Ha valami igazán elüt a budai Tárnok utca építészeti képétől, az a hatvanas évek monoton beton stílusában emelt, ma is működő 16 tantermes általános iskola. Kevés épülete van a fővárosnak, amelynek elődei ilyen mélységig dokumentálhatók, mint a 9–13. szám alatti intézmény.
A XV-XVI. században kereskedők laktak itt, ezért is nevezték az utcát Szatócs sornak, egy 1528-as összeírásból már név szerint is ismerhetjük az egyik tulajdonosát. A telek déli részén egy Szent Lászlónak emelt kápolna állt, mellette a Szent Borbáláról elnevezett lőportorony.
Buda visszafoglalása után galántai Esterházy Pál nádor szerezte meg a telek egy részét. A família a Wesselényi-összeesküvés után került óriási vagyon birtokába, a kivégzett Nádasdy Ferenc országbíró birtokainak java része – övé volt a Dunántúlnak mintegy a fele – ֪és a sárvári kastély nem kevés műkincse a család tulajdonába jutott.
Esterházy Pál a kincstárat 1695-ben hitbizományi tulajdonná tette, és a kincsek együtt tartását az utódokra is kiterjedően törvény biztosította. A fraknói várban elhelyezett kincsek a család elidegeníthetetlen tulajdonát képezték, olyannyira, hogy az ősgaléria darabjait a teljes vagyoni csőd esetén sem lehetett eladni.
A kincsek múzeumba kerültek
Esterházy (Fényes) Miklós József (1714–1790) a híres műgyűjtő és művészetbarát arisztokrata tovább gyarapította a gyűjteményt. A Tárnok utcánál maradva Fényes Miklós unokája, az ugyancsak nagynevű mecénás, Esterházy (II.) Miklós (1765–1833) nem elégedett meg a palota méreteivel, 1805-ben megvásárolta az egykori lőportorony telkén levő házat, és 1817-re egységes stílusban összeépítette a meglevő rezidenciával. Ő is folyamatosan vásárolt műkincseket, iparművészeti remekeket, s szerzeményeinek egy részét a budai palotában helyezte el.
Időközben néhány Esterházy túlköltekezett, és a hitbizományt zárgondnokság alá helyezték. Esterházy Miklós herceg (1869–1920) rendezte a hitbizomány ügyeit, s gondos gazdaként a Monarchia felbomlásának idején, 1918 őszén úgy látta, hogy a gyűjtemény biztonságosabb helyen van Magyarországon, mint Ausztriában, ezért a nagy részét – 270 műtárgyat – Fraknóról Budapestre szállíttatta. Számítása nem vált be.
A Tanácsköztársaság a magánszemélyek tulajdonában lévő nagy értékű műtárgyakat köztulajdonba vette, így a lefoglalt Esterházy-kincseket az Iparművészeti Múzeumba szállították. A műtárgyak a Kommün bukása után is a múzeumban maradtak, ugyanis a herceg nem sokkal a halála előtt, 1920 februárjában letéti szerződést kötött a közgyűjteménnyel. Utódja, a hitbizomány következő tulajdonosa, Esterházy Pál (1901–1989) 1923-ban megújíttatta a szerződést, s ezzel lehetővé vált a kincstár nagyobbik részének a bemutatása is.
Rossz döntés volt
1944 végén a sűrűsödő bombatámadásoktól és a megszállással együtt járó rablástól tartva a herceg úgy határozott, hogy felfüggeszti a letéti szerződést, és a gyűjteményt biztonságosabb helyen, a Tárnok utcai palota pincéjében helyezi el.
Budapest ostromakor talán a Várnegyed szenvedte el a legsúlyosabb pusztítást. Az Esterházy-palota is bombatalálatot kapott, szinte teljesen lerombolták, így a háború után meg sem kísérelték az épület helyreállítását. 1948 őszén, amikor a romeltakarítási munkálatok a Tárnok utcában folytak, Esterházy Pál jogi képviselőjével felkereste az Iparművészeti Múzeum vezetőjét, és bejelentette, hogy a kincsek feltételezhetően a romok alatt, a palota pincéjében vannak.
Csúnyán meghurcolták
Esterházyt 1948. november 28-tól a Mindszenty-per IV. rendű vádlottjaként rendőrhatósági őrizetbe vették, majd december 29-től előzetes letartóztatásban tartották fogva. A hatalom nem ért be egy „egyszerű” koncepciós politikai perrel – elővették a műkincsek ügyét is, azok gondatlan kezeléséért is eljárást indíttattak a herceg ellen. Amint a per Esterházyra vonatkozó részét feldolgozó történész, Sümegi Péter megírta:
„az Esterházy-kincsek ügye, a szinte villámgyors kihallgatások, Esterházy Pálnak a Mindszenty-perben való korábbi letartóztatása mind együtt erősíti azt a föltételezést, hogy a koncepciós Mindszenty-per mellé konstruált bolygó-per lett az Esterházy-kincsekre sebbel-lobbal elrendelt vizsgálat. A koncepciós perek logikájából következően föltehetően azért, hogy a Mindszenty-per negyedrendű vádlottjaként szereplő Esterházy Pál a kincsek ügyével nyomatékosítva legyen még inkább elmarasztalható.”
Kádár volt a belügyminiszter
Az Esterházy-kincsek eltűnése és megkerülése – áll a belügyminiszternek írt és azonnali vizsgálatot indítványozó előterjesztésben – szoros kapcsolatban lehet az Esterházyak egyéb politikai tevékenységével, valószínűleg a most folyó Mindszenty üggyel is.
A belügyminiszter Kádár János volt, s akik a kultuszminiszter, Ortutay Gyula utasítására „vizsgálatot végezve” eljárást sürgettek: Tolnai Gábor és Kardos László kultuszminisztériumi osztályvezető, illetve ügyosztályvezető. Később mindhárman magas beosztású személyiségek, egyetemi professzorok, akadémikusok lettek, illetve az utóbbi jelentős műfordító. Az előterjesztés dátuma 1949. január 12. volt, az ÁVH január 15-én kezdte meg a kihallgatásokat.
A Mindszenty-pert alig egy hét alatt, 1949. február 3–8. között lezavarták – a tárgyalások zömét Ortutay és Tolnai is végigülte. A bíróság nem volt szűkmarkú, Esterházy Pált 15 évi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Az 1956-os forradalom szabadította ki a börtönből.
A műkincsek egy részét az Államvédelmi Hatóság átadta a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Az ötvös-, érem- és textiltárgyakból álló gyűjteményt 2016-ig az Iparművészeti Múzeumban őrizték, akkor egy kormánydöntés értelmében több mint 70 darabját a fertődi Esterházy-kastélyban helyezték el.
