Tudomány

Csak árt a kutyájának, ha kiabál vele

Egy portugál kutatás kiderítette, hogy mennyivel hatásosabb, és a kutya számára mennyivel stresszmentesebb a pozitív megerősítésre épülő nevelés, mint az averzív viselkedés – írja a Science Alert tudományos hírportál. A még nem peer reviewed kutatásokat megjelenítő bioRxiv oldalon megjelent tanulmány szerint a kutyák boldogabbak és ügyesebbek is, ha nem kiabálással és veréssel nevelik őket.

A Portói Egyetem kutatói a kísérlethez 42 olyan kutyát figyeltek  meg, amelyeket jutalomalapú nevelési módszerekkel tanítottak a kutyaiskolában, és 50 olyat, amelyeknél negatív nevelést is alkalmaztak, mint a fizikai manipuláció, kiabálás, vagy a póráz ráncigálása.
Mindegyik kutya órájának első tizenöt percét videóra vették, majd nyálmintákat is vettek néhányuktól, hogy megállapíthassák a szervezetükben található stresszhormon, a kortizol mennyiségét.

Nem meglepő, hogy az averzív nevelést kapó kutyák szervezetében magasabb volt a kortizol mennyisége, és egyéb stresszreakciókat is gyakrabban mutattak, mint a szájnyalogatás, a gyakori ásítás, vagy a csaholás.

A kutatók azt is megvizsgálták, hogy az ebek mennyire pesszimisták vagy optimisták aszerint, hogy hogyan nevelték őket.

Ehhez egy olyan trükkhöz folyamodtak, hogy mindegyik kutyával megkerestettek egy etetőtálat, amelyet bekentek kolbászzsírral, hogy mindenképpen kajaillata legyen a kutyák számára. A tálak egyik felébe tettek is kolbászt, a másikba azonban nem került. Aztán megfigyelték, hogy a kutyák milyen gyorsan kezdik el keresni a tálat, és mennyire ügyesek benne. Azt feltételezték, hogy azok az ebek, amelyek gyorsabban kutatják fel a tálat, biztosabbak abban, hogy lesz jutalom benne, míg azok, amelyek kevésbé lelkesen indulnak neki, pesszimistábban látják a helyzetet.

Kép: Getty Images

Az eredmények a kutatók felvetését igazolták: a pozitív megerősítéssel nevelt ebek lelkesebbek voltak, és ügyesebben is találták meg a tálat, azok azonban, akiket negatív visszacsatolással neveltek, lassabban közelítették meg az ételt.

A kutatók szerint mindez azt jelenti, hogy a jutalmazásra alapuló nevelés sokkal hatékonyabb és kedvezőbb a kutyára nézve, mint a fegyelmezés és a büntetés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik