Tudomány

Bárki élőben nézheti, ahogy összeszerelik az új marsjárót

A NASA következő, Marsra induló járműve a Mars 2020 névre hallgat, folyamatosan szerelik össze és tökéletesítgetik, amit most már bárki nyomon követhet egy webkamera segítségével. A NASA élő közvetítést mutat a laboratóriumról, ahol az összeszerelés folyik, annak ellenére, hogy értelemszerűen nem folyamatos a munka, és csak napi 8-9 órát töltenek benn a szakemberek.

A Mars 2020 a 2012-ben indult Curiosity rover egy újragondolt változata lesz. A tervek szerint 2020 júliusában indul majd útnak, és 2021 februárjában érkezik meg a vörös bolygóra. Legfőbb feladata az lesz, hogy az élet nyomait kutassa, és az is, hogy talajmintákat gyűjtsön a Marsról. Az összegyűjtött mintákat a rover egy marsi rejtekhelyen fogja elhelyezni, a NASA és az Európai Űrügynökség (ESA) munkatársai pedig már keresik azt a megoldást, mellyel a mintákat eljuttathatják a Földre.

A roverrel együtt érkezik majd a bolygóra egy átdolgozott helikopter is, amely már túl is van az első komolyabb teszteken a NASA Marsra szánt helikoptere, a nem túl kreatív névvel megáldott Mars Helikopter – ez azt jelenti, hogy az eszköz már akár jövőre indulhat a vörös bolygóra, annyira jól állta a sarat. A mindössze 1,8 kilogrammos szerkezetnek sokkal több mindent kell kiállnia, mint egy hagyományos földi helikopternek, többek közöttpéldául a -90 Celsius-fokos hideget, vagy a teljesen más atmoszferikus és gravitációs körülményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik