Tudomány

Karnyújtásnyira a füst nélküli forradalom

Ahogy egyre több autó fut az utakon, egyre komolyabb környezetterhelő tényezők az általuk kibocsátott káros anyagok. Ezért napjainkban az autógyárak komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy csökkentsék a gépjárművek károsanyag-kibocsátását. A belső égésű motorokkal rendelkező gépjárműveknek teljesen el kell tűnniük, helyüket pedig egyértelműen az elektromos hajtású autók vehetik át. Az ártalomcsökkentés és a füstmentes jövő megvalósítása ráadásul ma már nem csupán az autógyárak célja!

Bár az elektromos autók vásárlása önmagában még nem menti meg a Földet, de hathatós eszköz lehet a szélesebb körű változásokhoz. Nem feltétlen az az elsődleges, hogy e-autónk legyen, hanem hogy a mindennapi közlekedésre olyan eszközt használjunk, ami füstmentes, megújuló energiaforrásokból nyeri az áramot (pl. biciklit, hévet, villamost, vonatot). A hangsúly tehát továbbra is a füstmentességen van, hiszen a különböző füstmentes technológiákkal – azáltal, hogy nincs égés – kiküszöbölhetővé válhat a füstben található ártalmas anyagok egy része.

Ugyanakkor tévedés lenne azt gondolni, hogy kizárólag csupán az autógyártók fókuszálnak az ártalomcsökkentésre. Valami hasonló zajlik a dohányiparban is, ahol szintén a füst jelenléte vet fel kérdéseket, nem indokolatlanul!

Az egész társadalom érintett

Köztudott, hogy a cigarettázás káros az egészségre, s nemcsak azokéra, akik a cigarettát szívják, hanem a környezetükre és a környezetükben lévőkre is. Ezért nagyon fontos, hogy a dohányzás ártalmainak csökkentésére minél nagyobb figyelmet fordítson a társadalom. Ennek ellenére a nemzetközi felmérések adatai szerint világszerte több mint egymilliárd ember dohányzik, míg Magyarországon körülbelül kétmillióan. Vagyis ez a probléma a világon és hazánkban is a társadalom jelentős részét érinti.

Az viszont tévhit, hogy a nikotin lenne a betegségek kialakulásáért leginkább felelős anyag. Az elsődleges veszélyforrás nem más, mint az égés, és az égés során keletkező, a füstben lévő vegyi anyagok. Egy szál cigaretta meggyújtását követően több mint hatezer vegyi anyag keletkezik, köztük 93 olyan, amelyet az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerengedélyezési Hivatala hivatalosan is veszélyesnek minősített.

Dohányosként minél tovább folytatjuk a cigarettázást, annál többet kockáztatunk, ezért a legjobb megoldás, ha rá sem szokunk. Ezt nem csak saját magunk, de a körülöttünk lévők érdekében is érdemes megfontolni. Azáltal, hogy nem gyújtunk rá, rengeteg káros anyag szervezetbe jutásától megkíméljük magunkat és a környezetünket.

Ha pedig már dohányzunk, akkor válasszuk a leszokást. A leszokással egyértelműen és arányosan csökken a megbetegedések valószínűsége. Ezért, ha már dohányzunk, a leghatékonyabb és legeredményesebb módja az ártalomcsökkentésnek, ha felhagyunk a dohányzással.

Kiemelt jelentőségű az ártalomcsökkentés

A dohányosok egy része azonban minden figyelmeztetés ellenére sem hagyja abba a dohányzást. Azok számára, akik valamiért nem mondanak le káros szokásukról, ma már a tudomány és a technológia fejlődésének köszönhetően – úgy, mint az energetikai szektorban vagy az autógyártásban, a dohányiparban is – megjelentek egyéb alternatívák, így például a különféle úgynevezett füstmentes technológiák, amelyek csökkenthetik a dohányzás okozta ártalmakat. Azt azonban tudnunk kell, hogy ezen új technológiai vívmányok használata sem lehet soha olyan hatékony az ártalmak kiküszöbölésében, mintha el se kezdtük volna használni a dohány- és nikotintartalmú termékeket, illetve, ha leszokunk a dohányzásról.

Az egyik ilyen füstmentes technológia például az e-cigaretta, amely nem füstöt, hanem nikotinpárát képez azáltal, hogy elektromos úton felmelegíti a tartályában lévő nikotintartalmú folyadékot. Egy másik a nikotinsóval működő technológia, ahol kémiai reakció eredményeként keletkezik nikotinpára. A hevítéses technológia dohány használatával működik, azonban használata során épp csak annyi hő képződik, ami képes a dohány- és nikotinpárát felszabadítani, azonban égés hiányában nem keletkezik füst. Ezeknél a technológiáknál az égés kiküszöbölésével kevesebb káros és potenciálisan káros anyag juthat a szervezetbe, és a környezetükben tartózkodók is kevesebb mérgező anyagnak lehetnek kitéve, mint a cigarettafüst esetében. Lényeges kiemelni, hogy rengeteg különböző füstmentes technológia létezik, melyek hatása teljesen eltér. A technológiákon belül is óriási különbségek vannak attól függően is, hogy a hatásuk vonatkozásában rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok milyen szintűek.

Fontos tudni, hogy a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen hosszútávú hatásuk nem ismert, illetve ezek is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, és megemeli a szívfrekvenciát, a vérnyomást. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig kizárólag megbízható forrásból származó anyagok használatával kerülhetők el.

A dohányzás ártalmainak teljes kiküszöbölésének leghatékonyabb módja továbbra is kizárólag az, ha nem dohányzunk. Ha pedig dohányzunk, úgy a dohányzás és a nikotin ártalmainak kiküszöbölését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásának teljes abbahagyása biztosíthatja.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik