Örök vita a történészek között, hogy egyes személyek vagy véletlen események mennyiben képesek hosszú távú befolyást gyakorolni a történelmi folyamatokra. Ha erre nem is tudunk mindig egyértelmű választ adni, az valószínűnek látszik, hogy 570 évvel ezelőtt, 1444. november 10-én egy fiatalember meggondolatlansága komoly hatással volt a történelemre.
Genova árulása
Ez a fiatalember I. Ulászló király volt, akinek 1440-es megkoronázását követő rövid uralkodása teljes egészében az Oszmán Birodalom elleni harc jegyében telt. A Magyar Királyság erői – főként Hunyadi János vajdának köszönhetően – az 1440-es évek elején sikerrel állították meg, majd szorították vissza a törököket, olyannyira, hogy II. Murád szultán 1444-ben előnyös békét ajánlott Ulászlónak.
A királyt azonban Giuliano Cesarini pápai legátus rábeszélte, hogy ne fogadja el a békejobbot. A bíboros egy újabb hadjárathoz a Szentszék mellett számos európai állam, illetve Velence és Genova támogatását is ígérte. A terv az lett volna, hogy a keresztesek a szultán gyengeségét kihasználva az egész Balkánt visszahódítsák, miközben a két köztársaság hajói Kis-Ázsia blokádjával megakadályozzák a török ellencsapást.
A hadjárat ugyan biztatóan indult – a Hunyadi vezette sereg több várost is visszafoglalt és győzelmeket aratott a helyi bégek felett –, de hamar kiderült, hogy Cesarini nem tudja betartani ígéreteit. A szövetséges csapatok hiánya még a kisebbik baj volt, Genova viszont látványosabban árulta el a közös ügyet: hatalmas összegért cserébe hajói a blokád helyett átszállították a szultán seregét Európába.
A király hibája
Ezzel a keresztes had a Fekete-tenger partján fekvő Várnánál szembesült, amikor Murád nagyjából kétszeres túlerőben lévő seregének élén megjelent a színen. A szorult helyzetben a keresztesek vezetői Hunyadi javaslatára a támadás mellett döntöttek. A több fordulatot is hozó november 10-i ütközet az egyenlőtlen erőviszonyok ellenére is a keresztesek javára látszott eldőlni, miután Hunyadi nehézlovasait vezetve előbb a jobb-, majd a balszárnyon is megakadályozta az összeomlást és megfutamította a török lovasságot.
Az ekkor még csak 20 éves Ulászlót az eseményeket látva elragadta a hév, és személyesen vezette támadásra a derékhadat. Bátor tette végzetesnek bizonyult: elesett, és a király halálának hírére az egész sereg megingott, a győzelem esélye elszállt. Hunyadi a lovasságot ki tudta menteni, de a gyalogság nagy részét lemészárolták a törökök, akik ugyan nagyobb veszteségeket szenvedtek, mégis győztesként maradtak a csatatéren.
Nem valószínű, hogy egy esetleges várnai győzelem hosszú távon megmentette volna a Balkánt vagy Magyarországot a török uralomtól, de a király értelmetlen halála nélkül talán jobb helyzetben szállhatott volna szembe a Magyar Királyság a délről érkező veszéllyel a következő években.
