A Földön 670 millió ember él magashegyi régiókban, 680 millióan alacsony, part menti területeken, 4 millió ember folyamatosan az északi sarkkörön és azon túl, 65 millióan pedig kicsi fejlődő szigeteken. Összesen majdnem másfél milliárd ember életére lesz közvetlenül hatással a krioszféra további pusztulása, azaz a bolygó hó- és jégtakarójának olvadása a következő néhány évtizedben – olvasható az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) legfrissebb, Óceánról és a Krioszféráról a Változó Éghajlatban című jelentésében. A jelentés legfontosabb mondanivalója az, hogy sürgősen priorizálni kell azokat az intézkedéseket, amelyek segítenek az iparosodás előtti helyzethez képest 1,5 Celsius-foknál nem magasabban tartani a globális felmelegedés mértékét, különben
Part mentén, magashegységekben, szigeteken sem vagyunk biztonságban
A krioszféra a bolygó hó- és jégtakaróját, valamint az állandóan fagyott földterületeket, az úgynevezett permafrosztot takarja. A klímaváltozás természetesen ezekre is komoly hatással van, foglalkozunk is bőven azzal, hogy mennyire komoly fenyegetés például a tengerszint emelkedése a sarki jégtakarók olvadása miatt. De nemcsak a part menti városok lakói fogják megszenvedni, ha a melegedés így folytatódik: a magashegységekben élő emberek, az Arktiszon élők és a kisebb szigetcsoportokon lakók is katasztrófákra készülhetnek.
A jelentés szerint a magashegységekben élők életét komolyan veszélyeztetik a hóolvadás miatt megjelenő lavinák, földcsuszamlások, valamint a vízbiztonság is egyre rosszabb – utóbbi nemcsak az ivóvíz, de a vízenergia és a mezőgazdaság szempontjából is tragikus. Ha a kibocsátáson nem csökkentünk,
a következő 80 év során. A visszahúzódó jégtakaró nemcsak a helyiek életét keseríti meg, de a turizmust is visszaszorítja, ezzel komoly gazdasági problémákat is okozva.
A magashegységekben élőkön kívül az alacsonyan fekvő part menti régiók és a kis szigetek lakói szenvedik meg leginkább a krioszféra sérülékenységét. A sarkköri jégtakaró és gleccserek olvadása következtében, valamint a melegedő óceán terjedése miatt egyre több terület válhat majd lakhatatlanná. A 20. században globálisan már 15 centimétert növekedett a tengerszint, jelenleg kétszer olyan gyorsan emelkedik, mint a század elején, és folyamatosan gyorsul is. Jelenleg 3,6 millimétert magasodik a szint évente, de 2100-ra elérheti a 30-60 centiméteres emelkedést is, még akkor is, ha sikerül a melegedést 2 Celsius-fok alatt tartani. Ha viszont a 2 fokot is meghaladjuk, az akár 60-110 centiméteres emelkedést is jelenthet a következő 80 év során.
Az, hogy pontosan mekkora lesz az emelkedés, leginkább azon múlik majd, hogy az arktiszi jégtakaró és a sarkköri gleccserek hogyan reagálnak a melegedésre, amit ugyan számítgatni lehet, de biztosra szinte lehetetlen megmondani.
A tengerszint emelkedése az olyan extrém tengerszintkilengések gyakoriságát is megnöveli, amelyek viharok vagy apályok közben jelentkeznek. Ez azt jelenti, hogy az évszázad közepére már évente legalább egy brutális cunamival vagy áradással kell majd számolnunk, míg jelenleg ezekre egy évszázadban kell átlagosan egyszer számítani. Ezek megint csak az alacsonyan fekvő part menti területeken, valamint a kisebb szigeteken élőket sújtják majd. A jelentésből ráadásul az is kiderül, hogy jellemzően azok a csoportok vannak igazán veszélyben, amelyeknek a legkevesebb erőforrásuk van a katasztrófák kivédésére.
Az El Niño és a La Niña, természetes jelenségek, amelyek a Csendes-óceán szokatlan felszíni hőmérsékletét okozzák, és növelik az aszályok számát és a heves esőzéseket az egész világon. Ezek a jelenségek valószínűleg szélsőségesebbé válnak a magas kibocsátások következtében.
Az Atlanti-óceán meridionális felborulási áramlása (AMOC), az óceánáramok olyan rendszere, amely létfontosságú szerepet játszik a hő eloszlásában a bolygó körül, a globális éghajlat mérséklésével. Az AMOC várhatóan gyengül majd ebben az évszázadban, ezzel potenciálisan növelheti a viharok számát Észak-Európában, és csökkentheti a csapadékot a Sáhel-térségben és Dél-Ázsiában, valamint növelheti a tengerszintet Észak-Amerika északkeleti részén.
