A Nobel-békedíjakat egyes esetekben inkább szimbolikus gesztusként ítélik meg, nem feltétlenül valamilyen kimagasló teljesítményt jutalmazva. Az 1952-ös díjazottra, Albert Schweitzerre ez a legkevésbé sem igaz.
Önfeláldozó, humanista
A 145 éve, 1875. január 14-én az elzászi Kaysersbergben született teológus, lelkész, filozófus, tanár, orvos és orgonaművész egész életművét egy vaskos kötetben sem lenne könnyű bemutatni.
Világhírnevét leginkább afrikai tevékenységének köszönhette. Először 1913-ban, kiemelkedő tudományos karrierjét félredobva alapított kórházat a mai Gabon területén található Lambarénében, majd 1924-ben visszatért, hogy újjáépítse az intézményt, ezúttal már egy időben akár 500 beteg ellátására alkalmas formában.
Haláláig gyakorlatilag Afrikában élt, Európába csak látogatóba vagy előadásokat tartani tért vissza. Ugyan a fekete kontinensről és lakóiról vallott nézeteit sokan paternalistának bélyegezték („az afrikai a testvérem, de a több évszázaddal fiatalabb testvérem” – szól például egy sokat idézett mondása), senki nem vonta kétségbe őszinte segítőkészségét, önfeláldozását és humanizmusát.
Az orgonák szerelmese
Jellemének és gondolkodásának kialakulásában valószínűleg fontos szerepe volt családjának – apja protestáns lelkész volt – és Elzász etnikailag és nyelvileg kevert, különleges kultúrájának is. Már gyermekként tanújelét adta érzékenységének: direkt elijesztette a madarakat, mikor egy barátja vadászni hívta, és egész életében emlékezett arra, hogy miután legyőzte egyik osztálytársát birkózásban, az azt mondta neki, „én is erős lehetnék, ha minden nap húslevest ehetnék, ahogy te”.
Talán kevésbé köztudott, hogy Schweitzer kiváló orgonista is volt, sőt vezéralakja volt az úgynevezett „orgonareform-mozgalomnak”, amely egyrészt az orgonaművek klasszikus előadásához történő visszatérést, másrészt a hagyományos, kézműves orgonaépítés újjáélesztését szorgalmazta. Több orgonát is tervezett, illetve részt vett az 1909-ben elfogadott, a hangszerek építésére vonatkozó nemzetközi szabályzat kidolgozásában is.
Az 1965-ben elhunyt Schweitzer emlékét ma is számos intézmény, alapítvány őrzi, de személyes példájával és a nyugati közgondolkodásra gyakorolt befolyásával ezek nélkül is érvényesül életművének hatása.
Kiemelt kép: Leemage
