Ma sem kell messzire mennünk ahhoz, hogy példákat találjunk arra, a divat követése az arra hajlamosakat néha messze a józan ész határain túlra csábíthatja. De nincs új a nap alatt, gondoljunk csak például a viselőiket a fulladásos halál közelébe szorító fűzőkre, vagy éppen a lábelkötés kínai szokására. Azonban nemcsak a nők voltak kitéve a divat diktatúrájának, gyakran a férfiak is örömmel áldozták fel a praktikumot a vélt szépség oltárán.
Így volt ez a XV. században is, amikor egész Európát meghódította a poulaines néven emlegetett cipők divatja. A lengyel eredetre utaló elnevezés nem véletlen, az első ilyen cipők feltehetően 1340 körül jelentek meg Krakkó utcáin, hogy aztán a század második felétől az egész kontinensen elterjedjenek.
A folyamat nemcsak azért volt ilyen lassú, mert ezekben a cipőkben járni nem igazán, inkább csak tipegni lehetett, hanem azért is, mert tömegmédia hiányában az új irányzatok nagyon lassan vándoroltak városról városra, vidékről vidékre.
Aki ilyet visel, nem dolgozik
De milyenek is voltak a poulaines cipők? Legszembetűnőbb jellemzőjük a hegyes, hosszú, akár a lábujjak végétől 20–25 centiméterre is előrenyúló orruk volt. Mivel ezek a hosszú, általában bőrből, de különféle textilekből, esetenként akár bársonyból vagy selyemből is készülő lebernyegek természetesen nem tudták megtartani magukat, a cipészek különféle trükköket alkalmaztak.
Állatszőrrel vagy más puha, szerves anyaggal tömték ki a cipők orrát, a legdrágább daraboknál pedig bálnacsont tartotta mereven ezt a részt. Ettől még persze nem volt könnyű ezekben járni, különösen esős, saras időben.
Miért alakulhatott ki ez a divat? A lenyűgözően hosszú orrú cipők elsősorban természetesen státuszszimbólumnak számítottak: egyrészt meglehetősen drágák voltak, másrészt egyértelműen kifejezték, hogy viselőjüknek semmilyen körülmények között nem kell fizikai munkát végeznie – hiszen egy ilyen lábbeliben nem is tudott volna.
Férfiboka és a pénisz mérete
Ebben az időszakban egyébként a korábban hordott tunikaszerű felsőruházatok rövidülésével a fiatal férfiak szerették mutogatni a lábaikat, egy formás férfi boka igencsak vonzónak számított a hölgyek körében. A poulaines-eket ezért alacsony bokarésszel tervezték, a hosszú orr pedig mintegy meghosszabbította a viselőjének lábát.
Talán az ilyen képzettársítások miatt is jutott IV. Eduárd angol király arra a döntésre, hogy véget vet az elharapózó divatőrületnek, de az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak a józan ész nevében lépett fel a poulaines-ek ellen. Mindenesetre 1463-as törvényével megtiltotta a cipészeknek, hogy két inchnél, azaz nagyjából 5 centiméternél hosszabb orrt készítsenek a lábbeliknek, a törvény őrei pedig az utcákon is ellenőrizték, hogy senki ne szegje meg az előírásokat.
Talán a tiltás is közrejátszott benne, mindenesetre a 15. század végére leáldozott a poulaines divatja, és a „trendi” urak éppen hogy széles, rövid orrú cipőket kezdtek hordani. Nem tartott sokáig, hogy ez a divat is eljusson a túlzásokig: az 1485-től 1603-ig tartó Tudor-korban már olyan törvény született, ami a cipőorrok szélességét korlátozta.
Kiemelt kép: Fotó: Ziko / Wikipedia
