
A legenda nyomát követő kutatók aztán felfedezték azt is, hogy e szövegrészleteket sokáig pontosan másolták le újra és újra, majd valamikor 900 körül egy francia szerzetes Plinius művében az ’e’-t egy ’i’-re cserélte, és innentől már ez a változat terjedt tovább, hogy aztán az idők során valamikor a két szöveget összekapcsolva létrejöjjön a Nevetés szentélyének megkapó története.
