Egy új tanulmány, melyet a Psychiatry research nevű pszichiátriai szaklapban publikáltak, arra a következtetésre jutott, hogy a pszichiátria diagnózisai tudományosan használhatatlanok az egyes mentális rendellenességek azonosítására. Mindenképp pozitív tendencia, hogy a tudományos világ lassacskán már a nyilvánosság felé is elismeri, ami amúgy régóta tudott: a pszichiátriai diagnózisok csupán mesterségesen kreált, valójában használhatatlan kategóriák. A kérdés, hogy mikor fog ez gyakorlati változást eredményezni.
A Liverpool Egyetem kutatói által vezetett tanulmány részletes elemzést tartalmazott a széles körben használt Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyv (DSM) legújabb kiadásának öt kulcsfejezetéről: skizofrénia, bipoláris zavar, depresszív zavarok, szorongási zavarok, traumával kapcsolatos zavarok. Az olyan diagnosztikai kézikönyveket, mint a DSM, azért hozták létre, hogy közös diagnosztikai nyelvet biztosítsanak a mentális egészségügy szakértői számára, és elérhetővé tegyenek egy meghatározott listát a mentális problémákról, a tünetekkel együtt.
A kutatás fő eredményei ezek voltak:
- Minden pszichiátriai diagnózist egyénileg eltérő döntéshozatali szabályok alapján állítanak fel.
- Hatalmas az átfedés az egyes diagnózisokhoz tartozó tünetek között.
- Szinte minden diagnózis elrejti a trauma és a kedvezőtlen események szerepét.
- A diagnózisok igen keveset árulnak el az egyéni betegekről és a nekik szükséges kezelésről.
A szerzők arra a megállapításra jutottak, hogy a diagnosztikai címkék egy „hamis kategóriarendszert” képviselnek.
A vezető kutató, dr. Kate Allesopp a Liverpooli Egyetemről azt mondta: „Habár a diagnosztikai címkék látszólag magyarázatul szolgálnak,
tudományosan értelmetlenek, és előítéleteket, stigmákat kreálhatnak.
Remélem, ezek az eredmények arra bátorítják majd a mentális egészségügy szakértőit, hogy a diagnózisokon túl vegyék tekintetbe a mentális problémák más magyarázatait is, mint a traumákat és más kedvezőtlen életbeli eseményeket.”
Peter Kinderman professzor, aki szintén az egyetemen tanít, így nyilatkozott: „Ez a tanulmány még több bizonyítékkal szolgál arra, hogy a pszichiátriai diagnózisok biológiai megközelítése nem felel meg a célnak. A diagnózisok, melyeket gyakran és kritikátlanul állítanak be valódi betegségekként, valójában következetlen, zavaros és ellentmondásos, nagyrészt önkényes kritériumok alapján születnek. A diagnosztikai rendszer tévesen feltételezi, hogy minden probléma mentális zavarokból ered, és erősen támaszkodik szubjektív véleményekre azzal kapcsolatban, mi számít normálisnak.”
A mostani közel sem az első alkalom – és valószínűleg nem is az utolsó –, amikor a pszichiátriai diagnózisok támadások kereszttüzébe kerülnek tudománytalanságuk miatt. A velük kapcsolatban felhozott egyik leggyakoribb vád az, hogy ezeket a „rendellenességeket” pszichiáterek gyakorlatilag kézfeltartással szavazzák létezésbe, ami – enyhén szólva – nagyon messze esik a valódi tudományos elvárásoktól. Ráadásul a pszichiáterek állandóan bővítgetik a betegségek listáját: számos olyan nehézség, amely néhány évtizeddel ezelőtt még az élettel járó, szokványos emberi problémának számított, ma már pszichiátriai betegségként szerepel a diagnosztikai kézikönyvben, amelyre – természetesen – tudatmódosító pszichiátriai szerek szedése javallott.
Ez a tanulmány remélhetőleg közelebb hozza azt az időt, amikor a szakmai beismerésnek gyakorlati következménye is lesz a mai, mesterkélt pszichiátriai diagnózisokat illetően.