Szívja fel a hőt az óceán, de katasztrofális következményekkel
Az óceánok melegedése, a savasodás, az oxigénhiány és a víztömeg rétegződése az ökoszisztémára is komoly hatással van. Egészen idáig az óceán vette fel a klímarendszerben megjelenő plusz hő 90 százalékát, ami azt is jelenti, hogy extrém módon melegedett. 2100-ra az óceán 2-4-szer annyi hőt fog felvenni, mint amennyit 1970 óta kellett neki – de ezt csak akkor, ha sikerül 2 Celsius-fok alatt tartani a melegedést. Ha ez nem jön össze, a hőfelvétel mértéke 5-7-szerese lesz a korábbinak.
Természetesen a tengeri hőhullámok is mind erejükben, mind gyakoriságukban növekedtek az elmúlt évtizedekben. Ha a 2 Celsius-fokos határt elérjük, a következő évtizedekben húszszor ilyen intenzívek lesznek, ha pedig meghaladjuk, akár ötvenszeresére is erősödhetnek.
A savasodás fő oka az, hogy az óceánok az emberi szén-dioxid-kibocsátás 20-30 százalékát felvették az 1980-as évek óta, ha a kibocsátás mennyisége nem csökken drámaian, a savasodás is folytatódni fog. Ez pedig hosszú távon halálos lehet a tengeri állatok és növények számára.
A tengeri ökoszisztéma változása is hatással van az emberi mindennapokra: a halászat például teljesen átalakul a következő évtizedekben, ha nem lesz elég hal a vízben vagy sérül a biodiverzitás. Ez hosszú távú következményekkel járhat azokra az országokra és közösségekre nézve, amelyek főként halászatból tartják fenn magukat. Ez viszont pontosan egy olyan terület, ahol a kibocsátások jelentős csökkenésével változást lehet elérni – ha sikerül korlátozni a levegő szén-dioxid-tartalmát, a biodiverzitás megmaradhat.
Komoly a baj a sarkkörön
Az arktiszi jégtakaró is komoly veszélyben van: ha a felmelegedést sikerülne 1,5 Celsius-foknál megállítanunk, a Jeges-tenger egy évszázadban egyszer a legmelegebb hónapban teljesen jégmentes lehet – ha viszont 2 Celsius-fokig jut a felmelegedés, ilyen háromévente egyszer fordulhat elő.
Az Arktiszon élő helyi népcsoportok eddig sikeresen alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, de a jelentés szerint szükség lesz további segítségre és támogatásra ahhoz, hogy tovább tudjanak ezeken a területeken élni.
Az északi területek permafroszt, azaz folyamatosan fagyot talaja sem lesz sokáig konstans jeges: még ha a legjobb forgatókönyvet vesszük is figyelembe, a jelenlegi permafroszt területek egynegyede (3-4 méter mélyen) fel fog olvadni 2100-ra. Ha a károsanyag-kibocsátás ilyen tempóban növekszik, akkor van esély rá, hogy nyolcvan év múlva a felszínközeli permafroszt 70 százalékát elveszítjük.
Ez már csak azért is katasztrófa, mert olyan láncreakciót indíthat be, amit utána nagyon nehéz lesz lassítani, és lehetetlen megfékezni: a permafroszt ugyanis nagy mennyiségű szén-dioxidot tárol magában, ami, ha a levegőbe kerül, hozzájárul a globális felmelegedéshez, és ördögi körbe taszítja a bolygónkat. Egyelőre nem tudni, hogy mennyi szén-dioxid került a levegőbe már most az olvadás következtében.
Amint azt az IPCC korábbi, az 1,5-ös jelentése és a földhasználatról szóló különjelentései, valamint a biológiai sokféleséggel kapcsolatos legutóbbi globális értékelés (IPBES) rámutattak, hogy a kibocsátások azonnali gyors csökkentése mérsékelné ezeket a kockázatokat, elkerülve a késleltetett fellépés költségeit. E jelentés összefoglalója a politikai döntéshozók számára a következő szavakkal fejeződik be: „ez kiemeli az időszerű, ambiciózus, összehangolt és tartós fellépés prioritásainak sürgősségét”.
Az IPCC jelentése közel 7000 tanulmány alapján készült el, 104 szerző és szerkesztő által, akik 36 különböző országból érkeztek. Ez az IPCC utolsó különleges jelentése a Hatodik Értékelési Ciklusban. Az új Értékelési Jelentések 2021-ben látnak majd napvilágot.
Főkép: GARCIA Julien / hemis.fr / hemis.fr / Hemis
