New York harc nélkül megadta magát

Korábban a témában:

Köztudott, hogy New York eredetileg Új-Amszterdamként kezdte pályafutását, de az talán kevésbé, hogy a település egyben a nagyobb területeket uraló Új-Hollandia gyarmat központja is volt. A XVII. század elején még nem volt egyértelmű, hogy a mai Egyesült Államok keleti területeit Anglia gyarmatosítja majd, hiszen több európai hatalom is versengett e földekért.

Hollandia volt az első

Észak-Amerika holland gyarmatosítása tulajdonképpen magánvállalkozásként, a Holland Kelet-indiai Társaság égisze alatt kezdődött: 1602-ben kapott megbízást arra, hogy térképezze fel a vidéket, és minden „gazdátlan” földre terjessze ki a társaság Hollandia hatalmát. Miután világossá vált, hogy India felé mégsem nyílik átjáró az új földrészen keresztül, egy új társaságot, a Holland Nyugat-indiai Társaságot alapítottak a feladat folytatására.

A holland telepesek 1624-től érkeztek nagyobb számban a későbbi New York környékére, de a nehézségek, a gyarmat rossz irányítása és az anyaország kisebb népessége miatt Új-Hollandia nem fejlődött olyan ütemben, mint a tőle ekkor főként északra található angol gyarmatok.

Új-Amsterdam 1664-ben. Forrás: Wikipedia

A hollandok ugyan az 1650-es években még kiterjesztették befolyásukat Új-Svédország területére, de amikor II. Károly angol király a fejébe vette, hogy Új-Hollandiát is koronájának birtokává teszi, nem volt esély az ellenállásra.

Anglia erősebb volt

A későbbi II. Jakab király még York hercegeként hajózott be flottájával 1664-ben Új-Amszterdam kikötőjébe, és felszólította Peter Stuyvesant kormányzót a megadásra. A sokszoros erőfölénnyel szembenézve a hollandok a kapituláció mellett döntöttek: az erről szóló okmányt 355 éve, 1664. szeptember 9-én írták alá. A fővárost és a környező területet a diadalmas herceg tiszteletére Új-Yorknak nevezték el.

Ugyan Hollandia az 1665–1667-es második angol–holland háború során megpróbálta visszaszerezni észak-amerikai gyarmatait, a konfliktust lezáró bredai békében Suriname-ért cserébe végleg lemondott arról, hogy megvesse lábát a kontinensen.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.