Kevés világbajnok bokszoló, és közülük is csak egyetlen nehézsúlyú mondhatja el magáról, hogy vereség nélkül vonult vissza. Az 1923-ban, Rocco Francis Marchegiano néven a massachussetsi Brocktonban született öklöző 16 évesen otthagyta az iskolát, és alkalmi munkákból élt, míg aztán 1943-ban behívták a hadseregbe.
Az Atlanti-óceánon hajózó konvojokon szolgált, itt lépett először szorítóba, és képzetlensége ellenére is sokaknak feltűnt páratlan ütőereje. Leszerelése után baseballjátékos szeretett volna lenni, de miután ez nem jött össze, profi bokszolóként folytatta pályafutását. Ugyan amatőrként elszenvedett néhány vereséget, a profik között megállíthatatlan volt:
Mindenkit letarolt
Még első mérkőzései alatt változtatta nevét Marcianóra, mivel sok konferanszié képtelen volt helyesen kiejteni eredeti vezetéknevét.
Miután 1951-ben kiütötte példaképét, Joe Louist, egy évvel később Jersey Joe Walcott legyőzésével már nehézsúlyú világbajnoknak mondhatta magát. A következő években hat címmeccsen diadalmaskodott, bár az utolsón, Archie Moore ellen egyszer padlóra is került, de végül kiütötte ellenfelét. Talán ezért is döntött a visszavonulás mellett – saját bevallása szerint nem akart bukott bajnokként távozni a ringből.
Nagyokat ütött, de pontatlanul
„Civil” élete viszont tragikusan rövidre sikerült: egy nappal 46. születésnapja előtt az őt és egy hírhedt olasz maffiózó fiát szállító Cessna kisrepülőgép a földbe csapódott. A balesetben a tapasztalatlan, az időjárási körülményektől megzavarodott pilóta és két utasa is meghalt.
Marcianót páratlan mérlege ellenére kevesen tartják igazán nagy bokszolónak, technikailag képzetlen volt, a meccseit inkább hatalmas, de pontatlan ütéseivel és azzal nyerte, hogy hihetetlenül kitartónak bizonyult. Állóképessége azt is lehetővé tette, hogy a sokadik menetekben is állandóan támadjon.
A közhiedelemmel ellentétben a híres Rocky-filmek főhősét nem róla mintázták, bár a nevet és a Sylvester Stallone alakította sportoló stílusának egyes elemeit Marcianótól vették kölcsön az alkotók.
Kiemelt kép: Wikipedia