Jézus születését köztudottan a „betlehemi csillag” feltűnése jelezte a napkeleti bölcseknek, akik az égi jelet követve jutottak el Betlehembe, hogy leróják tiszteletüket a zsidók újszülött királya előtt. Mindez csak a fantázia szüleménye, utólagos hozzáköltés, hogy még inkább emelje az esemény jelentőségét? Vagy valós csillagászati jelenség áll a háttérben? Erről kérdeztük Csaba György Gábor csillagászt.
A Krisztus előtti években érdemes vizsgálódni
A válaszhoz először is azt kell tisztázni, mikor született Jézus? Ezt már csak azért is nehéz eldönteni, mert a számos akkoriban létező, és egymásnak ellentmondó evangélium-szövegből az egyház mindössze négyet kanonizált a IV-V. század fordulóján. Ezeket foglalták be – teljesen önkényes módon – az Újszövetségbe.
Pontos történeti kronológiát is hiába keresünk ókori szerzőknél, az első ember, akinek „eszébe jutott” Jézus születésének időpontját kiszámolni, és a keresztény időszámítást ahhoz kötni, Dionysius Exiguus római apát volt a VI. század elején. De ne vesszünk el a részletekben, a lényeg:
Ha az evangéliumok adataiból indulunk ki, akkor Jézus valószínűleg valamikor Kr.e 8. és 4. között született, ebben az időszakban kell keresnünk olyan csillagászati jelenséget, ami asztrológiailag a születésére utalhatott
– mondja a 24.hu-nak a csillagász.
Nem lehetett üstökös vagy szupernóva
A Biblia igen szűkszavúan írja le a jelenséget, Máté evangéliumában annyit olvashatunk, hogy a csillag, amely napkeletről vezette a bölcseket, „előttük haladt”, míg végül megállt a helyen, ahol a kisded Jézus a bölcsőben feküdt.
Laikusként logikusnak tűnhet például egy üstökös, ám a szakember szerint ez több okból is kizárt. Egyrészt az üstökös rossz előjelnek számított, a korban semmiképpen nem közölhetett örömhírt. Másrészt csillagászati feljegyzésekben nem találjuk üstökös nyomát, márpedig például kínai tudósok minden apróságot, égi jelenséget feljegyeztek.
Lényeges az is, hogy mivel Heródes még a csillag megjelenéséről is a „háromkirályoktól” értesült, nem lehetett valami feltűnő jelenség. Ugyanezen az alapon zárhatjuk ki a nóvákat vagy szupernóvákat: a közeliek még nappal is látszanak, éjjel olvasni lehet a fényüknél, ezeket képtelenség nem észrevenni – a távoliak viszont nem feltűnőek, halványak, nem indokolnák a „három királyok” több mint ezer kilométeres túráját. Másrészt egy újonnan feltűnő csillag bizonyára nyomot hagyott volna a csillagászati feljegyzésekben a világ valamely pontján.
Kepler felfigyelt valamira
A betlehemi csillag mibenléte érthető módon régóta foglalkoztatja a közvéleményt és a tudományt, a megoldást Johannes Keplernek köszönhetjük. Pontosabban Csaba György Gábor szavai szerint tőle származik a legvalószínűbb magyarázat: bolygók együttállása a Halak csillagképben.
Kepler észlelt egy feltűnő bolygóegyüttállást; a következő év vége felé, 1603 decemberében lényegében az ég ugyanazon vidékén szupernóvát látott. Mivel nem tudhatta, mi a szupernóva, úgy vélte, hogy talán az említett együttállás váltotta ki. Az jutott eszébe: hátha a betlehemi csillag is szupernóva volt, és azt is hasonló együttállás válthatta ki.
Bolygóegyüttállásról akkor beszélünk, amikor az égitestek a Földről nézve egymás közelébe kerülnek – akár néhány hónapon belül többször is – , égi mozgásuk közben, amikor hurkokat írnak le a csillagok között: mozognak előre, majd látszólag megállnak, visszafelé indulnak, újra megállnak, végül újra az eredeti, „direkt” irányba indulnak. Az irányváltások ugyan csak látszólagosak, a mozgás a szintén mozgó Földről szemlélve tűnik ilyen bonyolultnak – de mindez már eleget tehet a kritériumnak, miszerint a betlehemi csillag egyszer csak megállt az égen.
Kr.e. 7: a zsidóknak királya születik
Kepler tehát megfigyelte a Szaturnusz és a Jupiter ritka, több mint 800 évenként bekövetkező háromszoros együttállását a Halak csillagképben, ami nekünk lehet, hogy nem mond semmit, ám csillagjóslásban jártas ember számára egyértelmű üzenet volt. A Szaturnusz ugyanis a zsidók bolygója, a hatalmas Jupiter a királyi planéta, míg a Halak csillagkép a születés szimbóluma, de Palesztinát is jelképezi.
A tudós tehát arra volt kíváncsi, Jézus születése körüli időben is feltűnt-e valamikor ez a jelenség, és számításai (amit a mai csillagászok is megerősítenek) azt mutatták, hogy igen. Krisztus előtt 7-ben ugyanis ugyanilyen együttállás következett be,
Ez a nagy együttállás lehetett tehát a „betlehemi csillag”; és ha valóban ez volt, akkor Krisztus nem időszámításunk kezdetekor, hanem „Krisztus születése előtt 7-ben” született.
