Tudomány zöldövezet

Ha tényleg megvalósul, ezzel a tervvel megtisztulhat az ország levegője

Az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program (OLP) tervezetében leírt intézkedések helyesek és támogatandók, azonban nem elégségesek a légszennyezés érdemi csökkentésére. Ezt állapította meg a Levegő Munkacsoport a környezetvédelemért felelős minisztériumnak írt véleményében.
Korábban a témában:

Az Európai Unió vonatkozó jogszabálya szerint minden tagországnak 2019. április 1-jéig meg kellett volna küldenie a programját arról, hogy milyen módon fogja csökkenteni az egyes légszennyező anyagok kibocsátását az előírt szintre 2030-ig. A magyarországi program tervezetét a kormány nemrég bocsátotta társadalmi vitára.

Az OLP tervezete egyebek mellett előirányozza az épületek energiahatékonyságának javítását, a tüzelőberendezések korszerűsítését, távfűtés kiterjesztését, egyes szilárd tüzelőanyagok lakossági használatának korlátozását, továbbá

a közlekedési károsanyag-kibocsátások csökkentését technikai eszközökkel és a környezetkímélőbb közlekedési módok támogatásával.

A Levegő Munkacsoport álláspontja szerint ezek és a tervezetben előirányzott többi intézkedés megvalósítása ténylegesen hozzájárulna a tisztább levegő megteremtéséhez, azonban ez nagymértékben függ majd attól, miként hajtják végre őket. Ezért a szervezet sürgeti a részletes intézkedési terv kidolgozását.

„Üdvözöljük a programot, ugyanakkor sok a kétség is bennünk, hiszen már 2011-ben is elfogadott a kormány egy – általunk kiválónak tartott – programot a levegőszennyezettség csökkentésére, azonban az azóta eltelt időszakban ebből alig valósult meg valami. Közben a helyzet több tekintetben romlott: nagymértékben elterjedt a hulladékok égetése a háztartásokban, a korábbiaknál sokkal többen fűtenek a rendkívül szennyező lignittel, és ugrásszerűen megnőtt a használt autók behozatala” – mondta Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Levegő Munkacsoport aggályait fejezi ki amiatt is, hogy az OLP tervezete említést sem tesz a hulladékok – jogszabályokba ütköző – lakossági égetéséről, ami a levegőszennyezés egyik fő oka, és így azt sem említi, hogy ezen jelenség felszámolásának egyik alapvető eszköze az illetékes hatóságok megerősítése, hiszen jelenleg képtelenek végrehajtatni a hatályos jogszabályokat.

Arra is felhívja a figyelmet a Levegő Munkacsoport, hogy a benzin- és dízelüzemű gépjárművek száma és futásteljesítménye a hivatalos előrejelzések szerint a jövőben is növekedni fog, ami nagyrészt semmisé teheti a közlekedés terén a levegőszennyezés csökkentésére előirányzott intézkedések hatását. Ezért sürgetőnek tartja a kilométer- és szennyezésarányos útdíj kivetését minden gépjárműre minden magyarországi közúton.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.